„A század egyik legnagyobb gazsága” – Így lopták el a magyaroktól a hóeke szabadalmát
Régi szabály, hogy mielőtt a kezed ügyébe került öreg bútorokat kidobnád, nézz át alaposan minden fiókot, szekrényt és fotelrést. Olykor a sok kacat közül a történelem kacsint ki rád.
Nagynéném szerény hagyatékának „futottak még” kategóriájában árválkodott a hatvanas évek bútorgyári terméke, egy erősen minimalistára formatervezett kis íróasztal. Ez a darab csak a „Jó lesz ez még egy darabig a gyereknek!” felkiáltással úszta meg a lomokkal teli konténerbe helyezést. Mi tagadás, végül alaposan meg is hálálta a váratlan amnesztiát. Fiókjában ugyanis egy megsárgult borítékból olyan dokumentum került elő, amely egyértelműen bizonyította: a világhírű magyar feltalálók korszakos alkotásai mellett akadt még egy-két remek találmánya hazánk fiainak.
Hiszen ki gondolta volna, hogy a hóeke megalkotójában egy újvidéki iskolaigazgatót tisztelhetünk?
A találmány és feltalálója története több mint vadregényes, így nem csoda, hogy a korabeli bulvársajtó is remek cikket kanyarított belőle. Idézzük hát a Bácsmegyei Napló 1911. július 30-i számát, amely „Százmilliós per indul Szabadkáról az osztrák államkincstár ellen” hangzatos címmel számol be a hányatott sorsú feltaláló és szabadalma történetéről! (A sztorit négy nappal később a Pesti Hírlap is átvette, mi több a Bécsben megjelenő Observer is tudósított az esetről augusztus 12-én.)
Wodetzky Lajos, aki főreáliskolai igazgató volt Versecen, 1858-ban egyszerre híres ember lett, miután feltalálta a hóekét. Találmánya iránt sokan érdeklődtek, ám a derék igazgatónak nem volt sürgős, ötlete valamennyi dokumentumával felballagott Bécsbe a szabadalmi hivatalba, hogy kivárja az arra érdemes döntnökök bírálatát: érdemes-e lajstromba venni alkotását. A császári udvarban gyorsan szárnyra a kapott a hír valami nagy felfedezésről, ami természetesen Ferenc József fülébe is eljutott. Őfelsége külön kihallgatáson fogadta Wodetzkyt, és elmagyaráztatta vele a hóeke működésének mechanizmusát. El volt ragadtatva a hallottaktól.
Azonnal intézkedett, hogy a szabadalmat adják meg, és az erről szóló pátenst (szabadalmi kiváltságlevelet) – amire így addig nem volt példa – saját kezűleg írta alá.
Mindezt nagy fehér pecsétje tette hivatalossá. A pátens hátlapjára azt is rávezették, hogy a szabadalmat 33-as sorszám alatt bejegyezték a szabadalmi könyv hetedik kötetének harmadik oldalára, amit az irattár külön pecséttel és dr. Höchsmann aláírásával bizonyított.
A dolog eddig gördülékenyen ment, a hóekére világsiker, feltalálójára busás jövedelem várt. Ám arról, hogy nem így lett, Wodetzky iskolaigazgató is tehetett. Miután két éve volt találmánya értékesítésére, nem siette el a dolgot. Először tárgyalni kezdett az osztrák államvasutakkal, de annak igazgatótanácsa túl magasnak ítélte a vételárat. Ezután egy angol vasúttársasággal lépett kapcsolatba, és már úgy volt, hogy a szabadalom a britek birtokába kerül, amikor rettenetes dolog történt.
Wodetzky 1859 decemberének egyik havas napján a verseci pályaudvar peronján várta a vonatát, amikor döbbenten vette észre, hogy a beérkező mozdony előtt az általa feltalált hóeke söpri a havat.
A Bácsmegyei Napló így számolt be az esetről: „A század egyik legnagyobb gazsága volt ez. Az osztrák államkincstár, amely a találmányt nem tudta megfizetni, a szabadalmi hivatalban lemásoltatta a terveket, és a feltaláló tudta és beleegyezése nélkül üzembe helyezte a hóekét. Wodetzky Lajost az a pillanat, amelyben a hóekét a vonat előtt megpillantotta, beteggé tette és megtébolyította. Alig néhány hónapig élt még.” (Ám miután az események ilyen tragikus láncolatára semmilyen bizonyíték nincsen, ezt inkább amolyan bulváros túlzásnak, fordulatnak lehet tekinteni).
És hogy miért csak 1911-ben lett ismét hír a hányatott sorsú találmányból? Nos, a lap tudósítója szerint a feltaláló fia, Wodetzky József egyetemi tanársegéd ekkor talált rá a hóeke irataira, és ekkor kezdte gyűjteni a bizonyítékokat a követeléséhez. Megbízta Palicson Dr. Temunovics Zoltán ügyvédet, hogy indítson pert, és képviselje jogos érdekeit. (Arra, hogy a per végül kezdetét vette-e, nincsenek adatok, a korabeli lapokban többé már nem is szerepelt a hóeke története.)
Én pedig őrzöm az íróasztalfiókban talált, vastag merített papírra gyönyörű kalligrafikus betűkkel írt dokumentumot. Arra gondolok, akárhogy történt is, annyi bizonyos, hogy egy ma már elfeledett, monarchiabeli iskolaigazgató hasznos, kemény teleken nélkülözhetetlen szerkezettel ajándékozta meg az utókort.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>