„Szőrös testbe született csodálatos kis lélek a kutya” – interjú Panyi Zita kutyaviselkedés-terapeutával
Türelem és empátia, magabiztosság, kedvesség és humor elegye teszi Panyi Zita diplomás kutyaviselkedés-terapeutát végtelenül szerethető emberré, szakemberré. Szűnni nem akaró kíváncsisággal fordul az élet, a természet és az állatok felé. Szerinte a kutya társ, nem pedig gépezet. Szőrös testbe született csodálatos kis lélek, akihez felemelő érzés kapcsolódni. Küldetéséről, kutyákkal kapcsolatos gyermekkori élményeiről, valamint egy tragikus kimenetelű támadásról is kérdeztük.
Él egy kép a fejemben arról, milyen lehettél gyerekként: hazavitted az utcáról a beteg állatokat, otthon is volt saját kutyusod, rengeteget kérdeztél, olvastál a négylábúak viselkedéséről és az egyes fajták jellegzetességeiről. Mennyire lőttem mellé?
Való igaz, hogy mindig is szerettem az állatokat, és van bennem irántuk egy soha nem szűnő kíváncsiság. Hároméves voltam, amikor először láttam közvetlen közelről kutyust. Élt az utcánkban egy közepes termetű, bozontos fekete eb, persze gyerekként én őt óriásinak láttam. A környékbeliek nagyon féltek tőle, anyukám is, mert híre ment, hogy harapós. Egy nap édesanyámmal sétáltunk. Én előre szaladtan úgy húsz métert, és szinte belefutottam a kutyusba. Emlékszem, egyáltalán nem féltem a közelében. Egymás szemébe néztünk. Tudtam, éreztem, hogy nem fog bántani. A mai tudásommal úgy tudnám ezt megfogalmazni, látszott rajta, hogy elege van a világból, nem találja benne a helyét és végtelenül boldogtalan. Amikor anyukám elráncigált mellőle, én hátra-hátranéztem. Ő ugyanúgy állt, és nézett rám nyugodtan, azokkal a szomorú kis szemeivel. Sosem felejtem el ezt a találkozást.
Aztán lett egy Maszat nevű tacskóm hatévesen. Vele kísértek az iskolába, hazafelé pedig sétáltunk a patakparton. Érdekelt, mi zajlik a lelkében, hogyan viselkedik. Dr. Csikós Károly állatorvostól kaptam az első pozitív szakmai visszajelzést, amikor is Maszat álvemhes lett. Gyerekként fogalmam sem volt arról, mi az álvemhesség, de feltűnt, hogy Maszat boldogtalan és folyton „fészkel”, vagyis rongyokat gyűjt, rájuk fekszik és védi a helyét. Elkezdtem nyaggatni anyukámat, hogy vigyük orvoshoz. Miután a doktor úr megvizsgálta, odafordult anyámhoz, és azt kérdezte: „tudta, hogy az ön lánya észrevette az álvemhességet?”.
A szociális érzékenység, a kíváncsiság tehát nagyon korán kialakult benned. Az embereket is annyira kedveled, mint a kutyákat?
Megingathatatlanul hiszek az állatokban és az emberi erőben, az előretartásban. Főként az ember teremtő erejében. Hiszem, hogy ismereteinket, tapasztalatainkat és tudásukat át kell adnunk másoknak. Amikor tanítok, pont ezt teszem.
Nem azért teszünk szert szakmai tapasztalatokra, vagy kapunk tehetséget, hogy azt magunknak és magunkban őrizgessük.
Pedagógusi és bölcsész végzettséged van, mégsem ezen a vonalon dolgozol – professzionális szinten foglalkozol kutyákkal. Ismeretekben, technikákban gazdag oktatást nyújtasz nekik és gazdijaiknak, hogy kapcsolatuk harmonikus és élményekkel teli lehessen.
Három foglalkozást szerettem volna űzni: az egyik a tengerbiológia (a máig tartó víziszonyommal), a másik a kőművesség, mert négyévesen csodálatosnak tartottam, hogy a bácsik fenn alkotnak a magasban, és a munkájuk gyümölcse egy ház. A harmadik volt az állatokkal kapcsolatos munka. Utóbbi lett a befutó. A pedagógusi és bölcsész diplomák megszerzése után kutyamasszőri és habilitációs kutyakiképzői képesítést, valamint állatorvosi asszisztensi végzettséget szereztem a kutyatréneri diplomám mellé. 2015-ben indítottam a vállalkozásom, de már előtte is sok ismerősöm hozta hozzám a kutyusát.
Sokan, amikor családtagjukká választanak egy négylábút, nem feltétlenül tudják, mivel is jár ez pontosan. Nem csupán gondoskodni kell róla, illetve megfelelő körülményeket teremteni számára, hanem azzal is, hogy innentől kezdetét veszi a közös fejlődés, az egymástól tanulás kölcsönös folyamata.
Nálam a viselkedésterápia nem csupán a kutyáról szól. Ahogy említetted, a gazdikat is informálom, sokszor tükröt tartok, s így hárman, pontosabban négyen, Felhőcskével, az örök optimista kutyusommal együtt alapozunk egy új utat. (Azt szoktam mondani viccesen, hogy bár egyéni vállalkozó vagyok, de valójában társas vállalkozás az enyém, hiszen Felhővel együtt űzzük az ipart). Bensőséges kapcsolat ez, hiszen a gazdik beengednek a személyes életterükbe, az otthonukba, én pedig átsegítem őket a bizonytalanságukon, oldom félelmeiket, erősítem önbecsülésüket. Az egymás felé való érdemi odafordulásnak, a figyelem adásának alapnak kellene lennie a világban. A párkapcsolatban, a munkahelyen is. 2017 óta a nevem hivatalosan is védjegy a szakmában. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala őrzi a védjegyoltalom alatt álló, állat és ember kommunikációját segítő komplex programomat, amelynek része a széles spektrumú kutyaszemélyiség-feltérképező tesztsorozatom. Ez is mozaikeleme annak a mélyreható felmérésnek, kiértékelésnek, amely nélkül lehetetlen felelősen technikát választani, megoldási javaslatot tenni a viselkedés formálására. Minden érdeklődő gazdinak oktatok idegrendszer-elméleti alapokat is. Ez természetesen nem merül ki abban, hogy kolerikus vagy flegmatikus-e egy kutya… Hat-nyolcórás tananyagra érdemes gondolni.
Sosem érezted úgy, hogy az állatok társaságában lenni számodra egyfajta menekülés is? Menekülés a világtól, amely agresszióval, borzalmakkal teli.
Másfelől közelítek a válaszhoz. Apukám korán meghalt, gyakorlatilag nem ismertem, mert már előtte elváltak a szüleim. Ha bárminemű megismerési igényre elmaradnak a válaszok, egyfajta hiány jelenik meg, és nem történik meg az oldódás.
A megnyugvás elmarad, ám az erre való vágyódás többletenergiákat generálhat. Valószínűleg ezt az energiát fordítottam az állatok, jelesül a kutyák megismerésére.
És persze az emberi lélek rejtelmeinek boncolgatására. Túl vagyok egy rákos megbetegedésen is. Amikor megtudtam a diagnózist, nem töltött el félelem. Inkább mindenkit én nyugtatgattam magam körül. Ekkor sem menekültem a kutyák világába. Egyébként is tudtam, hogy nem lesz bajom. Ahhoz túlságosan sok tervem van még... Azt gondolom, egyenesen lehetetlenség bármi vagy bárki elől menekülni. Energiapazarlás. Az imént az erős jelzővel illettél. Én inkább hívom önismeretnek azt, ami jellemez. És legalább ilyen fontos a valóság meglátása. A pozitív szemléletemet és a céltudatosságot valószínűleg édesapámtól és Fentről kaptam ajándékba.
Előfordult, hogy kitetted a szűrét annak az udvarlódnak, aki nem igazán kedvelte a kutyusodat? Vagy annak, akit Felhőcske nem kedvelt?
Egyszer valaki olyan elánnal kezdte dögönyözni Felhőt, hogy szegényke felsírt. Egy kisméretű kutyához nem lehet így közeledni. Mi volt a terv? Nem látta, hogy nem borjúméretű? Hogy törékeny? Netán az „erejét” akarta prezentálni felém a kutyámon keresztül? Ezt ő annak hívja? Ezt gondolta a sikerhez vezető útnak? Az együttélés akkor jó, egy család akkor működőképes, ha mindenki elfogadja a másikat, beleértve a házi kedvencet is. Ahogy a Kedvesem elfogadja, hogy Felhő feljöhet időnként az ágyra, úgy én is tolerálom azt, hogy – velem ellentétben – ő hajnalban kel, és ennek engem érintő hatásai is vannak. Felhőtől pedig elvárom, hogy ha tőle kap utasítást, ugyanúgy teljesítse a kérést, ahogy nekem tenné.
Évekkel ezelőtt, egy tréninged után brutális kutyatámadás ért, a műtőasztalon végezted. Okozott ez törést az ebekbe vetett bizalmadban?
Az sosem fog megtörni.
Ha nem élne bennem mélységes tisztelet, megérteni és megismerni akarás a kutyák felé, akkor már rég feladtam volna ezt a hivatást.
Halk gondolat, hogy nem a kutyák miatt… Mancsos egy németjuhászmix volt, szépen kivárta, amíg véget ér az ötórás munkám, majd, amikor öltözködés közben hátat fordítottam neki, megtámadott. Sérült a mellkasom, mindkét kezem, a bokáim és az oldalam. Sokat tanultam ettől a kiskutyától. Megerősített abban, amit eddig is tudtam: fontos az alázat. Kutyákkal foglalkozom, és nem vagyok mindenható. Nem kell gyors, látványos „varázslat”, mert a viselkedésterápia nem produkció, nem színházi látványosság. Sokszor félévekben mérhető az eredmény. Ennek értelmezéséhez, elfogadásához kell a gazdi bizalma felém. A kórházban direkt nem kértem altatást. Tudtam, hogy sokk érte a testem és a pszichém; ha elaltatnak és frissen ébredek egy ilyen traumára, meglett volna az esély, hogy többet nem akarok kutyákkal foglalkozni. Márpedig én továbbra is velük akartam foglalkozni.
Caesar Millan világszerte ismert kutyapszichológust mostanság eléggé meghurcolják: állatok ellen elkövetett kegyetlenséggel vádolják, mert az egyik kutyája megtámadott egy malacot. Vannak, akik azt mondják, nem szívesen vinnék hozzá tréningre a kutyájukat, ugyanis ha ilyesmi előfordul, azzal a szakember hitelessége, rátermettsége kérdőjeleződik meg. Mit gondolsz erről?
Személyes jelenlét nélkül, hallomás alapján nemhogy tanácsot adni nem szoktam, véleményt formálni még kevésbé. Mielőtt egy agressziót mutató kutya megérkezik rehabilitációra, korábbi tapasztalatok tömkelegével rendelkezik. Rögzült viselkedési mintákkal bír. Mint mondtam, félévekben mérhető a változás a súlyosan traumatizált, extrém agressziót mutató kutyák esetén. Rengeteg múlik a gazdin, mennyire akar szembenézni a rá váró munka mennyiségével, mennyit hajlandó a saját személyiségén dolgozni, tenni a következetességért, az új ismeretek elsajátításáért. Tapasztalatból mondom, hogy a legproblémásabb ebekkel is el lehet érni viselkedésbeli javulást, még olyanokkal is, akiket korábban rendszeresen viadaloztattak.
Mi a helyzet az emberekkel? Vannak, akik régi támadás, harapás miatt tartanak a kutyáktól. Fel lehet oldani ezeket a traumákat? Lehet valakiből gazdi, ha korábban félt az ebektől?
Sok ilyen gazdival találkozom a munkám során. Egyéntől függ, ki mennyire oldódik fel. Ha valaki például megcsonkult egy kutyatámadás miatt, akkor nyilván nem reális cél, hogy elvigyem egy olyan falkatúrámra, ahol több kutyát egyszerre kell vezetnie. A reális cél ez esetben az, hogy az elméjét és a testi gesztusait (toporgás, gyors és ideges mozdulatok, hajigazítás) képes legyen tudatosan uralni, hogy még véletlenül se adjon okot a kutyának az agresszióra, és ne másolódhassék a saját túlfűtöttsége.
A másik példám egy anyukához kötődik, aki azzal keresett meg, hogy fél a kutyáktól, de nem szeretné, ha ez a félelme átragadna a gyermekére. Elkezdtünk dolgozni. Megtanítottam, hogyan jelzik a kutyák, ha félnek, ha frusztráltak vagy agresszívek. Illetve mit kell és mit nem szabad tenni frontális konfrontáció esetén. Amikor az anyuka a jeleket már 30 méterről felismerte egy kutyán, nagyobb lett az önbizalma, később pedig átadta tudását a gyermekének is.
Mikor jó egy kutyaviselkedés-terápia?
Ha a kutyus eredményt tud felmutatni, a gazdi önbecsülése és szakmai tájékozottsága növekszik, s ha a félelem átadja a helyét az örömteli kutyázásnak.
Kellő fegyelmezettséget, következetességet, nyugodt erőt, türelmet érdemes a kedvenceink felé sugároznunk. Ha az ember fejében nincs meg a bizonyosság, hogy a kutya meg fogja csinálni, amit kérünk tőle, akkor inkább ne is menjünk kutya közelébe. Mindig hangsúlyozom: kutyázni, viselkedésterápián részt venni nem egyenlő a látványossággal, a trendkövetéssel. Azt jelenti, hogy gazdiként fejlődöm, birtoklom a technikai ismereteket, és kapcsolódom a kutyámhoz.
Végezetül kérlek, áruld el, szerinted mi az a tulajdonság az állatokban, amit nekünk, embereknek sem ártana elsajátítanunk!
Hűséget, méltóságot például. Akár önmagunkhoz… Ők méltósággal viselik a betegséget, a sorsukat. Pontosan tudják, meddig terjed az erejük, és hol kezdődnek a korlátjaik. Az összetartozás, a család fontossága náluk első helyen áll. Együttérzően törődnek öreg társaikkal. A természetes úton a vadonban kialakult farkascsaládok tagjai képesek például előrágni a táplálékot a sérült társaiknak, anélkül, hogy ebből önérzeti kérdést csinálnának. Szeretetteljesen nevelgetik utódaikat, és képesek mindenről megfeledkezve játszani.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>