A kazah diákok büszkék rá, hogy magyarul tanulhatnak – tanáruk, Sziráki Zsófia pedig élvezi Asztanában a vendégszeretetüket

Jók az információim, hogy most, amikor az esti órákban hívlak, mínusz nyolc fok van Asztanában?

A telefonom mínusz kilencet mutat, de nem kell csodálkozni, ez a második leghidegebb főváros a világon Ulánbátor után. Decembertől március elejéig normálisnak számít a nappali mínusz 15–20, de mínusz 35 is volt egy hétig. Ez a hely másképp hideg, mint Oroszország, mert a sztyeppén van. Nincs gátja a szélnek, fúj is állandóan, emiatt kellemetlenebbnek érezni a hideget, mint az Urál tövében. Amikor jöttem, másfél éve október elején már hártyásak voltak a pocsolyák, novemberben a szövetkabátot le kellett cserélnem bokáig érő pehelykabátra. Átmeneti évszak sem nagyon van: a fák levelei ősszel lehullanak, másnaptól tél van, tavasszal pedig elolvad a hó, s hirtelen lesz nagyon meleg. De olyankor is érdemes magamnál tartani egy kardigánt, mert szél vagy eső esetén gyorsan eshet a hőmérséklet.

Mi alapozta meg benned azt az erős érdeklődést e vidék iránt, hogy az időjárási nehézségekkel is dacolva egyszer csak kiköltözz dolgozni?

Magyar–finnugor szakos hallgató voltam az ELTE-n, és különféle finnugor nyelveket tanultam, többek közt udmurtot. Az Udmurt Köztársaság egy terület Oroszországon belül, ahol működnek felsőoktatási intézmények magyarországi kapcsolatokkal.

Már az egyetem alatt szerettem volna mielőbb finnugorokkal találkozni, és a finnen kívül más finnugor kultúrákat is megismerni, így nyaranta részt vettem Izsevszkben az Udmurt Állami Egyetem nyelv és kultúra kurzusán.

Amikor pedig 2014-ben megpályáztam egy kinti magyartanári pozíciót, elnyertem. Magyart mint idegen nyelvet kellett tanítanom, de nyelvészeti, nyelvtörténeti és országismereti órákat is tartottam. Akkor erre a feladatra – a korábbi Balassi Intézeten keresztül – már csaknem 30 éve alkalmaztak ott magyarokat.

Kép

Fotó: Sziráki Zsófia

Szóval az ELTE és Kazahsztán között az Udmurt Állami Egyetem és Udmurtia volt fontos állomás. Kik tanultak ott magyarul?

A diákjaim udmurttanárnak készültek, és emellé szakpárnak oroszt, angolt, németet, finnt vagy magyart választhattak, mikor melyik indult. Valakit az vonzott, hogy megismerjen egy másik finnugor nyelvet, más meg külföldön tervezett továbbtanulni, és – ezt már a mostani állomáshelyemre, Kazahsztánra is értem – a magyar ösztöndíjlehetőségek jók. Akár országok közötti kulturális vagy más együttműködési területen is el lehet helyezkedni később ezzel a nyelvtudással. A hallgatók között eddig nem volt, aki konkrétan magyar gyökerekkel bírt volna, de civilben Oroszországban, majd Kazahsztánban is ismertem meg olyat, akinek a nagypapája vagy a dédnagypapája magyar volt.

Négy tanévet töltöttél Izsevszkben, majd Asztanában folytattad. Hol volt könnyebb beilleszkedned?

Az udmurtoknál, ahol egyrészt előtte egyetemistaként is jártam, másrészt ott egy évtizedek óta működő magyaroktatásba kerültem bele, a hagyományokat csak folytatnom kellett. Mindenki tudta, hogy minden évben tartunk például karácsonyi vagy március 15-i ünnepséget. Asztanában azonban, ahová már magyar mint idegen nyelv szakos tanári diplomával a tarsolyomban, a Külügyminisztérium egyik főosztályán keresztül pályáztam, én vagyok az első, aki a választható nyelvek közé frissen bekerült magyart oktatja, ráadásul egyelőre fakultatív jelleggel. Emellett van az egyetemen egy „Uráli és altaji nyelvek és kultúrák kapcsolatai” nevű kurzusom is, valamint szóképzés órám. Most tizenöt diák jár hozzám, de hamarosan új csoportok is indulnak.

Magyarország minden évben 250 ösztöndíjas helyet kínál kazahsztáni diákoknak, amelyekre négy-ötszörös túljelentkezés szokott lenni, és aki megkapja az értesítést, hogy szeptembertől Magyarországon tanulhat, az máris jöhet hozzám nyárig afféle utazás előtti gyorstalpalóra.

Asztanában rajtuk kívül kik a diákjaid?

Akárcsak Oroszországban, itt is tizenegy osztályos az oktatás, így a hozzám kerülők némelyike még nincs tizennyolc éves. Jellemzően valamelyik nyelv az alapszakjuk, volt például, aki angolul és csehül tanult az egyetemen, s ezek mellé még egy közép-európai nyelvet is ismerni akart. Vannak nemzetközi kapcsolatok szakosok, akiknél extrának számít, ha valami nem szokványos ismeretet tudnak felmutatni, de egy fizika szakos lány is jár hozzám, aki a mesterszakot már Magyarországon végezné. A turizmus szakos hallgatómnak pedig a diplomamunkájába a segítségemmel a Terror Háza, a Sziklakórház és a Recski munkatábor is bekerül, ami itt szintén kuriózum lesz. A legjobb a diákjaimban, hogy mindenre vevők, amit kitalálok, könnyű velük dolgozni. Az L.N. Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetem, ahol oktatok, egy 13 ezer fős egyetem, és akik hozzám járnak, büszkék rá, hogy egy különleges dolgot – magyart – tanulhatnak. Bár magyar mint idegennyelvből vannak nagyon jó nyomtatott tananyagok, de szerintem alig akad tanár, aki ne gyártana folyamatosan saját feladatokat is. A diákok mindig észreveszik, ha direkt rájuk szabok egy-egy feladatot, felhasználom a korábban tőlük hallott információkat, és ezt mindig külön meg is köszönik, ami nagyon jó érzés. Élvezik azt is, hogy nem csak hagyományos, frontális módszerekkel oktatok.

Kép

Fotó: Sziráki Zsófia

Ilyenek a diákjaid, de milyenek általánosságban a benyomásaid alapján a kazah emberek? És hogyan viszonyulnak a magyarokhoz?

Szerintem egy kicsit kemények, mondjuk az időjárási körülményeiket tekintve nem csodálom. Talán egymással is szigorúak, bár ha megismernek, alacsonyabbak lesznek az őket körülvevő falak. De nem nyílnak meg teljesen másoknak, mindenki felé van bennük egy távolságtartás. A család viszont fontos nekik, a legtöbben legalább három gyermeket nevelnek. Általában a nagyszülők is aktívan részt vesznek az unokák életében, amíg a szülők dolgoznak, estig ők vigyáznak rájuk. Az pedig érezhető, hogy kedvelik a magyarokat, így én is élvezem a vendégszeretetüket.

A taxiban, a buszon, a boltban vagy az egyetemen is, aki megtudja, hogy én vagyok a magyartanár, általában a kunokat emlegeti.

A magyar nyelv elsajátításában, csakúgy, mint az udmurt diákok, nagyon ügyesek, de ennek nem a rokonság az oka, hanem az, hogy mindegyik nyelv agglutináló, azaz hasonlóan működik, a szótövekhez toldalékokat kapcsol. Igyekszem a hallgatókat bátorítani, kazah példákkal is illusztrálni a magyar nyelvtant, ami így már nem is tűnik olyan földönkívülinek.

Milyen programok szervezésében veszel részt, amelyek a nyelvünk mellett a magyar kultúrát is megismertetik a kazahokkal?

A programszervezésbe is úgy vágtam bele, ahogy előtte Izsevszkben láttam, és igyekszem itt is kialakítani a tradíciókat. Tartottunk Márton-napot libaételekkel, karácsonyi bulit énekléssel, volt kvízjáték, megemlékeztünk március 15-ről. Lesz népviselet napja, amikor magyar népviseleteket próbálhatnak fel a diákok, a magyar nyelv napján pedig előadást tartottam, sőt egy kulturális fesztiválon már saját magyar standunk is volt. A költészet napján részt veszünk egy online versmaratonon is, amely során a diákjaim a saját anyanyelvükön is felolvassák egy-egy magyar vers fordítását, majd a magyar eredetit is. Április közepén jön otthonról egy népzenész, Debreczeni-Kis Helga, aki népi hangszereken ad koncertet, és előadást is tart. De a magyar nagykövetséggel közösen Orosz István grafikus kiállítását is sikerült már elhoznunk a Kazah Nemzeti Múzeumba, illetve létrehoztunk egy klubot a Magyarországon tanult kazahoknak, annak a megnyitóján is volt táncház, koncert.

Milyennek találod a várost, Asztanát?

Az Isim folyó egyik partján áll a régi része, többnyire a szocializmus idejéből származó házakkal. A másik part az új rész, amit akkor kezdtek építeni-fejleszteni, amikor 1997-ben Asztana lett Almati helyett a főváros. Épült egy csomó felhőkarcoló, bár én csak egy tizennégy emeletesben lakom. Ezen a részen 25 évesnél régebbi épület nemigen van, viszont nekem Asztanából hiányzik egy kicsit a történelem. Ez egy kisváros volt, amit mesterségesen duzzasztottak nagyvárossá, míg Almati egy történelmi város, a kettő ég és föld. Ide mindenki azért jön, hogy dolgozzon, hiszen sokkal jobbak a lehetőségek, de nincs nagy közösségi élet. Hokimeccsekre járnak az emberek, és télen a folyó jegén is ezt játsszák. A bárokban pedig karaokézni és vízipipázni szeretnek a kazahok és az oroszok is. Amit élvezek: kazah és orosz nyelven is van színház, a kazah nyelvű operáik például nagyon tetszenek. A nyelvet tanár segítségével egyre jobban elsajátítom – értékelik is, bár a gyorsaság kedvéért sokszor oroszra váltanak, pedig én szeretném a kazahot is gyakorolni.

Van olyan helyi ételspecialitás, amit az elmúlt másfél év alatt megszerettél?

Finom a lóhús, a szupermarketek hentespultjaiban is árulják, és ez a hagyományos ünnepi ételeiknek is a része.

Akár szalámi vagy frissen töltött vastagkolbász is kapható belőle. Nemzeti ételük, a besbarmak olyan, mint nálunk a lebbencstészta, csak hússal, hagymával pakolják meg. A mi húslevesünkhöz hasonló levesüket is szeretem, a birka is mindennapos, és kumiszt is szoktunk inni. Ennek egy másik verziója tevetejből készül. A térség az alma őshazája is, és Üzbegisztánból olcsó, nagy szemű, finom szőlő érkezik. A boltban sertéshúst nehezebb találni, de ennek vallási oka van.

Az, hogy a többség muzulmán vallású, mennyire érezhető a mindennapokban?

Kazahsztán teljes vallásszabadságot hirdet, járt itt Ferenc pápa, van római katolikus templom, és a világvallások képviselői is szoktak itt találkozni. Én vállalom, hogy római katolikus vagyok, karácsonyra szereztem fenyőfát is, a templomba is eljárok főleg ünnepek környékén. Húsvéti összejövetelt is tartok a diákokkal, igaz, ez még a ramadán idején lesz, de megtaláljuk a módját. Alapvetően nyitottság, érdeklődés jellemzi az embereket.

Kép

Sziráki Zsófia Almati városában – Forrás: Sziráki Zsófia

Mik a terveid a közeljövőre?

A második évemet töltöm itt, és a pozíciót újabb egy évre elnyertem. A számomra nagyon zavaró szelet leszámítva jól érzem itt magam. Szeretném felfedezni az országot, mert eddig a szabadidőmben a nagy távolságok és a szegényes tömegközlekedés miatt nem sok vidéki látnivalóhoz jutottam el. Egy pár száz kilométerre lévő hegyes-tavas nemzeti parkban jártam, illetve Dél-Kazahsztánban kirándulni, de mivel Közép-Ázsia a tulipán őshazája is, szeretnék például a sztyeppe közepén lévő egyik nagy tulipánmezőhöz is elmenni. Ezekből több tíz különböző fajta van, amelyekhez hatalmas, soknapos körutazásokat szerveznek, de én egyfélével is be fogom érni.

Izsevszk és Asztana között: Zirc
Zsófi 2018 és 2021 között itthon tartózkodott, és részt vett Zircen a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház új, állandó kiállításának létrehozásában, amely Reguly Antal 19. századi kutató munkásságát mutatja be az utazásain keresztül. A „Regulyversum – mindent Regulyról” című kiállítás, amely hagyományos és digitális, interaktív eszközökkel is közelebb hozza az emberekhez – különösen az iskoláskorúakhoz – a Reguly által is kutatott uráli népek nyelvét és kultúráját, 2022-ben elnyerte Az év kiállítása díjat.