„Amikor elkezdtem a kezemmel dolgozni, meggyógyult a lelkem” – Kun Anita irodai alkalmazottból lett díjnyertes sajtmester 

A mély víz 

„Budapesten születtem, harmincöt éves koromig ott is éltem. Nagyvállalatoknál, többnyire multiknál dolgoztam, tulajdonosok, vezetők asszisztense voltam. Tizenvalahány órát a rendelkezésükre álltam naponta, sokszor hétvégén is. Élveztem, terhelhető voltam, jól kijöttünk a főnökeimmel, de az ember ebben egy idő után kiég… Már kislányként is kitűnő tanuló voltam, versenyeket nyertem, szeretek elöl járni dolgokban, ezért felnőttként is feltűnt, hogy többre volnék képes, ha hagynák. Ezért váltottam” – magyarázza Anita. „Kezdésnek kiköltöztem Biatorbágyra, a szüleim korábbi telkére, ott aztán jöttek a gondolatok, hogy de jó volna valamit otthonról dolgozni, a városba ingázás nélkül. Szerettem főzni, befőzni, télire eltenni dolgokat, és a sajt is nagy kedvencem volt. Csak éppen nem kaptam belőle elég jó minőségűt a boltban, innen jött az ötlet. Lementem a piacra egy ötliteres kannával tejért, és abból otthon internetes tanácsok alapján elkezdtem sajtot gyártani. Már az első jobban sikerült annál, mint amit valaha boltban vettem, így hamar a hobbimmá vált a dolog. Ha valahová mentem, nem muffint vittem ajándékba, hanem sajtot, a barátok, kollégák, szomszédok elkezdtek vásárolni is tőlem. Akkor jöttem rá, hogy de hát, én ezt kerestem! Kezdtem számolgatni, hogyan jönne ki belőle egy fizetés…” 

Hamarosan az utolsó csepp is megvolt abban a bizonyos pohárban: Anitához egyszer kulturálatlan hangnemben szólt a főnöke, mire ő közölte – egy pénteki napon –, hogy hétfőtől átadná a feladatait. A mély vízbe ugrott, miközben egyik gyermekét épp cukorbetegséggel diagnosztizálták, azaz új életét egy háromhetes közös kórházban tartózkodással kezdték. A zsebében pontosan egyhavi tartalékkal. 
Így indult az út körülbelül tíz éve, aztán kijárta, hogyan válhatna hivatalosan is sajtkészítővé.  

„Először is kellett hozzá egy tehén. A körömcipő, a miniszoknya, a lófarok és a műkörmök után…” 

„Otthonra nyilván nem vehettem, hát elkezdtem kilincselni a környéken, mire találtam egy farmot, ahol a már amúgy is ott tartott tehenek közül megvásárolhattam egyet. Onnantól annak a lefejt tejét hoztam el mindennap, majd további háromét is, mert egy tehén egy nap húsz liternyit ad, ami csak két, két és fél kiló sajthoz elég. Nemsoká már hét-nyolc tehenem volt, elvált anyaként segítség nélkül, egyedül hordtam haza a tejüket hétfőtől vasárnapig. Közben folyamatosan fejlesztettem magam, szakkönyveket rendeltem, külföldi sajtkészítőkkel leveleztem, ennek hála hétről hétre radikálisan javult a termékeim minősége. Igen ám, de augusztusban, amikor mindenki elment nyaralni, hirtelen eltűntek a vevők a piacról.” 

A mélypont és tanulságai 

A kofák azonban szerencsére nem. Kevéssel ezután megjelent valaki Anita életében, akit a budakeszi piacon ismert meg, az illető méhészként szintén a saját (méhei) termékeit árulta. Réthy Györggyel emberileg és életformában is egymásra találtak, onnantól egy férfitárs – ma már férj – is segítette a vállalkozást. Egyikük sem adta volna fel könnyen, egymásba kapaszkodva pedig különösen erősnek bizonyultak a nehézségek leküzdésében. Anitának – visszakanyarodva arra a bizonyos augusztusi mélypontra – bizony volt is honnan újra elrugaszkodnia. „Sosem felejtem el, ahogy kihajtogattam a konyhaasztalra az utolsó ötszázasomat. Annyi maradt összesen.  

Kép

Kun Anita férjével

Ülsz egy házban, van egy autód meg két gyereked, és sírva kihajtogatsz ötszáz forintot, hogy ide jutottam…  

Okos nőként, szép ruhákban jártam, jó állásom volt, most meg nézem az ötszázast. El sem tudom mondani, milyen motiváló volt!” – lep meg a kijelentéssel. „Ultraciki módon a szüleimtől kellett kölcsönkérnem, akiket korábban én támogattam, de kellett ez a megalázkodás a továbblépéshez. Hogy soha többé ne akarjak erre a pontra eljutni, pláne úgy, hogy mások előre megmondták. Tudtam, hogy tehetséges vagyok és alázatos, onnantól még jobban meg akartam mutatni a környezetemnek és a gyerekeimnek! Azóta felnőttek, azt mondják, semmit nem érzékeltek a válságból. Én viszont sokkal óvatosabb lettem, a vállalkozás stabil lábakon áll, de sosem dőlök hátra. A férjem is ajándék volt, kellett a kilábaláshoz.”

Anita több tanulságot is levont a krízisből. Egyrészt azt, hogy a jó termék korántsem elég, plusztudás is kell a sikeres vállalkozáshoz, ezért üzleti iskolába kezdett járni, hogy a pénzzel is megtanuljon még jobban bánni. Másrészt azt, hogy az ember nem is hiszi, milyen kevés pénzből meg lehet élni, amíg rá nem kényszerül. Ő sok holmiját, amelyek az előző életéhez tartoztak és feleslegessé váltak, eladta végül, ez is segítette a fellélegzést. Lassan kialakult az üzletük szellemisége, az egyéni fogyasztókra támaszkodva épült tovább a (már nem is olyan) kis manufaktúra. A szülei telkéről a férjével új közös műhelybe költöztek, Baracskán megteremtették annak feltételeit, hogy vásárolhassák a tejet. Akkor és annyit, amikor és amennyi szükséges, így már nem kellett heti hét napon – még karácsonykor is – elhozniuk, amit a teheneik leadtak. Átalakultak üzemmé, ami ugyan rengeteg adminisztrációval és pluszmunkálattal járt, de a függetlenség érdekében megérte. Azóta is szinte mindent be-, illetve visszaforgatnak a vállalkozásba, de a havonta előállított másfél tonna sajtjuk az utolsó falatig elfogy. 

Kép

Kun Anita franciaországi továbbképzésen

A magas polc 

2016-tól elkezdtek versenyekre is járni, mert Anita tudni szerette volna, hogy szakmailag hol tart az új hivatásában. A legnagyobb megtiszteltetést a piacon a standja előtt reggeltől délig kígyózó sor jelentette, de vágyott arra, hogy a szakma is kimondja róla: jó abban, amit csinál. „Rögtön az első versenyünkön bronzérmet kaptunk az egyik sajtunkra, el sem tudom mondani azt az eufóriát! Majd 2019-ben jött felkérés egy nemzetközi válogatóra, egy franciaországi versenyre kerestek színvonalas magyar indulót. Beneveztem a hazai jelentkezők közé, hátha jó lesz kapcsolatépítésre. Megnyertük…  

Még csak fel sem öltöztem szépen az eredményhirdetésre, azóta is restellem, hogy farmerben és blúzban vettem át a díjat a Hiltonban! Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy nemzetközi sajtversenyen dobogó közelébe juthatunk.  

Kép

Kun Anita a Mondial du Fromage nemzetközi verseny bronz minősítésének átvételekor

Hihetetlen érzés, amikor a szakma elkezd számontartani. Az pedig tényleg mindennek a teteje volt, hogy a franciaországi Mondial du Fromage sajtversenyen is bronz minősítést szereztünk. Onnantól bekerültünk a magyarországi sajtos keménymagba, úgy húsz-harminc cég közé. Már nem sokadik alkalmazott vagyok az univerzumban, és az örömöm itt nem a pénznek szól. Amikor felhív egy tanár, hogy elküldené egy tehetséges diákját a műhelyünkbe tanulni… Ezért érdemes csinálni!” 

Meg még valamiért, amit sokan talán érzünk, de nem biztos, hogy olyan pontosan megfogalmazunk magunknak, ahogy most a Csíz Sajtműhely tulajdonosa teszi. „A kezünkkel dolgozni terápia. Én előtte az agyammal dolgoztam, de amikor elkezdtem a kezemmel, meggyógyult a lelkem. A mai világ már elszokott ettől. Az én generációm, pláne az utánunk jövő már nemigen csinál semmit maga, egy polc felfúrásához is hívnunk kell valakit. Pedig a nagymamánk még tudott vajat készíteni, megsütötte a kenyeret, a rétest. Mi meg keressük, hogy hol lehet a legjobb rétest kapni. A tej is drága, pedig jön a tehénből. A mama nevetne, ha látna minket, hiszen ő ezeket nap mint nap maga megoldotta. De az is valami, hogy már kezdünk rájönni, hogy sok mindent magunk is meg tudunk vagy tudnánk csinálni. És ez sokkal nagyobb sikerélmény, mint bármit megvásárolni!”  

„Elmeépítő, lélektisztító és motiváló a kezünkkel dolgozni. Életirányt mutat.” 

Kun Anitát és történetét a Scruton Közösségi Tér „Életváltók” című estjén ismerhettük meg. Köszönet az inspirációért!