„Jobban izgulunk a másikért, mint ha mi állnánk a színpadon” – Interjú Felméry Lilivel és Balázsi Gergő Árminnal

– Kamaszkorotok óta ismeritek egymást, de csak évekkel később lettetek egy pár. Hogy emlékeztek vissza erre?

Geri: Mindketten a Magyar Táncművészeti Főiskolára jártunk, de nem egy évfolyamba. Nekem Lili már akkor is tetszett, de a korkülönbség miatt – amikor ő tizennyolc volt, én még csak tizenhárom – nyugtáztam, hogy úgysincs esélyem nála.

Lili: A főiskola után az Operaház táncosa lettem, aztán Geri is az Operaházhoz szerződött, és újra keresztezte egymást az utunk. Amikor A diótörőben együtt táncoltuk a főszerepet, rengeteget dolgoztunk együtt, ekkor alakult ki köztünk a szerelem.

Geri: Liliről eleinte azt hittem, hogy egy megközelíthetetlen művésznő, ezért a próbákra sem azzal a szándékkal mentem, hogy most végre meghódítom. De ahogy jobban megismertem, rájöttem, hogy egy csupaszív nő, és innentől már minden ment a maga útján.

– A balett egy szenvedélyes műfaj. Szerintetek mennyire törvényszerű, hogy szerelem szövődik a párokat alakító táncosok közt?

Lili: Valószínűleg nem mi vagyunk az elsők, akikkel így történt; az intimitás, a másik közelsége a szakmánk része, és a táncosok szorosabb kapcsolatba kerülnek a partnerükkel. Mi hamar ráébredtünk, hogy ami köztünk van, több mint munkakapcsolat, és hogy szeretnénk, ha ez a szerelem életünk végéig tartana.

– Pedig Lili, a mestered, Dvorszky Erzsébet annak idején óva intett attól, hogy szakmabelit válassz…

Lili: Igen, és nyilván annak is megvan az előnye, ha a másik külsős. Én hajlamos vagyok a nap 24 órájában szakmai dolgokról beszélni, gondolkodni, amivel az őrületbe tudom kergetni Gerit. Ő könnyebben el tud szakadni a munkától, és figyelmeztet, ha túlzásba viszem.

Azt egyébként áldásnak érzem, hogy gyakran van lehetőségünk együtt táncolni. Szerintem ez nagyon sokat hozzáad a művészetünkhöz, mivel a színpadon is erősítjük, hajtjuk egymást. De az is hatalmas energiákat mozgat meg bennem, ha Geri a nézőtérről szurkol.

Geri: Furcsa, de sokkal jobban izgulunk a másikért, mint ha mi izzadnánk a színpadon. Egyébként még most is emlékszem Lili első főszerepére – ő volt Júlia a Shakespeare-drámában, és engem már akkor, nagyon fiatalon lenyűgözött.

Nagy álmom teljesült, amikor tavaly megkaptam a darab férfi főszerepét, és mellette táncolhattam el Rómeót.

Lili: Nekem pedig Geri a Karamazov testvérekben feledhetetlen, fantasztikusan hozta a karakterét, teljesen a hatása alá kerültem. Mivel én sosem táncoltam abban a darabban, nem ismerem a lépéseket, a pontos koreográfiát, így igazi nézőként tudtam élvezni az előadást.

– Legutóbbi közös munkátok a Mayerling, amiben Habsburg Rudolfot és szeretőjét, Vetsera Máriát alakítjátok. A darab a balettirodalom egyik legtragikusabb története. Hogyan küzdöttetek meg ezzel a kihívással?

Geri: Sokat olvastunk a történetről, és rengeteg felvételt néztünk meg korábbi előadásokról. El akartunk utazni Mayerlingbe is, ahol a darab vége játszódik, de erre eddig nem jutott időnk. Mivel valós személyekről van szó, nagyon törekedtünk rá, hogy hitelesen formáljuk meg a karaktereinket.

Lili: Tavasszal az Operaház a Mayerlinggel nyitott újra, nekem pedig a szülés után ez volt az első feladatom, így igen meghatározó számomra ez a szerep. Vetsera Mária megformálását azért is élvezem, mert ízig-vérig nő lehetek. Ugyanakkor mind fizikálisan, mind érzelmileg és mentálisan rengeteget követel tőlünk ez a darab: a karaktereink játszanak a halál gondolatával, amihez kellékeket is használunk, például egy koponyát, és fegyvert is fogunk egymásra, majd pedig együtt vetünk véget az életünknek. Nem könnyű a helyzetükbe képzelni magunkat, de nagyon megérintett minket a történetük. Az előadások után még órákig a hatása alatt vagyunk, és este aludni sem tudunk, nehéz visszazökkenni a mindennapokba.

– Jóval könnyedebb darab A makrancos Kata, amelyben Geri a mostani évadban debütált. Karaktere az elszánt Petuchio, akinek a hatására a makacs főhősnő igazi pálforduláson megy keresztül. Ti változtatok valamiben egymás mellett?

Geri:

Amikor megismertem Lilit, a fiatalságomból adódóan még sok minden alakult bennem, de ő sok dologra rávilágított és a helyes irányba terelt, mindig jó hatással volt rám.

Lili: Geri egy nagyon közvetlen ember, mindenkivel könnyen megtalálja a közös hangot, míg én picit zárkózottabb vagyok, de sokat fejlődtem mellette ezen a téren. Egyébként sok közös van bennünk, talán amiatt is, mert egymást követő napon születtünk: mindkettőnknek fontosak a konzervatív értékek és a család, és ugyanolyan alázattal végezzük a munkánkat. Geri rendszeretete viszont rám kevésbé jellemző. (nevet)

Kép

Fotó: Éder Vera

– Egy éve született meg a kisfiatok. Lili, balettművészként, akinek a teste a munkaeszköze, hogyan élted meg a várandósságot?

Lili: Nagyon élveztem ezt az időszakot: nem voltak rosszulléteim, az első perctől fogva jól éreztem magamat a bőrömben, és nem zavart, hogy megváltozott a testem. A terhességem egyébként pont a Covid idejére esett, amikor bezárt a színház, és nem voltak próbák, sem előadások, tehát Bertalan nagyon jól időzítette az érkezését. Reggelente elvégeztem egy balettgyakorlatot, jólesett átmozgatni magam, de csak annyit csináltam, amennyit az állapotom engedett. A szülés utáni pár hónap viszont nagyon nehéz volt, mivel újra formába kellett hoznom magam, és nem sikerült könnyen leadni a plusz kilókat. Geri viszont ebben az időszakban is nagyon támogatott.

– Geri, huszonöt voltál, amikor apává váltál. Nem érezted magad túl fiatalnak hozzá?

Geri: Inkább a környezetem gondolta így, én viszont már régóta vágytam rá, hogy apuka legyek. Nagyon ­családcentrikus vagyok, amit otthonról hoztam: a szüleim tizenhét éves koruk óta vannak együtt, és mindig mindenben példát mutattak nekem. Amikor aztán egymásra találtunk Lilivel, úgy voltam vele, mire is várnánk.

Lili: Igen, Geriben talán előbb született meg a vágy egy kisbabára, mint bennem. Úgy gondolom, ez a szakmai életem miatt volt, mert nem tudtam előre, mikor fogom azt érezni, hogy eljött az idő.

– Hogyan változott meg az életetek, amikor szülők lettetek?

Lili:

A kisfiunk születésével átalakult a fontossági sorrend: már nem olyan dolgok miatt aggódom, mint hogy melyik lábammal kezdjek egy lépést, hanem hogy hánykor aludt el a kisfiam.

Pont emiatt a színpadon is jobban tudok teljesíteni, mert nem ragaszkodom annyira görcsösen a dolgokhoz, könnyebben el tudom engedni magam.

Geri: Bertalantól rengeteg szeretetet kapunk – az ember nem is tudja ezt elképzelni, amíg nincsen gyermeke.