Clara Schumann varázsa – A nő, akit két híres zeneszerző is szeretett

Hogyan lett belőle zongorista?

A lipcsei Friedrich és Marianne Wiecknek 1819-ben egészséges leánygyermeke született, akit Clarának neveztek el. Nancy B. Reich életrajzi könyvében leírja, hogy a kislánynak az édesapja választott nevet, a Clara jelentése ugyanis „világos, ragyogó”, és Friedrichnek már születésétől fogva nagy tervei voltak a gyermekkel. Az apa zongoratanár volt, az anya pedig kiváló énekesnő, így a gyerekek – Clarának még három testvére született – számára természetes állandóság volt a zene.

A kislány eleinte nem tűnt ragyogó tehetségnek, sőt szülei azt hitték, hogy néma, mivel négyéves koráig nem szólalt meg. Bár beszélni alig tudott, már igen apró korában elkezdett zongorázni. A szülei házassága nem volt idilli, Clara édesanyja ötödik gyermeke születése után egy másik férfi karjaiba menekült kemény és nehéz természetű férje elől. Az akkori törvények alapján Marianne Clarát csak ötesztendős koráig tarthatta magánál, utána az apjához került. Reich leírja, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a kislány hozzá került, Friedrich Wieck kemény kézzel irányította a sorsát.

A kislány Clara kiváló tanítványnak bizonyult. Mindössze kilencesztendős volt, amikor először fellépett a lipcsei Gewandhaus koncertteremben. Ebben az évben a 18 esztendős Robert Schumann is Friedrich tanítványa lett. Clara hatalmas sikereket aratott, Európa-szerte az apja kíséretében turnézott, és 12 éves korában már Chopin előtt is játszhatott.

A kislányt ekkor már kiemelkedő tehetségnek tartották, aki hercegek és Európa elitje előtt lépett fel.

Mindeközben Schumann feladta, hogy zongorista legyen, miután a jobb kezével (valószínűleg egy betegség miatt) nem tudott játszani, és inkább a zeneszerzés irányába indult.

Clara és Robert Schumann kapcsolata

Az első jelentős életrajzot Claráról Berthold Litzmann írta a 20. század elején, akinek a család betekintést adott Clara naplóiba és levelezéseibe. Ezekből kiderül, hogy a kislány a kezdetektől gyerekes rajongással vette körül Robert Schumannt, első fennmaradt levelét mindössze 13 évesen írta neki. A fiatal zeneszerző csodálta Clara tehetségét, és leveleik gyakran a zenéről szóltak. Ahogy Clara nőtt, az érzelmei is komolyabbra fordultak a fiatal férfi iránt, azonban kénytelen volt keserűen csalódni, amikor a zeneszerző 1834-ben udvarolni kezdett barátnőjének, Ernestine von Frickennek. Litzmann szerint ez óriási csapás volt az igen fiatal Clarának, aki abban bízott, hogy Schumann egy nap majd őt veszi feleségül.

A zeneszerző egy hosszabb távollét után elkezdte másképp látni Clarát. Egy évekkel későbbi levélben így írta le ezt Clarának: „Nem tudom, milyen voltál azon az első délutánon. Magasabbnak tűntél nekem és furcsának. Nem voltál már gyermek, akivel együtt nevethettem és játszhattam – olyan bölcsen beszéltél, és a szemedben a szeretet fényét láttam mélyen elrejtve.” Ennek a viszontlátásnak a hatására szakított Ernestinnel.

Robert Schumann végül Clara tizenhatodik születésnapja után vallott szerelmet, és titkos udvarlás vette kezdetét.

Amikor 1836 elején Friedrich Wieck felfedezte a románcot, elküldte a lányát Lipcséből. Clara és Robert közel másfél évig nem látták egymást. Reich leírja, hogy ebben az időszakban Schumann belevetette magát az alkotásba, és egy közös baráton keresztül tudtak csak levelezni. Robert nagyon aggódott, hogy Clara elfelejti őt, de reménykedett, hogy az apa nem fogja elutasítani, ha megkéri a lánya kezét: „Még mindig biztos vagy és hű? Bármennyire is elpusztíthatatlan a beléd vetett bizalmam, még a legerősebb szellem is elveszti a bizonyosságot, mikor nem hall semmit arról az emberről, akit mindenkinél jobban szeret ezen a világon. Ezerszer átgondoltam, és minden azt mondja nekünk, hogy meg kell lennie, ha kívánjuk és cselekedni kell. Csak írj nekem egy egyszerű »igent«, ha megteszed nekem, hogy átadod egy levelemet az édesapádnak a születésnapodon. Most éppen jóindulatú velem szemben, és nem fog visszautasítani, ha az én könyörgésemhez hozzáadod a te kérésedet is” – írta a férfi.

Bár Clara igent mondott, meglepetésükre az apa nem volt hajlandó beleegyezni a házasságba.

Mindeközben Clara egyre sikeresebb zongorista lett, és 18 évesen Bécsben hatalmas érdeklődést kiváltó koncertsorozatot adott. Mivel az apja nem engedélyezte a házasságát, Clara az anyjához költözött, és pert indított az apja ellen, hogy hozzámehessen a szerelméhez. Reich leírja, hogy az apa olyan keserű volt, hogy becsmérlő leveleket írt saját lánya ellen, amiket zenei köröknek küldött el, ahol a lánya épp fellépni készült. A jogi hercehurca után az esküvőre végül 1840-ben került sor. A házasság az apa ellenzése ellenére is sikeres volt, Clara és Robert Schumann tökéletesen kiegészítették egymást. Együtt írtak, és Clara előadta férje műveit. Ebben a kezdeti időszakban Clara több darabot is szerzett. Nyolc gyermekük született (hét élte meg a felnőttkort), miközben sikeresen turnéztak. Clara 1845-ben Drezdában előadta Schumann egyetlen befejezett zongoraversenyét (a-moll Zongoraverseny Op.54), amely nagy sikert aratott. A mű azóta is az egyik legtöbbet játszott zongoraverseny, így minden évben tömegek hallgathatják meg a világ minden táján Robert Schumann szerelmes levelét a feleségéhez.

Kép

Clara és Robert Schumann 1847-ben – Forrás: Wikipedia

A kezdeti boldog évek után a házaspár életét megnehezítette Schumann depressziós rohamokban megnyilvánuló mentális betegsége, amely abban a korban még titokzatosnak tűnt. Nem tudni, hogy pontosan mi volt a betegsége, a Guardian leírja, hogy a mai pszichológusoknak egyfajta mániájává vált utólag, a mai tudás birtokában diagnosztizálni a zeneszerzőt. A férje állapota miatt Clarára hárult, hogy pénzt hozzon a házhoz.

A Schumann házaspár jóban volt a kor zenei elitjével, és különösen jó kapcsolatba kerültek Joachim József magyar származású hegedűművésszel, akivel Clara sokszor koncertezett.

Clara és Brahms szerelme vagy barátsága?

1853-ban a húszesztendős Johannes Brahms egy nap egyszerűen megjelent a Schumann házaspár otthonában, és jelentkezett Robertnél, hogy az hallgassa meg egy darabját. A fiatalember Joachim Józseftől hozott ajánlást, és Jan Swafford, Brahms életrajzírója szerint Robert Schumann el volt ragadtatva a fiatal tehetségtől. A házaspár pártfogolni kezdte a fiatalembert, aki hozzájuk is költözött, és Schumann elkezdte mindenütt hirdetni, hogy Brahms a jövő zeneszerzője. Aztán 1854-ben Robert egy újabb mániákus epizód során beleugrott a Rajnába, hogy véget vessen az életének, de kimentették a folyóból. Bevonult egy szanatóriumba, de Clarának több mint egy éven át nem engedték, hogy lássa a férjét. Ez idő alatt Brahms beleszeretett a nála 14 évvel idősebb Clarába. Már akkor is pletykák keringtek róluk, hiszen Brahms ott élt a Schumann házaspár házában, miközben a zeneszerző szanatóriumban volt.

Clara számára gyötrelmes lehetett ez a helyzet, hiszen továbbra is kénytelen volt turnézni, miközben a férjét nem láthatta, a kicsi gyermekeit pedig otthon kellett hagynia. Clarát bizonyára nem hagyta hidegen a fiatalember heves rajongása, aki 1855-ben a következőt írta neki: „Tehetetlen vagyok, állandóan csak rád gondolok… Mit tettél velem? Nem tudod megtörni a varázslatot, ami alá helyeztél engem?”
Clara 1856-ban végre meglátogathatta a férjét, aki azonban néhány nappal később meghalt.

Kép

Clara Schumann és Johannes Brahms – Forrás: Wikipedia/Képmás képkollázs

Sok zenetörténész és zenerajongó merengett azon, hogy miért maradt Brahms és Clara kapcsolata plátói. Robert halála után elmentek Svájcba, ahol Brahms közölte, hogy Hamburgba költözik. Nem lehet tudni, miért döntöttek a házasság ellenében. A zeneszerző később hírhedt volt kicsapongó életmódjáról, Clarát azonban egész életében szinte bálványként szerette és tisztelte. Olyan is előfordult, hogy együtt nyaraltak. Elképzelhető, hogy félt, hogy átad valamilyen betegséget Clarának, hiszen Brahms híres volt szoknyabolond természetéről, vagy egyszerűen könnyebb volt távolról csodálnia a szerelmét, mint együtt élnie vele... Életrajzírója, Swafford szerint Brahms menekült a komoly kapcsolatok elől, és egyszerűen elfutott Clarától. De az is lehet, hogy Clara nem merte felvállalni abban a társadalmi környezetben, hogy özvegy és sokgyermekes asszonyként összekösse az életét egy 14 évvel fiatalabb férfival. 

Egész életükben barátok maradtak és leveleztek, bár leveleik gyakran inkább szerelmesleveleknek tűntek, mintsem két barát kommunikációjának. Brahmsnak nagyon fontos volt Clara véleménye, és több művét is neki ajánlotta.

Clara Schumann ezt követően folytatta sikeres zongorista karrierjét, és amellett, hogy koncertezett, egy konzervatóriumban is tanított. Férje és Brahms műveiből is több zongoraátiratot készített, igyekezett Schumann hírnevét életben tartani. Nem volt ugyanakkor könnyű élete a férje halála után, ugyanis három gyermekét el kellett temetnie, és több unokáját is magához vette. De ő kiállta az élet viharait. Negyven évvel élte túl a férjét, 1896-ban 76 esztendősen hunyt el.

Források:

• Litzmann, Berthold : Clara Schumann: An Artist's Life Based on Material Found in Diaries and Letters - Vol I
• Reich, Nancy B.: Clara Schumann: The Artist and the Woman, Cornell University, 2001
• Swafford, Jan: „Bittersweet symphonies”. The Guardian, 2003, https://www.theguardian.com/music/2003/apr/26/classicalmusicandopera.artsfeatures2
• http://www.classichistory.net/archives/clara-schumann
• https://www.historyextra.com/period/victorian/my-history-hero-clara-schumann-1819-96/
• https://www.theguardian.com/music/2021/sep/17/robert-schumann-mental-health-diagnosis-radio-3-phil-hebblethwaite