„Fára mászás helyett sokan fejlesztésre viszik a gyereküket” – Miért kell lassan minden gyerek mellé gyógypedagógus?

Azt gondolná az ember, az említett esetszám növekedésének oka az is, hogy a megkésett fejlődésmenet korai jeleit ma hamarabb felismerjük, mert finomodtak a diagnosztikai eljárások.

Boros Boglárka: Valóban több esetet ismerünk fel, de a kérdés ennél árnyaltabb. A szülők ma tájékozottabbak, a problémaészlelés szintje jóval korábban kezdődik, hiszen rengeteg információhoz férünk hozzá. Sokkal több aggódnivalója és tudása van ma már egy családnak annak kapcsán, hogy a gyereknek mikor mit kellene csinálnia. Megnövekedett a szülői szorongás és odafigyelés mértéke. A másik szempont, hogy a szűrők beállítása hatékonyabb lett: ma Magyarországon a védőnő és a gyerekorvos az élet első évében mindenki számára biztosított, hozzájuk kötelező is elmenni. A védőnők az utóbbi években jóval felkészültebbek lettek a problémák észlelése terén. A harmadik szempont pedig az, hogy valóban megnövekedett a fejlődési eltérést mutató gyerekek száma.

Mi lehet ennek az oka? Mindenről a „kütyük” tehetnek?

Boros Boglárka: Nem kizárólag az okoseszközök állnak a háttérben, a növekvő környezeti terhelés tényezői erősítik egymást, összefonódnak, és a gyermeki idegrendszert fokozottabb mértékben terhelik. Több információ éri ma a gyerekeket, hangosabb lett a világ, miközben a mozgásukra szabadtéren kevesebb a lehetőség.

Mi azt gondoljuk, hogy a kisgyermekkori szükségletek alapvetően nem változtak az elmúlt 20 évben, viszont a társadalmi hatások olyan intenzív változáson mentek keresztül, amit a gyermeki idegrendszer már nem képes követni.

Tárgyi tudásban megnőtt a gyerekektől elvárt szint, viselkedésben pedig gyakran lejjebb tesszük a lécet, mivel a teljesíthetetlenül magas mérce egyenes úton vezet magatartási zavarokhoz. A méhen belüli fejlődés során az anyát ért hatások szerepe is jelentős, erre vonatkozóan kutatások is folynak.

Mohácsi Nelli: Gósy Mária nyelvész kutatásai például azt támasztották alá, hogy az a percenkénti szószám, amellyel gyerekkorunkban beszéltünk, sokkal kisebb volt, mint a mai. A mi gyerekkori meséinket a mai generáció kevésbé tudja meghallgatni, mert nem érik el az ingerküszöbüket. Akkor a percenkénti szószám 80 volt, ma ez az érték 120… Ezzel bombázzuk a fejlődő gyermeki agyat! Nekünk, szakembereknek szinte mutatványokat kell bemutatnunk, hogy elérjünk a gyerekekhez. Egy pedagógus, aki csak áll az osztály előtt, és szóbeli üzeneteket küld, egyszerűen nem jelenik meg a gyereknek. Esetleg, ha feltesz a fejére egy csápot, ami villog…

Boros Boglárka: Mi kora gyermekkori fejlesztéssel foglalkozunk, tehát az óvodáskor végéig kísérni tudjuk az ellátásra szoruló gyerekeket. Az óvodai vizsgálatokat elvégzik, de a fejlesztéshez gyakran nem áll rendelkezésre elég szakember, ezt a hiányt tölti ki például a mi alapítványunk. Sok kétségbeesett szülő jelentkezik hozzánk, de annyira sok lett a gyerek, hogy jelenleg mi is csak szeptemberre tudunk vizsgálati időpontokat kiadni. Minden esetünk nagy figyelmet igényel.

Mi a tipikus útja ma egy családnak, ha azt érzékelik, hogy a gyerek valahogy nem megfelelően fejlődik, lassabban fordul hasra, vagy sajátos monotóniával babrálja a tárgyakat?

Boros Boglárka:

Az észlelés és a diagnózis elég korán megvan, de sokszor nincs olyan szakember, aki az adott problémában segíteni tudná a családot.

Például gyakran megállapítják, hogy a gyerek Dévény-terápiát igényel, de az állami keretek között nem elérhető. A családnak ilyenkor nincs más lehetősége, mint magánúton keresni szakembert. Az evésterápia vagy az író-rajzoló készségfejlesztés is nagyon hiányzik az állami színtéren. A családok sokszor magukra hagyva harcolják végig ezt az időszakot, keresik a fejlesztés lehetőségeit lakóhelyen belül, pénztárcán innen…

Mohácsi Nelli: Fontos tudni, hogy a Szakértői Bizottság által előirányzott terápiák csupán javaslatok, tehát az állami intézményekre nézve nem kötelezettségek. Ha van pedagógusuk, akkor kirendelik a gyerek mellé, ha nincs, akkor nem… Nálunk, ha elvégezzük az állapotfelmérést mondjuk egy szerdai napon, a következő hétfőn már ellátást tudunk biztosítani a gyermeknek.

Az időfaktor ebben a korai időszakban létfontosságú.

Boros Boglárka: Sokan már eleve nálunk kezdik a folyamatot, és civil szervezetként mi irányítjuk a családot az állami ellátórendszerbe, hogy igénybe tudják venni azt, ami jár – és jut is – nekik. Amikor érkezik hozzánk egy gyerek, mi a szülővel is elkezdünk dolgozni. A család életébe ekkor belép egy kulcsfigura, akivel legalább hetente találkozni fognak, akivel mindent megosztanak a gyermekükről. Mi szoros együttműködésben igyekszünk a szülőt hatékonnyá, a családot működőképessé tenni.

Kép

Kép: Freepik

Mohácsi Nelli: Egyre több gyerek jelenik meg halmozott problémával, bonyolódnak az esetek, egy gyereket gyakran két-három szakember lát el.

Látom, hogy ma már párterápia, pszichodráma is szerepel a szolgáltatásaitok között, szélesedik a paletta, és halad a probléma gyökere felé.

Boros Boglárka: Húsz éve még fejlesztési fókuszú munka zajlott az intézményünkben, most családközpontú intervenció zajlik, ahol a beavatkozás mértékét, formáját és milyenségét a gyerek és a család állapota határozza meg.

A szülő nálunk mindig partnerként van jelen, alapelvünk az, hogy együtt próbáljuk megérteni a gyereket.

Rengeteg típusú fejlesztőcsoportunk van, a pszichés nehézségek is nagyobb figyelmet kaptak. Itt már a család van a középpontban, amihez széleskörű szaktudás és összetartó teammunka szükséges. A korai fejlesztésben nincs előre meghatározott tanterv, minden eset egyedi.

Mohácsi Nelli: Ez a munka így, együttműködésben változatos, kreatív és felemelő. Ez ment meg minket a fenyegető kiégéstől is, mert ebben a munkában önállóak és szakmailag szabadok lehetünk.

Boros Boglárka: Az ADHD, az autizmus spektrumzavar és a szorongásos képek mértéke is növekedést mutat, ezen belül jellemzően a kommunikációs zavarok, a nem szervi okokból nem beszélő gyerekek aránya és a nyelvi késések száma is növekszik. Az étkezési zavarok is nagymértékben szaporodtak.

Mohácsi Nelli: Azok a természetes fejlesztési lehetőségek, amelyek régen maguktól értetődően jelen voltak, ma alig kapnak szerepet. Például gyalog hazamenni az óvodából, és minden fűszálnál, csigánál, katicabogárnál megállni.

Az idegrendszer megnyugszik ettől a tempótól, és attól is, ha a szülő tartalmas válaszokat ad, nem „ühüm”-mel és telefonnyomkodással intézi el, mert ettől nem nő a gyermek szókincse, és érzelmileg sem lesz gazdagabb.

Fára mászás, útszéli padkán egyensúlyozás helyett sokan szívesebben viszik a gyereküket fejlesztésre. Pedig a fára mászás rengeteg területet fejleszt az agyban: távolság, térérzékelés, döntésképesség, viselkedésszervezés, végrehajtó funkciók… A bevásárlóközpontok ma tele vannak gyerekekkel, pedig az ottani zajszint mellett egy csecsemő alvása kevésbé pihentető, a nagyobb gyerekek számára meg ijesztően nagy a tér, és minden csillog, ami megterheli az idegrendszerüket. Egy másik példa a pelenkázás: nem mindegy, hogy mennyi bőrkontaktussal, szemkontaktussal, közös idővel, beszéddel jár, hogy hányszor forgatjuk közben a babát, mennyi tapintási, egyensúlyi inger éri, miközben mégis biztonságban van…

Boros Boglárka: A korai életkorban még tapasztalati úton tanulunk: mozgunk, fogunk, szagolunk, érintünk, és ezek a tapasztalatok az idegrendszeri érést segítik. Az elektronikus eszközök csak vizuális és hangi ingert keltenek, ami a gyerek számára valójában a megfosztottság állapota: mindent csak két dimenzióban lát, tehát egy hamis világot tapasztal. Miért egy tableten fésülje egy képzeletbeli baba haját, ha megteheti egy igazin is? Ha nem biztosítjuk a nagymozgásokat, nem alakul megfelelően a finommozgás, a beszéd, a gondolkodás és az érzelmi fejlődés sem. Fontos lenne rátalálni arra, hogy a gyerekkel töltött idő és játék a felnőttet is tölti, és hogy a gyermeki fejlődés motorja valójában nem önmagában a fejlesztés, hanem a szülő szerető jelenléte, a dédelgetés, az együtt töltött minőségi idő.

Mohácsi Nelli: Sok szülő először nálunk hallja: „Tancevare, cincinare…”, és bár eleinte még azt gondolja, hogy ennek semmi értelme, de ha látja a változást a gyereke arcán, otthon ő is erre fog táncolni a babával.

És még egy nagyon fontos dolog: merje a szülő a gyerekét irányítani!

Mert lehet, hogy a gyerek örül, ha megszerzi a hatalmat, de akkor ott bujkál benne a félelem is: ha nem a szülő az, aki vigyáz rám, akkor mi lesz velem, ha jön a sárkány?