A világsiker hiába üldözte, nem érte utol – Iharos Sándor futózseni, aki mindenkinél gyorsabb volt

Fagyos edzések, forró hangulatú sikerek

Kilencvennegyedik életévében járna, ha köztünk lenne, de ahogy anno a cél felé, úgy a túlvilágra is sietett. Iharos Sándor annak ellenére lett sportága világklasszisa, hogy csak 20 évesen kezdett el komolyabban futni – ahogy legendás edzője, Iglói Mihály fogalmazott, előtte csupán szaladgált. Iharos Iglói keze alatt Rózsavölgyi Istvánnal és Tábori Lászlóval együtt pallérozódott extraklasszissá.

Mindhárman bírták a gyűrődést: a napi négy-öt órányi futást, amit a Finnországban edződött „Náci bácsi” minden kompromisszum nélkül elvárt tanítványaitól. Nála csak kemény tréning létezett, sokan bele is sérültek az általa követelt tempóba, aki nem, az viszont a legjobb lett. Iharos így emlékezett rá: „Nekünk szerencsénk volt. Mindhárman laza, szálas izomzattal rendelkeztünk és olyan kitűnő ízületekkel, amelyek éveken át jól elviselték a hatalmas mennyiségű, monoton munka gyötrelmeit.”

A gyötrelmeket jól illusztrálja egy történet, amit Kő András jegyzett le a Magyar Nemzetben: „Rózsavölgyi István emlékszik arra, hogy 1955 telén a szigeten futottak. De olyan hideg volt, hogy ráfagyott arcukra a leheletük. A szó szoros értelmében megtagadták a munkát. Iglói leült egy hóbuckára és kijelentette, hogy addig nem áll fel onnan, amíg Iharosék nem végzik el a napi fejadagot. Megfogták, bevitték az egyik épületbe, és elkezdtek futni.”

Ennek a kemény munkának köszönhetően Iharos Sándor 1955-ben és ’56-ban 1500 métertől 10 ezer méterig mindegyik távon a világ legjobb eredményével rendelkezett, ezt a teljesítményt a mai napig nem tudta másik atléta megközelíteni. 

Épp ezért élte meg ő és a közvélemény is tragikus fordulatként mindazt, ami az 1956-os melbourne-i olimpia előtt, alatt és után történt. Az ötkarikás játékokat megelőzően még a Saturday Evening Post is úgy vélte, hogy a magyar futók legalább három-négy aranyéremért lesznek harcban, Iharos 10 ezer méteren bombabiztos favoritnak számított.

Utóbbi távon 1956. július 15-én, a Népstadionban 40 ezer magyar szurkoló tapsa közepette repesztett világcsúcsot: Emil Zátopek megdönthetetlennek tartott rekordját javította meg 12 (!) másodperccel. Még maga a lepipált cseh vetélytárs is gratulált neki: „Az az érzésem, Melbourne-ben Iharos 10 ezer méteren fog indulni, és ez a csúcs addig fog fennállni” – nyilatkozta. A Magyarország című lap pedig később ezt írta: „A csodafutó Nurmi óta először, ismét volt olyan atléta a glóbuszon, aki egyszerre nevezhette magát az 1500, az 5000 és a 10 ezer méteres világrekord tulajdonosának”.

A forradalom és a szerelem mindent elsöpört

A Time magazin Öt elvtárs címmel közölt anyagot az Iglói edzette félelmetes magyar futócsapatról mint a világ legjobb 1500 méteres váltójáról. A Honvéd színeiben versenyző Iharost vékony, csontos arcú magyar hadnagyként mutatták be, aki nem tagja a kommunista pártnak, s akibe elmondása szerint „mindent, amit a marxizmusról tud, az iskolában diktáltak bele”. A cikk megjegyzi, hogy „a kommunista hősöknek búcsút inthetünk”, Iharost pedig úgy jellemzi, hogy „A sportban boldog Magyarországon felforrósodik a hangulat, amikor lerázza magáról a melegítőjét, és futásnak indul.”

Ilyen előzmények után tört ki 1956 őszén a magyarországi forradalom, amely Iharos szárnyalásának is véget vetett – bár a pontos okokat és történéseket már sosem fogjuk megtudni. Ami biztos: előtte sérüléssel bajlódott, de mindenki biztos volt az olimpiai indulásában, jelölték is a csapatba. A játékokat abban az évben a déli félteke időjárásához igazodva november végén, december elején rendezték, Iharos azonban októberben nem jelent meg a tatai edzőtáborban, amiről csapattársa, Rózsavölgyi István 1998-ban a Napi Magyarországnak adott interjújában is megemlékezett.

„Őérte jöttünk fel Pestre október 23-án, s így sodródtunk bele a forradalomba. 

Szóval, Sztálint láttuk ledőlni, Iharost viszont nem találtuk meg. 

Tatára már nem tudtunk visszamenni, ezért a Honvéd Tüzér utcai pályáján húzódtunk meg. Megpróbáltam edzeni, nem sok sikerrel, mert kintről rám lőttek. Hogy mikor láttam újra Iharost? Mi október végén buszokkal elutaztunk Prágába, s egyszer, valószínűleg a felszereléseket utánunk szállító autóval, Sanyi is megérkezett. Én nem vettem részt azon a megbeszélésen, amelyen bejelentette, hogy nem akar az olimpián versenyezni, csak mint tudósító utazna Melbourne-be. Ezt nem engedélyezték neki, így a repülőgépre már nem szállt fel velünk.”

Rózsavölgyi egy másik 1998-as, a Nemzeti Sportnak adott interjújában azt is megosztotta, miért kellett Iharost akkoriban égen-földön keresniük: „Fülig szerelmes lett, s hetekre eltűnt, nem is edzett. (…) Egyfelől mindenáron szeretett volna kijutni a melbourne-i olimpiára, de ugyanakkor beijedt, hiszen nem edzett, sokat kihagyott. Leégni nyilvánvalóan nem akart.” A személyiségéről sokat sejtetően így beszélt: „Kivételes tehetség, szenzációs adottságok párosultak sajátos, időnként teljesen követhetetlen természetével. Sokan szerették, nagyságát el is ismerték, de nem volt igazi barátja.”

„A mi sikeres olimpiánk 1956-ban lehetett volna, de a forradalom lelkileg és fizikailag is megzavarta a felkészülésünket” – ezt is Rózsavölgyi István nyilatkozta az Új Magyarországnak 1997-ben. A legjobb eredményt Melbourne-ben Tábori László érte el, aki 1500 méteren negyedik lett.

Maga Iharos Sándor 1956. október 31-én az akkor Népakarat címen megjelent Népszavában így indokolta lemondását az olimpiáról: „Nem vállalom az olimpián való szereplést, mert úgy érzem, hogy formán kívül vagyok. Miután lelkiismeretesen nem ígérhetem azt, hogy a várakozásnak megfelelően szerepelek, az utazást inkább lemondtam. Azt a hatalmas dollárösszeget, amelybe a kiküldetésem került volna, fordítsák inkább külföldi orvosságokra, a szabadságharcban megsebesült honfitársaim életének megmentésére.”

Később mégis a többiek után ment Prágába, s azzal a kéréssel fordult a küldöttség forradalmi bizottságához, hogy mint sportújságíró tarthasson Melbourne-be a delegációval. A bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy futnia kell, ő azonban ezt nem vállalta. Állítólag le is volt fogyva, s a végső szót Iglói mester mondhatta ki, aki a Nemzeti Sport szerint hazaparancsolta őt.

S hogy hogyan jött a képbe lehetséges indokként a szerelem? Sokak szerint Iharos csak akkor lett volna hajlandó elindulni az olimpián, ha kedvese, a gerelyhajító Laczó Ilona is utazhat. Ők ketten 1957-ben össze is házasodtak, és a hölgy ezt nyilatkozta 1998-ban a Napi Magyarország újságírójának: „Nem igaz, hogy a prágai edzőtáborban Sanyi azt mondta, csak akkor megy ki az olimpiára, ha engem is kivisznek. Ilyet nem is követelhetett, mert ugyan gerelyhajításban nyertem magyar és angol bajnokságot is, de 1956-ban nem tartoztam a nemzetközi élmezőnybe. Az viszont tagadhatatlan, hogy miattam jött haza Prágából, majd a forradalom leverése után együtt hagytuk el az országot.”

Érzékeny volt, és szép csendben feladta

Iharos számos külföldi ajánlata közül egy belga klub szerződését fogadta el, s már Belgiumban vette feleségül Laczó Ilonát, aki ezt az időszakot így idézte fel: „Kint mindent megkaptunk, lakást, autót és megfelelő állást, s mindketten elkezdtünk franciául tanulni. 

A kitűnő lehetőségek ellenére Sanyi egyre feszültebb lett, egyre jobban gyötörte a honvágy.

Így aztán 1957 tavaszán elhatározta, hogy hazajön. A belgák természetesen nem értették, olyan cikkek jelentek meg, hogy a vörös futó visszamegy a vasfüggöny mögé. Sanyit azonban semmi sem akadályozta meg abban, hogy visszatérjen hazájába. Pedig higgye el, ha akkor kint maradunk, teljesen másképpen alakul a sportpályafutása és az élete is.”
Iharos egy 1957. májusi interjúban elmondta: „Én is csak azt tudom mondani, amit minden hazatérő: megbántuk, hogy elhagytuk az országot. Egyre jobban hiányzott mindkettőnknek az otthon, a rokonság, az egész ország.” Itthon a megbánásukkal együtt tárt karokkal fogadták a házaspárt.

A sportember hazatérése után újra elkezdett edzeni, de az USA-ba emigrált Iglói Mihály edzései nélkül már meg sem tudta közelíteni korábbi önmagát: az 1960-as római olimpián elindult, de dobogóközelbe se került. 1963-ban a Központi Sportiskola (KSI) atlétaedzője lett, majd 1966-ban elvált feleségétől, s később benzinkutasként, zöldségesként dolgozott. Elhatalmasodó depressziója elől az italhoz menekült, majd 66 évesen szívelégtelenségben hunyt el. Fia, ifjabb Iharos Sándor szerint 

„Szép csendben feladta. (…) Tovább már nem akart küzdeni.”

Laczó Ilona egykori párjára így emlékezett: „Miután elváltunk, sem szakadt meg a kapcsolatunk. (…) Rendkívül érzékeny volt, és úgy látszik, nem tudta elviselni, hogy hiába futott egy tucat világcsúcsot, a pályán nem sikerült elérnie azt, amire képes lehetett volna. A civil életben pedig egyszerűen csődöt mondott. Pedig higgye el, rendkívül becsületes és melegszívű ember volt. Nem mint volt felesége, hanem mint egykori atléta, őszintén mondom, soha nem volt, és soha nem lesz több olyan kitűnő magyar futó, mint Iharos Sándor. Ezért minden tiszteletet megérdemel.”

Iharos Sándor 1955-ös teljesítményéért kiérdemelte a Helms-alapítvány 1936-ban alapított díját, a World Trophyt, amelyet Európa legjobbjaként kapott meg. Sok magyar forrás szerint az AP hírügynökség a világ legjobbjának is megszavazta, ezt azonban valójában egy svéd lap, a Ny Tid tette meg: az újság kérésére közel ötven újságíró voksolt különböző földrészekről, s az élen Iharos végzett. A kiváló futó nevét itthon emlékbélyeg, emlékverseny és a Budapesti Honvéd atlétikai stadionja őrzi.

Források:
https://pestisracok.hu/otvenhatban-tort-ossze-a-futozseni-iharos-sandor-alma-egy-legendas-rejtely-avagy-ikarosz-zuhanasa/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Iharos_S%C3%A1ndor
https://www.magyarhirlap.hu/sport/20200317-a-futokiralyt-nem-koronazhattak-meg-melbourne-ben
https://168.hu/sport/iharos-kiraly-korona-nelkul-felejthetetlen-sportolok-elfelejtett-tortenetek-188284
https://magyaredzo.hu/viharos-eletmu-kilencven-eve-szuletett-a-futozseni-iharos-sandor/