Véssey Miklós: Elégtétel – Apa, kezdődik!
A régi társasháznál még a kapukódra is emlékszem. Felliftezünk a fiammal a harmadikra, becsöngetek a 3/B-be. Egy idős néni nyit ajtót.
– Csókolom, özvegy Kérdeznét keressük.
– Én vagyok. Önök pedig?
– A kisgyerekesek a szomszédból. Tizenöt éve költöztünk el.
– Persze, emlékszem. Kerüljenek beljebb.
– Köszönjük. Csak el szeretnénk újságolni a néninek, hogy Vince ma délelőtt kitűnő eredménnyel leérettségizett, ráadásul a vizsgát pelenka nélkül tette le. A nénit nagyon aggasztotta annak idején, hogy két és fél évesen még pelenkás volt a gyerek. Ha lehetséges, meg is mutatná, milyen szépen kakil.
Intek a fiamnak, hogy mehet. Utána megmutatom a néninek, hogy milyen egészséges, sötétbarna színű a széklet. Látom, hogy nem örül, de azért hellyel kínál.
– Van egy listám, hadd folytassam. Vince annak idején kihagyta a kúszást. A néni ezt is naponta felvetette nekem. Valahogy így: „Csak azt kérdezném, hogy nem lesz emiatt akadályozva az értelmi fejlődésben?” Szeretném megnyugtatni, hogy a fiam jogi pályára készül, és ha kell, itt helyben kiszámolja bármelyik csonka gúla területét.
A néni morog valamit maga elé alig hallhatóan arról, hogy képleteket magolni mindenki tud, de nem állok le, ha már így belelendültem.
– Aztán az is zavarta a nénit, hogy tápszerrel etettük a gyereket. Mindig megszólított reggelente a bejárati ajtónk előtt: „Csak azt kérdezném, hogy mi lesz így az immunrendszerével?” Szeretném megnyugtatni, hogy Vince kicsattanó egészségnek örvend, az orvosunk a nevét se tudja, olyan ritkán találkoznak. Nézzük, mi van még. Az éjszakai sírás is zavarta a nénit: „Talán nem kéne annyit felvenni éjjel, akkor hozzászokna, hogy nem ő irányít, ugye?” Ezek voltak a pontos szavai, felvettem diktafonra. Azt is, hogy most milyen csendben alszik a gyerek akár délig is. Ha gondolja, mindkettőt lejátszom.
Kérdezné egyre idegesebben mocorog a székében. A fogást keresi rajtunk, bizonyára meg is találná, ha hagynám szóhoz jutni.
– Probléma volt még a gyerek gyér haja. Vince, mutasd meg a néninek, most milyen dús, szinte kitéphetetlen. Gond volt az is, hogy nem emelte a fejét. Fiam, feküdj hasra, emeld szépen a buksidat jó magasra, úgy, ügyes vagy. Ha már ott fekszel, mutasd be a néninek, milyen szépen fordulsz hasról hátra, mert ezzel is baja volt. Hozzátenném, hogy a gyerek nem ellenkezik, ugyanis a dackorszakról is megvolt a néni véleménye. Majdnem vége is a listának. Már csak egy maradt: a néni rendszeresen megsértődött, hogy nem köszönt neki a fiam, amikor találkoztak. Vince, köszönj szépen a néninek.
– Kezit csókolom! – mondja a fiam jó hangosan.
– Ügyes vagy! Gyere szépen, hagyjuk pihenni a nénit.
Hallom, hogy az öregasszony csoszog utánunk, de mielőtt meg tudna szólalni, rávágom az ajtót. A fiam már tartja is a tenyerét.
– Mennyiben is egyeztünk meg? – kérdezem.
– Húszezer, apa. Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád.
Tízezret mondtam korábban, de most akkora adrenalinlöketet kaptam, hogy semmi sem érdekel. A kezébe nyomom az összeget.
A novella Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetőek itt.
Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
