India nemzeti kincse félig magyar volt és csak 28 évet élt – 110 éve született Amrita Shér-Gil indiai–magyar festőművésznő
Amrita Sher-Gil, a magyar–indiai származású festőművész felnőtt életének alig hat éve alatt lenyűgöző festői életművet hozott létre, amely ma Indiában nemzeti kincs. Számos helyen élt, otthon volt Párizsban, Magyarországon, Indiában, Firenzében is, de valahogy sosem lelt igazán megnyugvásra sehol. Számos szerelmi kalandba bonyolódott, ám képtelen volt megbízni valakiben annyira, hogy teljes szívéből elköteleződjön. Volt boldog és mélyen depressziós, botrányt botrányra halmozott, s miközben egyfolytában szabályokat szegett, szenvedélyesen élt és alkotott világok, földrészek, kultúrák – kiváltképp Magyarország és India – között.
A kis Amrita, magyar keresztnevén Dalma 1913-ban, Budapesten látta meg a napvilágot. Fekete szeme, dús sötét haja és kacaja egyből levette a lábáról az édesapát, Umrao Singh Sher-Gilt, aki indiai, szikh arisztokrata, polihisztor, elmélkedésre hajlamos tudós és amatőr fotográfus volt. Feleségével, a vele ellentétes vérmérsékletű, társaságkedvelő, egykor operaénekesnek készülő, magyar–osztrák–francia–zsidó gyökerekkel egyaránt bíró nemesi családban született Gottesmann Marie-Antoinette-tel egyetértettek abban, hogy katolikusnak keresztelik a kislányt, bár semmilyen tételes vallásban nem hittek. Egy évvel később, 1914-ben megszületett második lányuk, Indira. A kezdetektől nagy gondot fordítottak két lányuk tehetségének kibontakoztatására: a magyar mellett franciául, angolul és pandzsábiul is beszéltek otthon, kultúraközpontú nemzetközi nevelésben részesítették őket, s Amrita rajztehetségére is korán felfigyeltek. Pontosabban nagybátyja, Baktay (Gottesmann) Ervin festőművész, indológus – akinek a magyar nyelvű Kámaszútrát is köszönhetjük – figyelt fel rá, az ő javaslatára rajztanárt fogadtak a szülők az iskolás Amrita mellé. A család vegetáriánus szabályok szerint élt a Szilágyi Dezső tér 4. szám alatti házban, és ekkor még senki nem sejtette, milyen kalandos élet lesz Amritáé, ahogy azt sem, hogy ő lesz a 20. századi modern indiai festészet egyik legnagyobb hatású alakja.
Gyönyörű, öntörvényű és lázadó
A Sher-Gil család a budapesti Szilágyi Dezső térről előbb Dunaharasztiba költözött, ahol Amrita először kísérletezett a plein air festészettel, nyaranta pedig Baktay Ervin bácsikája látta el technikai tanácsokkal. A helyi lakosok még évtizedek múlva is beszéltek a náluk bujdosó indiai maharadzsáról, aki kislányaival sétálgatott a Duna-parton. Az első világháború vége után, 1921-ben Indiába mentek, ahol a fiatal lány szemtanúja volt, amint egy hozzá hasonló korú indiai gyereklányt férjhez kényszerítenek a szülei. Elfogta a düh, s hogy felindultságát némileg enyhítse, a vászonhoz fordult, és megfestette a látottakat. Menyasszony – ez lett a kép címe, ez az egyik leghíresebb alkotása. Amrita szép és eredeti tehetségű fiatal nővé cseperedett, aki nem mellesleg rajongott Ady költészetéért és a magyar hagyományokért.
Európaiként festett, de indiaiként érzett.
Egy aprócska „gond” azért volt vele: meglehetősen öntörvényű volt. Tizenegy évesen kirúgták egy firenzei iskolából, mert lázadó szelleme miatt képtelen volt megfelelni a katolikus iskola merev szellemiségének. Firenzébe egyébként festői tanulmányai érdekében költözött édesanyjával, de valószínűleg annak a szerelmi viszonynak is szerepe volt ebben, amely édesanyját az Amritát rajzra oktató olasz származású művésztanárhoz fűzte. Bárhová sodorta is a lányt az élet, mindenhol igyekezett inspirációt gyűjteni. Cézanne, Van Gogh és Gauguin gyakorolták rá a legnagyobb hatást, s nagy empatikus készsége miatt művészi érdeklődése elég hamar a társadalom peremén élő cselédek, az elnyomott rétegek felé fordult, az ő képviselőiket ábrázolta megrendítő erővel képein.
Párizsi züllés, aktfestészet és identitáskeresés
16 éves korában már felnőtt nőként viselkedett és öltözködött, rajongott a különleges ékszerekért, tele volt vitalitással. Párizsban ismerkedett az európai festészet szabályaival: az alak és felépítése által meghatározott képi arányokkal, kompozíciós megoldásokkal. Munkái már a növendékkiállításokon is sikert arattak: a Fiatal lányok című képével elnyerte Párizs legrangosabb díját, a Párizsi Nagyszalon aranyérmét. Később önálló műtermet bérelt barátnőjével, ahol szüleitől függetlenül, barátaival együtt bohém és kalandos életet élhetett, azaz éjszakázott, aktokat festett (nőkről), és a szabad szerelem híve lett. A nőalakokat sokszor erotikus helyzetben vagy beszélgetés közben ábrázolja, művészettörténészek szerint ez saját identitáskeresését és folytonos kívülállóságát fejezi ki. Míg Párizsban elismerték őt, a korabeli Indiában erotikus festményei és szerelmi kalandjai felháborodást keltettek.
Kibékíthetetlen anya–lánya ellentét
Hogy Amrita szinte sosem festett férfiakat, annak művészettörténészek szerint az lehetett az oka, hogy a lány családjában a nők voltak a dominánsak. Az édesanyjának – akit csak Miciként becéztek – határozott elképzelése volt arról, hogyan kellene Amritának élnie, anyagi érdekek szerint jól férjhez mennie, így amikor tudomást szerzett lánya kicsapongó életéről, nagy haragra gerjedt. Csak olaj volt a tűzre, hogy nem volt hajlandó feleségül menni a számára kiszemelt gazdag indiai férfihoz, hanem 25 évesen bejelentette: feleségül megy unokatestvéréhez, dr. Egan Viktor orvoshoz, akivel kisgyerekként Dunaharasztiban együtt nevelkedtek és szerelmesek voltak egymásba. Vele ugyanis közös megegyezés alapján nyitott házasságban élhetett.
Viktor nem akarta korlátozni Amritát sem művészi, sem magánéleti szabadságában.
A pár kezdetben Magyarországon élt, itt Amrita festészete új inspirációkat kapott a vidéki paraszti életből, ekkor készült egyik legismertebb képe, a Vidéki piac is. A közelgő második világháború elől Indiába utaztak, Lahorban telepedtek le, Viktor rendelőt nyitott. Amrita sokat festett, majd depressziós alkotói válságba jutott, majd újra erőre kapott. A valóság és a rádzsupt miniatúrák által inspirálva minden művén sajátos indiai színeket használt. 1937-re sűrűsödött össze festészetében mindaz a festői tudás, amelyet Európában és Indiában megszerzett, s ez összefonódott küldetéstudatával, személyes érzékenységével is.
Mérgezés, abortusz vagy gyilkosság vetett véget életének?
A húszas évei elején Amrita már dúsgazdaggá lett, de jobban szerette a szegény bohémok életét élni. Lelkileg labilis volt, habzsolta az életet, miközben nem találta egyensúlyát, biztos kötődéseit. 1941 decemberére nagy kiállítást tervezett, de a megnyitó előtt pár nappal váratlanul meghalt. A szomszédoknál elfogyasztott vacsora után lett rosszul, majd két napra rá kómába esett, mialatt öntudatlanul is magyarul beszélt. Nem sokkal később megszűnt dobogni a szíve. Csak 28 éves volt. Halálát a hivatalos magyarázat szerint gyomorfertőzés okozta, de máig vannak, akik úgy vélik, hogy anyja végzett vele (csak azt tudjuk biztosan, hogy édesapja a lánya halála után depresszióba esett, édesanyja a vejét vádolta, és hét évvel később öngyilkos lett), illetve, hogy egy rosszul elvégzett abortusz következményeként fellépő hashártyagyulladás miatt hunyt el. Testét indiai szokás szerint halála után másnap elégették, és hamvait a Ravi-folyóba szórták, így sosem tudjuk már meg, pontosan mi okozta halálát.
A magyar közönség későn kezdte teljes nagyságában látni művészetét
2001-ben a budapesti Ernst Múzeumban gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből, a magyar művészetkedvelő közönség akkor szembesült először igazán azzal a ténnyel, milyen nagy művész volt ez a fiatal nő. 2013-ban, születése 100. évfordulóján a budapesti Múzeumkert fái alatt találkozott a magyar és az indiai történelem képek formájában, Amrita Sher-Gil nyomában címmel. A látogatók 50 darab 150×150 cm-es, a múzeum kerítésére kifeszített molinón követhették végig Amrita életét és munkásságát. A tárlat anyaga a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Gyűjteményből, indiai hagyatékból és magyarországi magánszemélyektől származott.
Egyetlen képéért ma már dollármilliókat fizetnek
Az „indiai Frida Kahlóként” is emlegetett festőművészt az indiai festészet megújítójának tartják, sokan úgy vélik, azt is ő harcolta ki, hogy a nők iskolába járhassanak és művészi pályára léphessenek Indiában.
Új-Delhiben utca viseli a nevét, képei csillagászati árakon kelnek el, így még egy tízéves korában rajzolt papíralapú grafikája is 71 ezer dollárért talált gazdára. Indiában festett képeinek az Új-Delhi-i Modern Múzeum ad otthont. Nemzeti kincsként kezelik, egyetlen ott őrzött alkotását sem engedik ki az országból.
„Amrita alaposan felkavarta az indiai művészetet. Eltökéltsége, tudása, határozottsága és elkötelezettsége mind a művészetet, mind India jövőjét tekintve ismertté tette nevét. Egy tisztán gondolkodó, energiával teli, festményeivel India modern művészetét megteremtő, a művészet egyetemességének eszményét fenntartó szenvedélyes és gyönyörű fiatal nőről van szó, aki művészete által hatást gyakorolt a női egyenjogúságra, aki a posztimpresszionizmus követői közé tartozott, s akit felháborított a szigorú kasztrendszer és a nők kiközösítése a társadalmi életből. Egyfajta híd volt ő Nyugat és Kelet között. Festészete összeköti a posztimpresszionista stílust India hagyományos művészetével” – mondta róla Keserű Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész.
Felhasznált források:
Balla Jácint. Egy szenvedély története, 2020. (jelen.media.hu)
Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum Művészeti Részlege
https://www.sikhiwiki.org/index.php/Umrao_Singh_Majithia
https://corvinakiado.hu/media/kiadok/pdf/139450453.pdf
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
101 esztendős lett az asszony, aki 70 éve faképnél hagyta Picassót, és a mai napig fest
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
