Cseh László: „Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én úszásom” – Mi pedig köszönjük!

Ennek az írásnak azonban nem célja e páratlanul gazdag élsportolói karrier bemutatása, azt a szerző meghagyja szakavatott kollégáinak. Az emberről szeretnék most írni, róla, aki soha nem szerette a reflektorfényt, és aki nem az Instagram-generáció tagja. Nem hiszem, hogy influenszerként szeretett volna hatni bárkire is.  Mégis nagy hatást tett akár azóta már vissza is vonult hajdani úszótársakra: az Európa-bajnok Bernek-Mutina Ágnes szobájának falát is a fiatal Cseh László posztere díszítette. Nem ikonnak született, mégis azzá vált. Nem az a fajta tehetség, aki olyan fölénnyel veri a mezőnyt, hogy nem lehet tőle elvenni a címeket, hanem olyan sportoló, aki precízen, az úszás iránti végtelen szeretettel tökéletesíti azt, amiben már így is az egyik legjobb a világon. Hát ki gondolta volna, hogy még az utolsó úszása után is az időeredményei miatt lesz elégedetlen?  Hányszor láttuk szinte ugyanazt: Laci úszik, jól úszik, de önmagát nagyon szigorúan értékeli, többet vár el, és körülbelül tíz éven át mindig arra utal finoman, hogy nem volt elég az önbizalom, több hit kellett volna. Most az egyik interjúban megjegyzi: nagyon sokat fejlődött a személyisége, most már jobban tudja értékelni az eredményeit.  

De nem tagadja, ahhoz még idő kell, hogy úgy tudjon magára nézni, ahogy mi nézünk rá.  

Mondjuk sportolói sorsa sem volt egyszerű, párhuzamos karriert futni minden idők egyik legnagyobb úszójával, Michael Phelps-szel nagy pech is lehetne, csakhogy Laci nem az a fajta sportember, aki ezt így éli meg. Ahogy interjúkban rendszeresen elmondta: minden alkalommal úgy ugrott be a medencébe, hogy talán most utoléri az aranyérem-halmozó amerikait. Kétségtelen, hogy a sporttörténelem egyik legkülönlegesebb pillanata volt, amikor az egymást űző versenytársak, Michael Phelps, Chad le Clos és Cseh László együtt csaptak a célba Rióban, és így, hárman álltak fel a dobogó második fokára.  

Mit fogok még mindenképp elmesélni a gyerekeimnek Cseh Lászlóról?

Azt, amikor 2014-ben edzőt váltott, és leírták őt, mondván, biztos már csak levezet, és ez az edzőcsere csak ürügy, ő mégis a lehető legkeményebben dolgozva élete legjobb eredményeire volt képes akkor, amikor már a kortársai, a barátai sorra visszavonultak. Biztos neki is sokszor eszébe jutott, amikor fél 5-kor csörgött a vekker, hogy talán jobb lenne pihenni annyi világ- és Európa-bajnoki cím és olimpiai érem után. Ugyanakkor el tudom képzelni azt is, hogy Lacinak egészen sokáig egyáltalán nem voltak ilyen gondolatai, mert annyira szereti azt, amit csinál.   

Kép

Kép: MTI/Kovács Tamás

Azt, hogy bár nagyon sokat gondolkozott rajta, hogy elinduljon-e pályafutása ötödik olimpiáján, nem dőlt hátra, amikor egy évvel elhalasztották az ötkarikás játékokat, holott mindenki megértette volna, hogy 34 évesen már nincs egy éve erre a várakozásra, már nem bírja, nem várja ki az uszodában a 2021-et. Bár nem úszott igazán jó időket, továbbra is mindennap lejárt edzeni, és reménykedett egy méltó búcsúban. Bár Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitány kellően finom és érzékeny ember, Lacival kapcsolatban – úgy gondolom – hibázott, amikor az olimpia előtt néhány héttel ország-világ előtt kijelentette, hogy Cseh László olimpiai részvétele még nem biztos. Minden attól függ, hogy úszik majd a budapesti Eb-n – nyilatkozta. Laci ritkán mond ilyet, de ekkor kifejezte, hogy ez mennyire nem esett jól neki.  

Egy fél ország érezte úgy akkor, nem kérdés, hogy látni akarja még egyszer ezt a klasszist országunk színeiben az olimpián, akkor is, ha a 40. helyen végez majd. De szó sincs itt 40. helyről!  

Egy olyan versenyszámban, ahol az átlagéletkor a döntőben 24,5 év volt, és ahol a Laci utáni legidősebb úszók mindössze 27 évesek voltak, ő 35 évesen a hetedik helyen végzett. Ha nem borotválná le minden nagy versenyre a haját (nem bírja elviselni az úszósapkát), akkor látnánk, hogy a húsz év nem múlt el nyomtalanul, már ősz az a halánték.  Mire Laci frissen borotvált haja visszanő, már szerető családja körében lehet, és bár biztosan nem fogja magát ünnepelni, talán lassan felfogja és személyisége legmélyebb rétegeibe dolgozza, hogy mi mindent tett le az asztalra. Hogy mekkora példakép volt, hogy mennyien öleltük volna meg, amikor egy-egy rosszabbul sikerült verseny után önbizalomhiányra panaszkodott, és el volt keseredve. Aztán újra felállt, elemezte magát, megtalálta a megoldást, és nyert. És ami a legfontosabb: láttuk, hogy boldog.  

Csak remélni tudom, hogy Cseh László nem fogja az uszodát sok előző nagy úszólegendánkhoz hasonlóan egy életre kerülni, mert azzal a tapasztalattal, ami neki van, biztosan tudná gazdagítani az úszósportot. Ha neki nem is jött össze az olimpiai bajnoki cím, hátha egyszer majd egy tanítványa elsőként, neki, Laci bá’-nak köszöni meg, hogy idáig eljutott. Legyen így!  

Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián. A 35 éves magyar versenyző - aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt - ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja. Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba. "Ébredés után elérzékenyültem, jó értelemben megérintett, hogy utoljára ugrom medencébe. Jól éreztem magam, de azt sajnálom, hogy nem lett jobb az időm. Annak azért örülök, hogy javítottam egy helyet, elvégre nyolcadikként jutottam be" - értékelte az úszását a legendás magyar sportoló, akinek még a győztes kínai Vang Sun is gratulált az utolsó versenye után. A mostani játékok egyik magyar zászlóvivője ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.
Forrás: MTI