Elveszítette a látását, de semmit sem adott fel – Pintér Norbert vakon zenél, fest, és többet olvas, mint valaha

Mi miatt veszítetted el a látásodat?

Sokáig szemüveges voltam, mínusz hármas dioptriával. Egy lézeres beavatkozást követően mindkét szemem begyulladt. A gyulladásra legalább ötven szteroidinjekciót kaptam, amelyek szürkehályogot okoztak. Az orvosok nem nyúltak hozzá, hanem addig vártak vele, míg megemelkedett a szemnyomás, és másodlagos zöldhályog alakult ki. Utána több műtéten is átestem; volt, hogy az egyik szememmel előtte még láttam, a műtét után pedig semmit. Sosem fog kiderülni, hogy pontosan mi történt és miért. Egy genetikai betegség, a retinitis pigmentosa is közrejátszhatott, ami talán évek, évtizedek múlva okozott volna problémát, de így hamarabb beindult a láncreakció.

Sokat gondolkodtál a miérteken, vagy igyekeztél továbblépni?

A látásom elveszítése másfél éves folyamat volt. Akkor már Szegeden éltem, és a szüleim invitáltak, hogy költözzem haza, de eszem ágában sem volt. Az akkori párkapcsolatom gallyra ment. Szerencsére akkor már elvégeztem két egyetemet, de a harmadikat a lelkiállapotom miatt nem bírtam befejezni.

Nagyjából egy év után kezdtem feldolgozni a történteket, ha egyáltalán beszélhetek feldolgozásról. Inkább azt mondanám: mostanra megtanultam együtt élni vele.

Úgy tűnik, nagyon energikus vagy, mindig mozgásban, tevékenységben.

Most hozzá kell tenni, hogy fáradt is (nevet). Az utóbbi időben mindennap este érünk haza, és hajnali öt körül indulunk a helyszínekre. Ma három fellépésünk volt. Szerencsém van, hogy amíg láttam, sok lábon álltam, és most is több mindennel foglalkozom. Alsós tanítóként, felsős ének-zene tanárként dolgoztam, gitárórákat tartottam, tetováltam, kiállították a festményeimet, és zenekarokban játszottam. Most is tanítok és zenélek, mondjuk már nem tetoválok, viszont festek, csak másképp.

Hogy festhet az, aki nem lát?

A festészet számomra kísérletezés. Volt, amikor kiültem az erkélyre, kávézgattam, ötletelgettem, és nem tudatosan választottam meg a színeket és formákat, csak a hangulatot ragadtam meg. Jótékony célra ajándékoztam egy olyan festményt, ahol „matekoztam” a vásznon: körbeszigetelőszalagoztam, behatároltam az x és y tengelyt; a festéket műanyag frizbire nyomtam, a tubusokra pedig domború pöttyöket ragasztottam, hogy megjegyezzem a színeket. A legutóbbi festményeim térhatásúak; igyekszem kitapintani, amit szeretnék, ezt kombinálom színekkel. Volt, hogy a páromat is bevontam; bekötöttem a szemét, és egy vásznat ketten festettünk. 

Kép

Norbi és párja, Judit közös festménye, vakon – Fotó: Pintér Norbert

Ezek szerint a színek még mindig fontosak?

Nagyon. A festészetben és a lakásban is.

A szobák színének a Windows XP fűzöldjét választottam, mert nyugalmat áraszt. Nem látom, de simán magam elé képzelem.

A térhatású alkotásokon milyen anyagokkal dolgozol?

Szeretek olyasmit felhasználni, amit egyébként kidobnék, és más formát adok neki. Most egy homokórát tervezek műanyag kólásüvegből, amibe kólát fogok önteni, és forgatással hozom működésbe. A tengerpartos képemhez a maradék zabkásából készítettem a köves tengerpartot. Minden jól jön, ami a konyhában van.

A tanítást hogy sikerült tovább vinned?

Informatikát tanítok látássérülteknek a Kreatív Formák Alapítványnál. Több mint nyolcvanéves tanítványom is van. Megpróbálom visszavezetni őket az életbe, hogy utánanézhessenek a híreknek, hangoskönyvet hallgassanak, vagy tudjanak főzni olyan alkalmazás segítségével, amivel megtalálják a konyhai eszközöket. Basszusgitárt is oktatok, főleg gyerekeknek. Egy mentálhigiénés szakemberrel együtt fiatal látássérültekkel foglalkozunk, akik helyzetét a zenével és a festészettel tesszük elfogadhatóbbá.

Az informatika fejlődése nagy ajándék; gondolom, enélkül egész más lenne minden.

Ha tíz évvel ezelőtt történik velem mindez, sokkal nehezebb lett volna. A Braille-írást nem is kell elsajátítanom. Tudok banki ügyeket intézni, Messengeren társalogni, szöveget írni, zenét felvenni. Sok hangszeren játszom, és az utóbbi időben ráálltam a stúdiómunkára, illetve reklámanyagokat is készítek. A fő hangszerem a basszusgitár; gitározom, zongorázom, a dobokat pedig bepötyögöm a programba, szintetizátoron feldobolom, vagy összejátszunk a dobossal.

Kép

Fotó tulajdonosa: Pintér Norbert

Milyen formációban játszol, és milyen stílust képviseltek?

Most épp egy pályázatot valósítunk meg a turnénk során.

Rendhagyó énekórákon ismertetjük meg a gyerekeket a különböző zenei stílusokkal: pop-, rockzene, egy kis reggae, versfeldolgozás rapalapra, népdalt csempészünk elég zúzós, rockos zenébe.

Ez egy új, kísérletezős formáció. A másik zenekarom, a Manna Dala pop alapokon nyugszik, és most jönnek ki az új dalaink, az új klipünk. Kicsit lassan alakul, mert mindenki több lábon áll. Nemrég szűnt meg a Csillagerdő, velük két albumot adtunk ki, de dolgoztam más zenekarokban is, valamint színházban zeneszerzőként. Az a jó, ha mindannyian más zenei stílusból jövünk, és ezeket összekombináljuk.

Neked ráadásul mindent emlékezetből és érzésből kell eljátszanod.

Igen, a memóriámra nagy szükség van a közlekedésben, az oktatásban és a művészetben is. Gondolkodtam például azon, hogyan oldjam meg, hogy a gitáron kevesebbet vagy egyáltalán ne hibázzak. Kitaláltam egy megoldást: a gitár nyakára gyantapöttyöket raktam a pozíciókhoz, így oda tudok ugrani hirtelen.

Minek az elvesztését élted meg nehezen, és miben fejlődtél?

Nagyon szerettem autót vezetni, és mindenfelé utazni. Most is megyek, de általában másra kell hagyatkoznom. Jártam Budapestre dolgozni vonattal. Megtanulható, már kutyával közlekedem, de az autó hiányzik. A filmeket is szeretem, de csak hallgatom. Jó lenne látni is. Mi az, amiben fejlődtem? Talán a memóriám jobb lett. Sokkal többet olvasok, a telefonomon 32 ezer könyvet tárolok.

Folyamatosan fejlesztem magam pszichológiai, tudományos könyvekkel vagy regényekkel. Pár nap alatt el tudok olvasni néhány ezer oldalt.

Szoktam viccesen mondani, hogy az egyetemi időszakom alatt, amikor a vaskos pedagógiai könyveket tanultam, mennyivel egyszerűbb lett volna a görnyedés helyett hátradőlve hallgatni.

Vannak terveid, vágyaid a jövőre nézve?

Jó lenne minél több látássérültet megsegíteni, hogy újra önállóbbak lehessenek. Szeretném, ha a zenekarokkal előrébb jutnánk. A privát élet terén jól jönne egy kertes ház, ahol a kutyussal játszhatok. Nem is szeretek előre gondolkodni, mert sok minden változik, és ha nem úgy alakul, az csalódás. Inkább a közeli dolgokra koncentrálok.

Az emberek hogyan viszonyulnak hozzád?

Változó. Nem tudom, miért, de a rengeteg kapcsolati tőkéből valamennyi visszaesett. Ugyanúgy extrovertált személyiség maradtam, de nem mindenki nyit könnyen felém. A kutyus kicsit oldja a kapcsolatteremtést. A társadalom ezen a téren sokat fejlődött, de ez emberfüggő. A felnőtteknek vannak olyan berögződéseik, amelyek miatt gátlásosabbak.

Említetted a párodat. Őt akkor ismerted meg, amikor már nem láttál?

Igen. Judittal egy egyetemre jártunk Szabadkán, ismertük egymást, de nem voltunk beszélőviszonyban. Szegeden hozott össze minket a sors. Ő is tanár és zongorázik, de reálisabb talajon mozog, mint én. Szép a hangja, több dalt felénekeltettem vele. Ha egy szál akusztikus gitárral megyek fellépni, akkor jön velem és énekel.

Jól tudom, hogy a jegyesed?

Egy koncerten kértem meg a kezét, ezer ember előtt, meglepetésként.

Kép

Norbi és kedvese, Judit – Fotó: Pintér Norbert

Változtál az elmúlt évek során?

Szeretném azt hinni, hogy jó irányba változtam, de nem vagyok biztos abban, hogy ez így is van.

Magammal szemben türelmetlenebb vagyok, másokkal viszont türelmesebb és megértőbb.

Sok pozitív visszajelzést kapok, jó ezekből meríteni. Előfordul, hogy zsörtölődöm, azután rádöbbenek, hogy mégis jó így.

Összességében elégedettnek érzed magad?

Igen, mert ha látnék, más irányba ment volna az életem. Nem biztos, hogy ugyanazokkal az emberekkel ismerkedtem volna meg, a mostani párommal vagy zenésztársaimmal lennék együtt. Lehetne jobb is a helyzet, de elégedett vagyok. Igyekszem hirdetni, hogy így is működik a dolog, mégpedig jó hangulatban.