Lelkiismeret, szerelem és a gének – Transzgenerációs örökség a Széchenyi családban

Egyszerű emberek gyermekeiből gyakran lesznek társadalmi problémákra érzékeny felnőttek. De hogyan hat egy gyerekre, ha az édesapja vagy az édesanyja híres ember? Főleg, ha méltán az. Van egy család, amelynek egyik tagjára ezt két oldalról is igaz: Széchenyi Istvánnak, a „legnagyobb magyarnak” már édesapja, Széchényi Ferenc is kimagasló egyéniség volt, s fiai közül Ödön később szintén ismert közéleti ember lett.

Széchenyiek
Széchenyi Ferenc, István és Ödön - Kép: korabeli portrék

A három generáció

Egy gróf Széchenyi viszonya a hazához, a valláshoz és a szerelemhez mindig az egész életét meghatározta. Széchényi Ferencre (1754–1820) a legtöbbször úgy emlékezünk, mint a Magyar Nemzeti Múzeum és az ország könyvtárának megalapítójára. Ez azonban nem teljesen pontos meghatározás. Az ő gyűjteménye, amelyet 1802. november 25-én kelt adománylevelével a nemzetnek ajándékozott, könyvekből, kéziratokból, metszetekből, térképekből és érmekből állt.

Ezzel az Országos Széchényi Könyvtár megalapítója lett, amely alapintézményévé vált az 1808-ban életre hívott Magyar Nemzeti Múzeumnak.

Széchenyi Istvánt (1791–1860) úgy ismerjük, mint a Magyar Tudományos Akadémia anyagi alapjának megteremtőjét, a Lánchíd megépítőjét, a Hitel, Világ, Stádium című alapvető gazdasági értekezések szerzőjét, a lótenyésztés szorgalmazóját, az első felelős magyar kormány egyik miniszterét.

Széchenyi Ödön (1839–1922), ismert ragadványnevén a „Tűzpasa” szintén egész életében hasznos, nagy tetteket hajtott végre. Nemcsak a magyar és a török hivatalos tűzoltóság megszervezője volt, de a hajózásban és a hajóépítésben is hatalmas sikereket ért el. Ő építtette a budavári siklót és a budai fogaskerekűt is. Egy fölívelő évtized után azonban sorozatos kudarcok érték: ötleteit elutasították, tervei nem váltak valóra. Végül a török császár meghívta, hogy szervezze meg ott is a hivatalos tűzoltóságot – csapata e feladatért az oroszokkal versengett, és győzött. A török szultán azért is választotta őt, mert a gyakorlat alatt a magyarok csapatként viselkedtek, szervezettebbek voltak, mint orosz vetélytársaik.

Hazaszeretet és rendhagyó szerelmek

Vajon gróf Széchényi Ferenc apaképe, nagyapaképe hatott példaként a két leszármazottja életére? Vagy „csak” a gének játszottak közre abban, hogy a grófok ilyen fontos szereplőivé váltak a magyar történelemnek? Ez talán kibogozhatatlan, ám ha valamire mégis felfigyelhetünk, az a közös habitus: a lelkiismeret, a hazaszeretet és a korukban rendhagyónak számító szerelem.

Széchenyi Ferenc és István nagy szerelme is férjes asszony volt.

Ferenc gróf a sógornőjébe, Festetics Juliannába lett szerelmes, és bátyja halála után el is vette őt feleségül. István gróf, aki ifjúkorában a katonatisztek léha életét élte, egy napon találkozott Seilern Crescence grófnővel, aki Zichy Károly gróf sokgyermekes felesége volt. Ez a találkozás megváltoztatta őt. Olyan szerelmet érzett, amely a szórakozó grófot nemes lelkű hazafivá formálta.

Mindenáron valami nagyszerűt szeretett volna létrehozni, ezért is ajánlotta föl, hogy fedezi a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásának költségeit. Azt gondolta, hogy ezzel a nagylelkűségével akkora hatást tesz Crescence-re, hogy az majd elhagyja Zichy Károlyt. Crescence azonban igazi hűséges hitves volt: bár megszerette Istvánt, nem hagyta el érte Károly grófot. Amikor viszont megözvegyült, feleségül ment Széchenyihez.

Fiuk, Széchenyi Ödön pedig kétszer nősült, másodszor egy török nőt vett feleségül. A család számára nagy érzelmi kihívás volt, hogy Ödön felesége nem katolikus, ráadásul közel két évtizedig csak együtt élt vele, és csak később, első felesége halála után törvényesíttette kapcsolatukat – végül azonban belenyugodtak a választásába.

Kép
Széchenyi István és fia Béla
Széchenyi István és egyik fia Béla, megtekintik az épülő Lánchidat - Kép: Wikipédia

Ketten is pszichés problémával küzdöttek életük végén

Ferenc időskori lelki betegségét az élet lelkiismeretlenségeivel való szembesülés váltotta ki: élete utolsó szakaszában depressziós volt, vallási bűnbánatba süppedt. Talán azzal is szembesülhetett, hogy túl szorosan működött együtt a Habsburg uralkodókkal, akik a magyarok rendi alkotmányának, önrendelkezésének visszaszorítására törekedtek, és hogy nem volt Isten róla szóló tervének a része, hogy belépjen a szabadkőművesek közé...

István betegségét egy kudarc hozta elő, és a betegsége korai fázisában gonosznak képzelte magát. Úgy vélte, mindannak a vérontásnak, ami 1848-49-ben történt Magyarországon, ő volt a kiváltója, az egész az ő bűne.

Később ettől a téveszmétől megszabadult, de a valóságérzékelése sosem lett az eredeti.

Nehéz kérdés, hogy a kudarcok, az aggodalmak vagy a génhibák okozták-e a grófok pszichés megbetegedését. Persze sosem a betegség a lényeg, hanem az arra adott válasz. Amikor Széchenyi István jobban lett, a szanatóriumból kezdte el szervezni a maga szűkös lehetőségeivel a magyar ellenállást. Ahhoz, hogy az udvar kiiktassa őt a közéletből, egy megrendezett öngyilkosság kellett. A történészek egy része és az életmű legtöbb ismerője úgy véli: a lövésnél nem a gróf húzta meg a ravaszt.

Túl akarták-e szárnyalni egymást a Széchenyiek?

Nem valószínű a nemzedékek közötti versengés, inkább öröklötten nagy lehetett a problémaérzékenysége ezeknek a magyar főuraknak. És tudták, hogy a vagyonukkal módjukban áll sok társadalmi probléma megoldása is.

A Lánchíd azért is épült föl, mert Széchényi Ferenc temetéséről elkésett István, mivel nem volt híd a Dunán, és az átkelés olyan sokáig tartott, hogy lemaradt a gyászszertartásról. A magyar hivatalos tűzoltóság ötlete azért is született meg, mert Széchenyi Ödön részese volt egy falusi tűzoltásnak, ahol szervezettség hiányában hiábavaló volt a hősiesség. Ebből láthatjuk, hogy a hasznos vállalkozások valóságalapúak voltak. Széchenyi István nem apja vállán állva lett az, aki, hanem a szerelem és a problémaérzékenysége miatt.

Széchenyi Ödönnek is biztosan könnyebb volt felmenői tekintélye miatt elfogadtatni a kortársaival a terveit, mint egy gazdag és ambiciózus ismeretlennek, de az életét maga szervezte, és nem hiábavalóságokra fordította.

Pszichológiai és történelmi tapasztalat, hogy ha a szülei híresek valakinek, az segítségére lehet a karrierjében, de ha igazán nagyot akar alkotni, akkor valós problémák valós megoldásán kell dolgoznia.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti