„Az én életemben kevés idő jutott a szórakozásra” – A 94 éves Laci bácsi története

Ványai László 11 éves korában kezdett el dolgozni, a mindennapi betevőért egy kocsmában robotolt, emellett selyemhernyókat etetett, s néhány fillérért tekebábukat állítgatott. 17 éves volt, amikor a leventék elvitték Felvidékre, majd három és fél évig raboskodott a kijevi fogságban. Nehéz fiatalkora ellenére sikerült családot alapítania. A filmgyárnál töltött munkás éveire szívesen gondol vissza. Laci bácsival unokája és kutyusa társaságában beszélgetek.

Ványai László
Ványai László Vadas Henriettával, az interjú készítőjével

Az interjúhoz a nappaliban foglalunk helyet, ahol Laci bácsi épp tévét nézett. Az öt unoka egyike, Pali is csatlakozik hozzánk, közben Gömbi, Laci bácsi kutyája – akit kis vadorzónak nevez – mellém furakodik a kanapén. Amikor Laci bácsi megkérdezi, mire vagyok kíváncsi, javaslom, hogy kezdjük az elején. Megtudom, hogy 1927. március 12-én született Ordason, egy Bács-Kiskun megyei faluban. Itt nőtt fel négy testvérével, ő volt a harmadik a sorban. Egy kisöccse volt, ő sajnos kétéves korában meghalt agyhártyagyulladásban. Mivel ő ekkor már 11 éves volt, emlékszik is rá, elmondása szerint nagyon szép kisfiú volt.

A legélénkebb emléke gyerekkorából az, amikor az út melletti eperfák leveleit szedegették, hogy megetessék velük otthon a selyemhernyókat, amelyeket a szülei nagy, emeletes tálcákon tartottak.

Laci bácsi szerint sok eperfalevelet kellett nekik szedni – olyan is volt, hogy naponta két-három zsáknyit gyűjtöttek össze, mert a fejlettebb hernyóknak már nagyobb volt az étvágyuk. Amikor ezek begubóztak, akkor eladták őket, hogy a gyárban hernyóselymet készíthessenek belőlük. Egyfajta megélhetési forrás volt ez a család számára.

Pali, az unokája közben megemlíti, hogy tekebábuk állításáért is kapott pénzt a nagyapja gyerekként. Laci bácsi helyesel, elmondja, hogy a helyi kocsmánál volt a tekepálya, ott állítgatták a bábukat néhány fillérért cserébe. Elmondja, hogy nem volt sok ideje barátkozni, mert elég korán elkezdett dolgozni. 11 éves volt, amikor egy kocsmába került mint mindenes. Dolgozott a pult mögött, s ha kellett, kiszolgált. 12 éves koráig járt iskolába, akkoriban ez volt az általános kötelező, de volt ismétlőosztály is, amelyet három év alatt lehetett elvégezni. Ebbe az osztályba 1942-ig járt.

A bérelt ágytól a saját házig

Felidézi, hogy 16 éves korában jött el Ordasról, egy hónapig Pesten lakott a Romanelli utcában, itt ágyrajáró volt (fekvőhelyet bérelt). Miután felvették a repülőgyártáshoz, kiköltözött Budaörsre. A kevés kereset miatt nem sokkal később felmondott, ezt követően egy szövödében lett alkalmazott. Kevés ideig élvezhette a munkás napokat, ugyanis 17 évesen elvitték a leventék Felvidékre árkot ásni. Aztán három és fél évig volt fogságban Kijevben.

Pali korábban megkért, hogy ha lehet, a fogságról ne nagyon faggassam a nagypapáját, mert érzékenyen érinti a téma, de meglepetésemre Laci bácsi hozza szóba a történteket. Tárgyilagosan mondja, hol és mennyi ideig raboskodott.

Pali hozzáteszi: vannak olyan házak Kijevben, ahol az ácsolatba belefaragták a nagypapája nevét.

Laci bácsi bólogat, elmondja, hogy a háború után ki kellett cserélniük a házak gerendáit, mert a legtöbb helyen kiégtek. Nemcsak a monogramjukat vésték ezekbe bele, hanem a teljes nevüket. A fogságból 1948 őszén jött haza.

Feleségét egy utcabálban ismerte meg 1953-ban, és még abban az évben megesküdött vele. Pár évvel később hozzájutottak egy olyan telekhez Budaörsön, amely korábban játszótér volt, idejártak a gyerekek focizni. Laci bácsi megjegyzi, nem olyan foci volt az, mint ma, ez csupán annyit jelentett, hogy néhány gyerek összeállt rugdosni a labdát. Hozzáteszi, akkoriban nem úgy vették a játékokat az üzletből, hanem maguk csinálták fából, azokkal játszottak.

Kép
Ványai László
Ványai László gyermekeivel

1958-ban kezdték el megépíteni az otthonukat a feleségével. A nyolc óra munka után otthon is kellett dolgozniuk, hogy elkészüljön a ház. Nem volt egyszerű, mert akkoriban még betonkeverő sem volt, kézzel kellett keverniük a betont. Ennek ellenére még abban az évben beköltöztek a házba. Abban a részében laktak, amelyik éppen elkészült. Időközben két gyerekük született, Piri és Laci.

Filmekben és filmekből élt

Laci bácsi szerint a feleségével a semmiből indultak. Amikor megnősült, 900 forint volt a havi fizetése, abból kellett gazdálkodniuk. Oda kellett figyelniük, hogy mire költik a pénzt, nem volt mindennap hús az asztalon, azt ettek, ami éppen sorra került. Levonja a következtetést, hogy akkoriban szorgalmasan kellett dolgozni ahhoz, hogy az ember fel tudjon mutatni valamit, ezért kevés ideje volt szórakozni.

Közben eljutunk Laci bácsi életének ahhoz az időszakához, amelyre nagyon szívesen gondol vissza. 1968-ban került a Mafilmhez, az akkori filmgyárhoz.

Filmes kellékeket szállított az ország egész területére, de sokat járt külföldön is. Általában tíztonnás terherkocsit vezetett, lámpákat és egyéb műszaki cikkeket vitt a forgatásokra.

Filmgyári munkájának köszönhetően sok országban megfordult: járt Lengyelországban, Németországban, Törökországban, az akkori Csehszlovákia területén, de Franciaországban és Olaszországban is. Az Egri csillagok forgatása révén Bulgáriát is megismerhette, itt vették fel a tengerparti jelenetek egy részét, a többit Romániában, a Fekete-tengeren filmezték. A kérdésre, hogy volt-e ideje munka mellett várost nézni, azt feleli, volt némi szabadideje, de számára a munka volt az első.

Magyarországon is sokszor filmeztek, legtöbbször vidéken. Pali megemlíti, hogy A fekete város című sorozatban a nagypapája statisztált is, felismerhető a felvételen. Abban a részben szerepel, amikor a városiak fellázadnak, és hógolyóval dobálják a városházát. Ezt a jelenetet Lőcsén forgatták. Laci bácsi hozzáteszi, hogy csak nagy ritkán fordult elő, hogy beállt statisztának, az esetek többségében biztosították ehhez az embereket. Az Egri csillagok forgatásához például az orosz és a magyar katonaság adta a statisztákat.

Nem hagyta abba a levegővételt

A filmgyári munkát 1985-ben fejezte be, utána betegség miatt egy évig nem dolgozott. Miután felépült, elment egy áruházhoz, ahol fűtőként, illetve portásként helyezkedett el. Meséli, nem keresett sokat, de az a kevés pénz is jól jött. Itt 2000-ig dolgozott, ezt követően ment nyugdíjba.

Kép
Ványai László
Ványai László és Gömbi

Nyugdíjas évei elején sem unatkozott, besegített a fiának, aki akkor kezdett el építkezni. Laci bácsi korábban szőlőműveléssel is foglalkozott, az otthonától 20 perc gyalogútra volt a földjük, ezt a feleségével együtt gondozták. Volt olyan év is, hogy több mint ezer litert sikerült készíteniük. Korábban állattartással is foglalkozott, volt a háznál csirke, disznó, kacsa. Ma viszont már nem szabad haszonállatokat tartani a környéken.

Amikor megkérdezem, mivel szokott mostanság foglalkozni, mosolyogva mondja, hogy már nem sok mindennel, örül, ha rendesen tud jönni-menni. De azért megemlíti, hogy szokott sétálni a környéken Gömbivel, vasárnaponként pedig eljár templomba. Vásárolni hetente egyszer jár az áruházba. Azt mondja, a százhoz közel már kevés feladatot tud elvégezni.

Laci bácsi viccesen fogalmaz, amikor a hosszú élet titkáról faggatom: szerinte ez csak abban rejlik, hogy nem szabad abbahagyni a levegővételt.

A testvérei már nem élnek, a felesége hat éve halt meg, de azt mondja, nincs egyedül, van öt unokája (akik közül Pali ugyanabban a házban, az emeleten lakik) és nyolc dédunokája. És persze ott van neki Gömbi, a kis vadorzó is.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti