Nem tépem ki a kedvenc oldalaimat a könyvből! – A Marie Kondo-jelenségről

A fogyasztás tekintetében ártatlan (és csóró) ’90-es évek után Magyarországra is begyűrűzött a vásárlási őrület, a „mert megérdemlem” filozófiája. Önmagunk kényeztetése kezdetben csak a végre itthon is elérhetővé váló nyugati luxuscikkek, fűnyírók, színes nejlonharisnyák, hálós mandarin birtoklását jelentette, de a bálás rucik korát hamar felváltotta a fast fashion, a kisvárosokban pedig gomba módjára szaporodtak a plázák, megjelentek a hipermarketek, avokádóstul, datolyaszilvástul.

Korábban elképzelhetetlen, elérhetetlen dolgokra támadt igényünk, de ezek az igények gyakran köszönőviszonyban sincsenek a szükségleteinkkel.

Ebből ered a túlfogyasztás, amelynek egyéni szinten számos oka lehet, például addikció (boltkór), kontrollvesztés (impulzusvásárlás), konzumizmus („Már mindenkinek van az osztályban, csak nekem nincs!”), unalom, régi beidegződések, horror vacui (rettegés az ürességtől)... 
A két háború között a városi nagymamámék mindig tartottak otthon legalább 10 kiló lisztet („jó, ha van”), a falusi nagymamám pedig nem dobott ki és nem utasított vissza semmit, hisz „a VAN-tól nem kell félni”. De vajon tényleg nem? A kérdés költői, nyilván sok mindentől függ, de az bizonyos, hogy a régi családi minták átalakításra szorulnak azon szerencsés honfitársaink esetében, akik megengedhetik maguknak a luxust, hogy egynél több pár cipőt birtokoljanak egyszerre. Erre reagál a minimalizmus vagy a zero waste mozgalom egyre komolyabb itthoni követőtábora is. 
Ebbe az irányzatba illeszkedik a japán szerzőnő, Marie Kondo munkássága is, aki elképesztő sikereket ért el könyveivel, amelyek világszerte több millió embert érdekeltek, és amelyeket legalább 40 nyelvre lefordítottak. Két műve, a Rend a lelke mindennek és a Tiszta öröm magyarul is megjelent.

Tavaly saját műsort kapott a Netflixen, és 2015-ben az amerikai Time magazin beválasztotta a világ 100 legbefolyásosabb személye közé. 

A fiatal szociológuslányt gyerekkora óta érdekli a jelenség, ami legtöbbünket csak szimplán az őrületbe kerget: mitől van az, hogy egész nap pakolunk, a rendetlenség mégsem szűnik?  
Válasza szerethetően egyszerű: túl sok a cuccod és/vagy nincs helyük, ezért csak azt tartsd meg, amire igazán szükséged van, vagy ami megmelengeti a szívedet. Ez utóbbi kategória nagyon tetszik nekem, aki biztos, hogy zsebembe csúsztatok egy érdekes formájú kavicsot, összeszedek egy girbegurba faágat minden kutyasétáltatáskor. Nemcsak az maradhat tehát, amire minimálisan szükségem van a túléléshez, hanem az is, ami örömet okoz, ha ránézek, utána pedig már csak a pontos helyét kell kijelölnöm. 
A metódus kivitelezése már nem ennyire egyszerű, kategóriánként egybe kell halmozni mindent a szoba közepére, például az összes ruhaneműt vagy minden darab könyvet, és egyesével kézbe véve meg kell érezni, eldönteni, hogy annak a darabnak a birtoklása vajon még örömmel tölt-e el. Ez nem kevés munka, de megéri, hisz a végén garantáltan csak azok maradnak, amik boldogságot okoznak. Rengeteg döntést kell hoznunk közben, szembesülni régebbi választásainkkal és botlásainkkal, de nagyon megerősítő ezzel a technikával végighaladni a tárgyainkon, voltaképpen az életünkön. 
Édesen lökött dolognak hangzik az elnyűtt jógatrikómnak megköszönni az együtt töltött éveket, vagy épp azon tűnődni, tényleg tiszteletlen dolog-e a zoknijaimmal szemben, ha gombóccá gyűrve tárolom őket (végül arra jutottam, nem, ezért itt az én módszerem maradt). Mégsem ezeken a furcsa apróságokon akadtam fenn leginkább a KonMarizáskor.  
Van, amit nem tudok betartani, például a papírok kiszórása Magyarországon egyszerűen nem működik, hiszen itt az adózáshoz, az ingatlaneladáshoz és sok minden máshoz is rengeteg olyan szabály kapcsolódik, amely miatt évekig kell őrizgetnünk irreleváns dokumentumokat.

Azt sem tudom elképzelni, hogy barbár módon kitépjek könyvekből oldalakat a kedvenc idézeteimmel, vagy hogy bármi még használhatót kidobjak anélkül, hogy új gazdát keresnék nekik, hiszen attól csak a hulladékhalom lesz nagyobb.

Furcsa és szomorú, hogy a japán jóllétben mennyire fontos szempont a helytakarékosság, a letisztultság, a precizitás, ugyanakkor a segítségnyújtás, a megjavítás, az újrahasznosítás fel sem merül a szükségtelen tárgyakkal kapcsolatban. Ennek ellenére érdemes elolvasni Marie Kondo könyveit, magyar viszonyokra fordítva is hasznosítható belőle jópár gondolat. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>