Sokgyermekes anyák, akik sikeresen vezetik vállalkozásukat is – számukra most így kerek a világ!
Egyszerre anyának lenni és pénzkereső munkát folytatni, pláne karriert csinálni nem könnyű. Főleg akkor nem, ha ez egy saját vállalkozás felépítését és fenntartását jelenti, amely lényegében szinte 0–24 órában foglalkoztatja az ember lányát. Akárcsak az anyaság, különösen, ha több gyermek is van. Két olyan nagycsaládos nőt mutatunk be, akik az elmúlt években vágtak bele vállalkozásba, amelynek a vezetése szinte minden idejüket elviszi, hiszen nem csupán rábízzák a munkát másra, hanem maguk is jelen vannak. Eközben még cseperedő gyermekeikkel is foglalkoznak.
Karetka Katalin egy cukrászda-kávézót vezet, és szinte sosem látni gyermek nélkül
Nem is csoda ez, hiszen öt lány édesanyja, ráadásul mindegyik viszonylag kicsi, a legkisebb, Zselyke éppen három hónapos. Ő lényegében folyamatosan az anyukájával van, aki időnként megszoptatja, altatja, öltözteti, pelenkázza. Eközben intézi a beszerzéseket, a megbeszéléseket, a cukrászda napi ügyes-bajos dolgait, többnyire a helyszínen. Az életük félig a nyilvánosság előtt zajlik, és ez nagyjából így volt az előző csemetékkel is. Az eggyel kisebb korosztályt a hároméves ikrek, Emőke és Benita képviselik, akik már ovisok. A legnagyobbak pedig a kilencéves Liza és a hétéves Ivett, akik iskolások.
Hogy lehet ennyi kis hölgy mellett boldogulni, odafigyelni minden fontos dologra? – kérdezem Katát, aki Erdélyből származik, de sokáig Budapesten élt. Ott tanult, több végzettséget szerzett, majd dolgozott tanárként, üzletvezetőként, tehát már a fővárosban volt előzménye a saját vállalkozásnak. Férjével, Imrével közösen először egy szállodát vezettek, és Kata elvégzett egy turisztikai menedzsment-képzést is, hogy jobban értsen a szakmához. Majd egy kiürült, saját székesfehérvári ingatlan kapcsán jött az ötlet, hogy ott kellene nyitni egy vendéglátóhelyet.
Mivel Katának szimpatikusak voltak a franciás reggeliző-kávézók, ezért azt gondolták: megpróbálkoznak egy ilyennel. Így nyitott meg 2015-ben a Saveur, és a vállalkozással együtt megszületett a második gyermek is.
A kérdéshez visszakanyarodva Kata úgy válaszol: nagyon szereti, amit csinál, szeret a cukrászdával foglalkozni, ötletelni, viszont a lányok születése újra és újra visszavett valamelyest a lendületéből. Ám nagyon örülnek a gyönyörű, élettel teli kisasszonyoknak annak ellenére, hogy nem terveztek öt saját gyermeket, csak így alakult. Úgy érzi: a nehézségek ellenére jó úton haladnak, férje és a cukrászdában dolgozó öccse, illetve a család többi tagja sokat segít neki. Közülük vagy a kollégák közül mindig van, aki foglalkozzon az éppen Katával lévő gyerekekkel – persze, ha valamelyik nyűgösebb, akkor rá van szükség.
Amikor Kata a szállodában dolgozott, Liza féléves volt. Nem sokkal utána jött Ivett, aki a kávézó nyitásakor, 2015-ben másfél hónapos volt. Édesanyja várandósan tervezgetett, egyeztetett a szakemberekkel, majd szülés után visszatért. Ivett sokszor vele volt a cukrászdában reggel 6-7 órától délutánig, Lizára pedig többnyire az édesapa vigyázott, amíg oviba nem ment. Kata akkor időnként még a pultba is beállt, és később a tortarendeléseket is intézte, ám mára ezeket a feladatokat átadta.
A franciás reggeliző viszonylag hamar átalakult cukrászdává, mivel a vendégek részéről inkább süteményre, méghozzá minőségi süteményre volt igény. Kata idővel a cukrászképesítést is megszerezte, hogy itt is teljesen átlássa a folyamatokat. A sok elfoglaltság mellett valahogy a tanulásra is volt idő, de sokszor úgy, hogy Liza és Ivett Kata mellett volt a műhelyben vagy az elméleti oktatás közben, babakocsiban.
Minden gyermek szopis baba volt, és Zselyke is az. Ez könnyebbség, hiszen Kata bárhol tud szoptatni, pelenkázni.
Úgy látja: a gyerekek megszokják ezt az életritmust, rugalmasan kezelik a helyzeteket.
Igaz, Ivett és Liza nem mindig szeretett vele bemenni a cukrászdába, volt, hogy unták, de azért feltalálták magukat. Olykor szívesen ügyködtek: például maguk is „sütötték” a gyurmasütiket. Liza pedig mára egészen a magáénak érzi az egészet, apró-cseprő dolgokba be tud segíteni. Az ikrek együtt mozognak, amikor csak lehet. Most, hogy van a pici Zselyke, a nagyok őt is szeretik babusgatni, amikor találkoznak.
Amikor be kell segíteni, Kata is süt, vagy figurákat készít az alagsori műhelyben. Egyébként főleg egyeztet, megrendel, rendezi az esküvőkre, más eseményekre készülést – ez sokszor napi 10–12 óra munkát jelent. Mellé az anyaság 0–24-ben. Kata azt mondja: bébiszittert sosem hívtak, de van egy hölgy, aki az otthoni teendőkbe besegít. Zselykét egyévesen tervezik bölcsődébe adni, és Kata azután szeretne koncentráltabban a vállalkozásra figyelni. Mert ugyan sokfelé tud osztódni, de azt érzi, hogy fárasztó családanyaként és üzletvezetőként – sőt, sokszor háziasszonyként – is helytállni. Ám számára most így kerek a világ.
A négygyermekes Csabai Dóra régi álma volt egy gyerekkönyvesbolt
Amikor egyéves amerikai tartózkodás után megismerte férjét, Attilát, nem volt kérdés a családalapítás. Sokáig főállású anyaként volt otthon az első két gyermekkel, Sárával és Borival, akik ma már egyetemisták, huszonhárom és huszonegy évesek. Némi szünet után megszületett a most tizenöt éves Vince, majd a most tizenkettedik évét taposó Marci. A vágyott könyvesbolt végül 2014-ben nyílt meg egy országos hálózat részeként, aztán függetlenedett, mára pedig szó szerint egybeforrt vele egy pékség és kávézó, amely három éve működik.
Ezek így együtt a Már Vártalak, illetve a Könyves Már Vártalak. Dóri álma tehát valóra vált, ám ő már akkor kezdte el a megvalósítást, amikor a legkisebb gyerkőc is hároméves volt.
Addig teljesen lekötötte az anyaság, és úgy érezte: amellett nem tudna még egy vállalkozásban is jól teljesíteni. Igaz, apránként készült a dologra, mert barátnőjével csináltak egy gyerekjátékos és -könyves webshopot. Aztán, tizennégy év otthoni lét után hallgatott férjére, aki arra biztatta, hogy most már végre vágjon bele abba, amihez igazán kedve van. Ráadásul megkereste két könyvkiadó, úgyhogy elérkezett az idő.
Az indulás és az általa okozott nehézségek, a gyerekek életében bekövetkezett változás kapcsán Dóri viccesen megjegyzi: „Kérdezd meg őket, hogy mikor volt otthon kaja. Soha.” Mert szerinte a gyerekek azt érezték, hogy az anyukájuk egyszer csak eltűnt otthonról… Ez azért biztosan nem így volt, ám nyilván megváltoztak a mindennapjaik. Őt pedig sokáig lelkifurdalás gyötörte azért, hogy nem tölt elég időt otthon.
A sok kezdeti kétség közepette férje támogatta, biztatta, és ő a legfőbb társa, segítője a mai napig is. Dóri úgy gondolja: nincs olyan, hogy valaki mindenben tökéletes. Tudni kell helytállni, el kell fogadni, hogy az embernek korlátai vannak, és nem jöhet minden össze úgy, ahogyan tervezi.
Érdekes, de régebben, amíg otthon volt, sokkal több kételye volt annak kapcsán, hogy jó anya-e. Idővel biztosabb lett magában, talán azáltal is, hogy tudja irányítani a másik közös „gyereket”, a vállalkozást. Szerinte egyébként az anyák nagyon magukra vannak hagyva, sokak körül nincs valódi közösség, családi támasz, ami egy nagycsalád esetében kimondhatatlanul nagy segítség. Ezért is igyekeznek valahol ők is egy közösséget biztosítani a kisgyermekes anyák számára, például a könyvesbolti foglalkozásokkal, a rendezvényekkel.
Amikor a gyerekek kicsik voltak, Dóri is sokszor volt egyedül velük napközben, amíg a férje dolgozott. Egy-egy napra besegítettek az anyósáék és a saját szülei, ám többnyire akkor is ő gondoskodott a családról. Amikor a legkisebb fiú is elment óvodába, akkor jutott kapacitás arra, hogy belekezdjen a könyvesbolt kialakításába, működtetésébe. Kezdetben ő állt a kasszánál, ő ajánlott könyvet, és ő intézte az egyéb ügyeket is. Amikor már volt alkalmazott, szombatonként akkor is Dóri volt a boltban, illetve ketten szolgáltak ki. Most pedig, amióta megnyílt a pékség, Dóri elsősorban ott segít be, és férje is jelen van reggel, illetve az esti órákban, amikor nem dolgozik máshol.
Dórinak nagy segítséget jelent, hogy már érdemben tudja bevonni a gyerekeket a munkába. Ez kezdetben nem így volt: bemenni se nagyon szerettek, hiszen a könyvesboltban mindig viselkedni kellett, ráadásul anya nem velük foglalkozott. Mára a helyzet megváltozott: Sári és Bori először a nyári táborokban ügyködött. Ma Sári levelezőn gazdaságtant tanul, és ő van a pékségben teljes állásban. Bori a Kertészeti Egyetemre jár borászképzésre, nappali tagozaton, és hétvégente segít be. A két iskolás fiú pedig minden reggel ott kezd a pékségben a szülőkkel: kipakolják a székeket és a takarókat, majd elmennek suliba, vagy hazatérnek.
Tulajdonképpen folyamatos lüktetés, áramlás ez az egész, amelynek mára kialakult a megfelelő ritmusa.
A legnehezebb időszak talán az volt, amikor megnyílt a pékség, akkor mindenki minden egyes nap ott állt a pultban vagy egy éven keresztül, éjszakára pedig maradt még a papírmunka. Dóri ma már nem éjszakázik, legalábbis rendszeresen nem, és a pékségben csak a délelőtti órákban segít be. Felszolgálja a kávékat, és ha van rá idő, vált néhány szót a vendégekkel. Ez úgy tűnhet néha, mintha ő mindig ráérne csevegni, ücsörögni – ám ez a kép csalóka.
Anyának és vállalkozónak lenni külön-külön sem egyszerű feladat, hát még egyszerre uralni a két területet. A külső szemlélő ezt nem mindig látja át, ahogyan a kudarcokat sem feltétlenül észleli. Ám – véli Dóri – azokból is sokat lehet tanulni, lehet felemelt fejjel tovább menni, és örül annak, hogy ők mindezt meg tudják mutatni a gyerekeiknek.
Mindkét történet más, mindenkinek máskor és másképp érkeztek meg a lehetőségek, az viszont biztos: aki hasonlóra adja a fejét nőként, anyaként, annak extra adag erőre, kitartásra és tűrőképességre van szüksége. És jó, ha van egy támaszt nyújtó társ is.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>