Festetics gróf, aki megállt a kastélya stoptáblája előtt – Tízévesen elmenekült a kommunisták elől, és csak 50 évesen jött haza

Filmbe illő jelenet volt, ahogy Verebics Géza és Festetics László először találkoztak. Verebics Géza Dég egykori tanácselnöke, majd polgármestere, aki szívén viseli a község sorsát, és nemcsak a történetét tanulmányozza szenvedélyesen, de tárgyi, szellemi emlékeit is kutatja, gyűjti és kiállítja, múzeumi baráti kört és nemzetközi kulturális kapcsolatokat kezdeményez. És az Olaszországban élő gróf, aki kisgyermekként hagyta el a szocialista Magyarországot családjával, ám arra emlékezett, hogy a nyarakat és az ünnepnapokat Dégen töltötte. Bár vágyott haza Magyarországra, úgy tudta, ott félnie kell az osztályidegen embernek, ezért jobb nem visszamenni.

Felesége már korábban is ellátogatott hazánkba, de a férfi még a nyolcvanas években is tartott a kommunistáktól, hát kivárta a rendszerváltást.

A hagyományok őrzése és a kastély története a hatvanas évektől

Verebics Géza, aki eredetileg történelemtanár volt, 1966-ban került Dégre, akkor látta először a csodálatos kastélyt és a parkot. A Festetics család legértékesebb földjei Dégen és környékén voltak, ebben a festői környezetben hozták létre az uradalmi központot, innen irányították a többi birtokot. A háborút követően, az államosítás után először üdülőnek használták, majd a görög polgárháború idején görög menekült gyerekekkel töltötték meg, nevelőotthon működött benne. Volt, hogy 300 görög gyerek élt Dégen. A menekültek egy része maradt Magyarországon, nagyobb részük pedig Nyugat-Európába ment tovább.

„Jó kapcsolatom a Festetics családdal úgy kezdődött, hogy a ’70-es évek elején megkért az egyik barátom, aki a Georgikon Majormúzeum vezetője volt, hogy vegyek részt a paraszti kultúra megmentéséért létrehozandó múzeumi baráti körök megszervezésében. Én Dégen építettem ilyen baráti kört.” Ekkortájt zajlott ugyanis a mezőgazdaság „szocialista átszervezése”, ezzel együtt a régi paraszti kultúra teljesen veszendőbe ment. Megváltozott a falu, a vidék, és a régi paraszti eszközöket meg kellett menteni. „Úgy lehetett megtartani ezeket, hogy pártoló baráti köröket szervezünk vidéken, akik ismerik és gyűjtik az eszközöket. Száznál is több tagunk lett, a feladatunk pedig az volt, hogy gyűjtsük a paraszti munkaeszközöket, és amikor már rengeteget összegyűjtöttünk, helyet kellett találnunk nekik, hogy kiállítsuk őket.

Megakadt a szemünk a kastélyparkban a régi Hollandi-házon, elhatároztuk, hogy ez lesz a megfelelő múzeum. Így mentettük meg az épületet, különben összedőlt volna.

Nagy közösségi összefogással lehetett csak ezt a munkát megszervezni” – emlékezett Verebics Géza.

Ez a gyönyörű, holland stílusú épület a kastélypark része, és abban az időben egy elmocsarasodott szigeten állt, csónakkal lehetett eljutni a bejáratáig. Valamikor istálló volt, de valójában Pejácsevich Lenke, Festetics László dédnagymamája számára épült, aki az emeleti szobában lakott, ott kúrálta tüdőbetegségét ammóniadús levegővel, amely az alsó szint istállójából szállt fel. „1980-ban felújítottuk, és a Mezőgazdasági Múzeum vidéki filiáléját hoztuk létre benne, amely egészen az 1999-es nagy árvízig működött. Az árvíz idején csónakokkal megmentettük az anyagot, és a kastély több termében is szerveztünk kiállításokat.”

Kép

A dégi Festeteics-kastély napjainkban – Forrás: Wikipédia

A Festetics-családfa kutatása

A helybéli falusi emberek sok mindent elmeséltek neki a Festetics családról, majd elkezdte levéltárakban mélyrehatóan kutatni a község történetét, amelyet tanulmánykötetben írt meg 1984-ben. „Megismerkedtem a család leszármazásával, és kitudódott, hogy a szálak Olaszországba vezetnek, ahol az örökös él: Festetics László.” Az utolsó grófnak, Festetics Sándornak három gyereke volt: a legidősebb Miklós, ő örökölte volna Déget, utána született Ernő, azután Izabella. Sándor gróf alakját idézi meg Bereményi Géza Tanítványok című filmje: a grófot, aki a passzióinak élt, az autózásnak, a teniszezésnek – a kastélyparkban a kor legmodernebb teniszpályája épült –, a repülésnek és a matematikának.

Volt, hogy napokig elzárkózva a világ elől egy matematikai képleten törte a fejét. Jellemző, hogy az oroszok el akarták vinni a nagy tudása miatt, hogy ott hasznosítsa, de valahogy megúszta.

„A két fiú megnősült, a legidősebb elvette Pallavicini Teodórát – őt személyesen volt szerencsém megismerni, 104 évet élt. Ernő pedig egy bankár lányát vette feleségül. Miklós és Ernő úgy jutottak ki a háború alatt, hogy orosz egyenruhát szereztek maguknak, és megtanultak vagy harminc cifra káromkodást oroszul. Amikor ellenőrzőponthoz érkeztek ’45-ben, akkor mintha egymással vitatkoznának, cifrán káromkodtak, így elengedték őket. Így jutottak el Ausztriába. Én ezt még Ernő fiától hallottam, aki később visszalátogatott Magyarországra. Miklós, elhagyva az országot elvált feleségétől, így az ő fiúgyermekeként a kastély örököse Festetics László lehetett volna, aki 1949-ben kijutott Olaszországba anyai rokonaihoz, a Pallavicinikhez.” Az ekkor alig tízéves László három nyelvet tanult meg, és a híres Olivetti olasz cég szakreferense lett. „Tudtam róla, hogy Ivreában él, de nem gondoltuk, hogy egyszer majd megjelenik Dégen.”

A gróf nem hajtott be a saját udvarába

1990-ben már beszéltek arról helybeliek, hogy egyszer majd csak felbukkan László, mert akkor már „potyogtak haza a grófok”, ahogy Verebics fogalmazott. Egy nap az önkormányzatnál telefonon hívták Verebics Gézát, hogy jöjjön ki a kastélyhoz, mert megérkezett a gróf úr. 1990-ben bukkant fel, 50 éves korában, és egyből Dégre jött haza. Feltűnt a helybélieknek, hogy a kastély kerítésén kívül portyázik egy olasz rendszámú autó, ami azért is furcsa volt, mert a magyarok általában a „behajtani tilos” tábla ellenére is behajtottak autóval a kastélyparkba, de ő megállt előtte.

„Ő betartotta a szabályt, ha behajtani tilos, akkor nem megy be, pedig hát, ő lehetett volna a gazda!”

„Szívesen fogadtuk, és onnantól rendszeresen jött. Később, amikor nyugdíjba ment, kétszer két hetet töltött Magyarországon, tavasszal és ősszel, és ebből néhány napot Dégen.” Ez a kárpótlási jegyek időszaka volt, Verebics pedig segített neki abban, hogy földhöz jusson: 90 hektárt kapott vissza. „Ehhez még sikerült további földeket szerezni, mert megbízást kaptam tőle, hogy vegyek még földet neki. Ma már 150 hektár feletti föld van a fia nevén, de ez még mindig alig valami ahhoz a 30 ezer hektárhoz képest, amely a családjának valaha a birtoka volt.”

Kép

Gróf Festetics László a dégi kastély előtt és máltai lovagként – Fotó: Verebics Géza

Életre szóló barátság

A két, akkoriban középkorú férfi, a tanácselnökből lett polgármester és a gróf kapcsolata egyre személyesebbé és barátibbá vált. „Eleinte a falu közepén találtam neki egy szobát, de érdekes módon csak aludni járt oda, amint megreggelizett, átjött hozzánk, és egész nap velünk volt. Én pedig gondoskodtam a programról. Általában nálunk vacsorázott, utána hazavittem. Amikor a lányaim elköltöztek, akkor a gyerekszobát kapta meg. Megismertettem vele a szülőföldjét, mindig újabb és újabb tájegységek felé vettük az utunkat, bejártam vele szinte egész Magyarországot.”

A Máltai Lovagrend tagjai voltak a Festeticsek. László annak idején hallott róla, hogy létezik a lovagrendnek magyar szekciója Olaszországban, amelyhez a családi hagyományt folytatva ő is csatlakozott. „Katalin és Ágnes lányom, akik festőművészek, megfestették ebben a ruhában a grófot, a kép most Olaszországban van a gróf fiánál.”

Andrássy Gyula ükunokájaként Festetics László vette át a Zeneakadémián Andrássy Gyula díszpolgári címét, amikor Budapest főváros visszaadta neki, és az Andrássy-szobor felavatásánál is meghívott díszvendég volt.

„Akkortájt jött divatba, hogy magyar települések nyugat-európai településekkel partnerkapcsolatot létesítenek. 1997-ben László segítségével Dég és Piverone között partneri kapcsolatot hoztam létre. Emlékszem, egy napon megjelent egy busz tele piveronei emberekkel, a csoportot pedig maga Festetics László vezette. Elindultak a kulturális kapcsolatok, ennek köszönhetően alakult meg a néptánccsoport Dégen, mert láttuk, hogy az olaszok milyen jól táncolnak, így mi is ápolni kezdtük a hagyományainkat. Az évek alatt nagyon jó viszony bontakozott ki.”

Kép

Festetics László és Verebics Géza a dégi kastélyparkban – A fotó Verebics Géza tulajdona

Szülőföldjén halt meg, nem sokkal a kastély felújításának megkezdése után

Festetics László 2018-ban a kastély felújítási alapkőletételére érkezett haza, együtt ünnepelt a megjelentekkel, és az ő gondolatait helyezték el az alapkőbe helyezett urnában. Utána Komáromba utazott, mert nagyon szerette a hazai fürdőket. Ott érte a végzetes baleset, amelyben annyira megütötte a fejét, hogy a tatabányai kórházba került, és néhány nap múlva meghalt. Fia, gróf Festetics Enrico, aki Olaszországban nőtt fel, így beszélt egy interjúban a magyar örökségről, amit apjától kapott:

„Még mindig emlékszem kutakodó tekintetére, valahányszor meglátogattuk a kastélyt. Édesapám ilyenkor az emlékeiben barangolt, és az egykori érzéseket, emlékeket igyekezett megosztani velünk… A fiaim látták, hol éltek és nyugszanak őseink, amit egyrészt nagy hitetlenséggel, másrészt csodálattal fogadtak. Azt hiszem, hogy ha bármelyik családtagom a park füvén sétál, tiszteletet érez, ha arra gondol, hogy az őseink itt éltek. Emlékszem, Paolo fiam megkérdezte apámat, mit tehetne az életében, hogy annyi pénzt keressen, hogy visszavásárolja neki ezt a birtokot.”

A felújított Festetics-kastélyt 2022. november 8-án adták át.