„23 évnek kellett eltelnie, hogy találkozni tudjak apámmal, aki lemondott rólam, még mielőtt megszülettem volna”

Zsófi sokáig szenvedett amiatt, hogy nincs semmiféle kapcsolata biológiai apjával. Édesanyja és később nevelőapja is biztatták, hogy keresse fel őt, de ő makacsul ellentmondott. Az volt az álláspontja, hogy az apja felnőtt, neki kell megkeresnie őt, nem pedig fordítva. Ezt már egészen kicsiként, hatévesen megfogalmazta magában. Nem tudja, hogyan jutott ilyen érv akkor az eszébe, mindenesetre elég korán megmutatkoztak rajta a határozottság jelei.

„Férfi mintát a nagypapámtól és a nevelőapámtól kaptam; utóbbi hétéves koromban jött az életembe. Mindketten támogattak és szerettek engem, nem volt hiányom semmiből, mégis hiányzott a vér szerinti apám. Azt vettem észre magamon, hogy barátilag könnyen kapcsolódom az emberekhez, de nőként fiúkhoz, férfiakhoz nem.”

„Az áttörést a pszichodráma-foglalkozások hozták meg számomra, ezek hatására kerestem meg az apámat.”

23 évesen találkozott először édesapjával

Zsófi szerint a pszichodrámacsoportban, ahol nemcsak saját, de mások élettörténeteiben is meglátta magát, lassan és észrevétlenül fejtődtek le róla a külső héjak. A magáról alkotott képe alapjaiban megremegett, mégis végigvitte a folyamatot, kijárta az alkalmakat. Igaz, ebben egy szimpatikus fiú is a segítségére volt, aki végig mellette állt, támogatta őt. Ekkor, 23 évesen döntötte el, hogy felveszi a kapcsolatot biológiai apjával.

„Sokáig halogattam, hogy írjak neki. Amikor végre rászántam magam, gyorsan meg is jött tőle a válasz. Nem sokkal később kijelöltük a találkozónk időpontját. Erre külön készültem: elképzeltem a találkozást, és lejátszottam fejben a beszélgetésünket. Nem tudtam, hogy néz ki, ezért próbáltam elképzelni őt. Döbbenetes pillanat volt, amikor először a szemébe néztem. Nekem színváltós szemem van, a szürkétől a világoskéken át a zöldig bármilyen lehet, attól függ, hogy esik rá a fény.

Apámnak is pont ilyen a szeme – addig hasonlót sem láttam másnál.

Ekkor tulajdonképpen magamra néztem az apám szemén keresztül.”

Zsófi a találkozó előtt előre lefektette a szabályokat, és ragaszkodott ahhoz, hogy ezeket az apja betartsa. Megmondta neki, hogy ha például az édesanyjáról rosszat mond, nem beszél vele többet. Ezt az apja tudomásul is vette. Mindketten nagyon zavarban voltak első alkalommal, de szerencsére a közös ebéd és az azt követő kirándulás ennek ellenére is jól sikerült.

Feltörő érzések, gyakori pánikrohamok

Az, hogy találkozhatott vér szerinti apjával, Zsófi számára pozitív trauma volt, de mivel rengeteg minden más is történt életének ebben az időszakában – egyetemi vizsgái voltak, a nagypapája kórházba került –, úrrá lett rajta a szorongásos pánikbetegség. Úgy érezte, minden érzés, amit addig magában eltemetett, feltört belőle, mint egy vulkán.

„Egyik éjjel nagyon rosszul lettem, nem is tudom, hogy maradtam életben. Azt éreztem, hogy szűkül a tér, miközben tolt valami kifelé. A gond az volt, hogy a harmadik emeleten laktam, ahonnan két úton lehet távozni: az ablakon és az ajtón. Borzalmas, abszurd és szürreális vívódás feszített.”

„Felhívtam anyukámat azzal, hogy nem vagyok jól, közben pedig mantraszerűen mondogattam magamnak, hogy nekem a lépcsőn kell lemennem.”

Zsófi végül nem engedett a bizarr érzésnek, lement a lépcsőn, sétált egy nagyot a környéken, majd hajnalban hazavonatozott a szüleihez. Onnantól kezdve jelentkeztek fizikai panaszai is, gyomorproblémák és alvászavar formájában. A második nagy pánikrohama nagypapája halála előtt történt – akkor könnyebbedett meg, amikor hajnalban végleg elment a nagypapája. Anélkül, hogy a szülei elmondták volna neki a hírt, ő már elment fekete ruhákat vásárolni magának, mert megérezte, mi történt. Azt mondja, a szeretet közöttük mindig is szavak nélkül kommunikált.

„Édesanyám szerette volna, ha a pánikrohamok miatt pszichiáterhez megyek, de nem akartam gyógyszert szedni, úgy éreztem, nincs rá szükségem, ezért inkább pszichológushoz fordultam. Mellette gyógynövényalapú gyógyszert szedtem, hogy tudjak aludni. A legnagyobb megváltás számomra mégis a meditáció, a jóga és az egyéb sportok voltak, ezek nagyon sokat segítettek abban, hogy leküzdjem a pánikot.”

Kép

Fotó: Kelemen Veronika

Édesapja megismerésével új élet kezdődött

Zsófi állapotának okát magzatkori tapasztalataira vezeti vissza, amikor megfogalmazódott benne a kérdés, hogy valóban élnie kell-e, hiszen anyukája nehéz helyzetbe került, egyedül maradt, frissdiplomásként pedig éppen munkát keresett. Az új élet Zsófi számára akkor kezdődött el, amikor végre megismerte az apját.

Akkortól érezte azt, hogy ő egész ember, és alkalma nyílt begyógyítani a régi sebeket.

„Már nem beszélek apámmal, mert megszegte a szabályokat. Ennek ellenére nagyon hálás vagyok neki, mert megmutatta az árnyékomat, a gyengeségeimet, azt a lehetséges állapotot, amelybe akkor kerülhetek, ha nem nézek szembe önmagammal és az élet kihívásaival. De szeretem a tőle örökölt tulajdonságaimat, a jó emlékezőtehetséget és a beszélőkémet is. Sokat imádkozom érte, hogy Isten mindig nézzen rá, és szeresse, mert sokszor magányos.”

Zsófi, bár egyke, mégis hat „testvére” van. Ő az egyetlen gyermeke az édesanyjának, viszont az élet fordulatai révén egy féltestvére, valamint öt, lényegében testvéri szinten kapcsolódó családtagja van. Igazi mozaikcsalád az övék, de Zsófi nagyon szereti, hogy ilyen sokféle ember van körülötte. Mindenkit a testvérének tekint, és mindenkivel jó kapcsolatot ápol.

Kép

Fotó: Kelemen Veronika

Missziója lett a női minőség megélése

A férfiakkal való viszonya is sokat változott az évek alatt. Egy szenvedős szakítás után elkezdtek bejönni az életébe azok az emberek, akik női önsegítő körökbe invitálták őt. Missziójává vált, hogy női minőségét kikerekítse és megélje. Mivel nagyon nehezen viselte és fogadta másoktól az érintést, beiratkozott egy párcserés salsatanfolyamra is, ami elmondása szerint rengeteget dobott a nőiességén, ma már nem ódzkodik a fizikai kontaktustól.

„Rendszeresen mozgok, diétázom, légtornázom, relaxálok – mindez sokat segített abban, hogy magamra találjak. De ott van nekem az írás is, ami olyan számomra, mint a levegővétel.

13 éves korom óta vezetek naplót, most pedig azt tervezem, hogy kiadom a regényemet.

Ebben leírtam olyan dolgokat is, amiket vagy nem tudtak a rokonaim, vagy évtizedekig nem beszéltek róluk. Nagypapámnak is emléket szeretnék állítani.”

Zsófi nemrég töltötte be a 32. évét, és ahogy korábban, most is rengeteg mindennel foglalkozik. A nemzetközi tanulmányok szakot a kommunikációs szakkal párhuzamosan végezte el, a jogi tanulmányok befejezését követően pedig szeretne ügyvédjelölt lenni. Beiratkozott iskolai mediátor képzésre is, mert a gyermekekkel való kapcsolódás is kiemelt téma számára. Azt mondja, sok diplomája van, de szerinte nem a papírok, hanem az emberi tulajdonságok számítanak, és az, hogy tudja-e valaki teljes szívvel csinálni azt, amit szeret.

„Ha valaki megkérdezi tőlem, mit csinálok, azt válaszolom, hogy az emberek lelkével foglalkozom. Szeretek adni, szépet teremteni, hidakat építeni akár íróként, akár ügyvédjelöltként, szinte minden minőségemben. Engem az érdekel, hogy gazdagítsa az embert az adott tevékenység, kerüljön közelebb magához, oldódjon meg a problémája. Az a célom, hogy ebben segítsek másoknak is, engem ez éltet.”