„Elrendezett házasságban találtam meg a szerelmet” – Mikor nem ördögtől való a házasságközvetítés?

Kényszerházasság esetében a szülők vagy gondviselők nem kérik ki a pár véleményét az esküvő előtt. A konszenzusos elrendezett házasságoknál a szülők vagy gondviselők kiválasztják a megfelelő jelölteket, majd kikérik az érintettek véleményét, akiknek joguk van visszautasítani az ajánlatot. Az önálló döntésen alapuló házasság esetében az egyének választanak partnert, de kikérik a gondviselők véleményét, akik vétójoggal rendelkeznek, az autonóm házasságnál a pár egyáltalán nem törődik azzal, kinek mi a véleménye a kapcsolatukról. 

A kényszerházasság maga a pokol 

Az Unicef tavalyi adatai szerint világszerte évente 12 millió lány megy férjhez a 18. születésnapja előtt.

Becslések szerint csak Nagy-Britanniában megközelítőleg háromezer nőt kényszerítenek évente házasságba.

A brit hatóságok igyekeznek fellépni a jelenség ellen, ezért létrehoztak egy olyan jogi eszközt, amely a kényszerházasság áldozatait hivatott védeni (FMO/Forced Marriage Protection Order). 
A statisztikai adatokból ugyanakkor az látszik, hogy ez nem elég ahhoz, hogy megszüntesse ezt a rettenetes gyakorlatot. Natasha Rattu, a Karma Nirvana nevű szervezet vezérigazgatója tavaly azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a kényszerházasságok száma a koronavírus-járvány nyomán bevezetett korlátozások feloldásával tovább nőhet. 
Natasha édesanyja, Jashvinder Sanghera az angliai Derbyben született, Indiából származó édesapja 1952-ben telepedett le Angliában. A házaspárnak hét gyermeke született. A lány fiatalon végignézte, ahogy több nővérét kiveszik az iskolából azért, hogy olyan férfiakhoz adják őket, akiket azelőtt csak fényképen láttak. „Raveena két évvel volt idősebb nálam, amikor repülőre tették. Amikor visszajött, az én osztályomba került, de már gyűrű volt az ujján, és más volt a megjelenése is, hiszen nem hordhatott nyugati ruhákat” – mesélte Jashvinder a TEDx-en néhány évvel ezelőtt. 
A kényszerházasság felszámolásáért küzdő aktivista tizennégy éves volt, amikor egy nap hazaért az iskolából, és mutattak neki egy fotót egy férfiról, akinek nyolcéves korában odaígérték. „Ránéztem, és azt gondoltam, hogy nem! Tizennégy éves vagyok, de alacsonyabb nálam! … Visszaengedtek az iskolába, de tizenöt és fél éves koromra már hatalmas lett a nyomás” – magyarázta tovább a hallgatóságnak. 
A testvéreivel abban a szellemben nőttek fel, hogy hatalmukban áll megbecsülést vagy szégyent hozni a családra, az életük a tisztelet, az engedelmesség és a jóhírűség köré szerveződött. Nem mehettek diszkóba, nem vághatták le a hajukat, nem sminkelhettek, fiúkhoz nem szólhattak, visszafogottan kellett öltözködniük. Tudták, ha megszegik a szabályokat, az büntetéshez, bántalmazáshoz, kényszerházassághoz és akár becsületgyilkossághoz is vezethet, még Európában is. 

„Tizenöt és fél éves voltam, amikor elkezdték szervezni az esküvőmet, de keményen küzdöttem ellene. A szüleim kivettek az iskolából, és bezártak.

Kopognom kellett, ha ki akartam menni a mosdóba, az ajtómhoz hozták az ételt, és addig nem jöhettem ki, amíg bele nem egyeztem a házasságba” – emlékezett vissza Jashvinder, aki végül látszólag beletörődött szülei akaratába, de csak azért, hogy visszakapja a szabadságát, és megszervezhesse a szökését. 
Tizenhat évesen menekült el, de az eltűnését jelentették, a rendőrség nem sokkal később megtalálta. Szerencséjére a rendőrtiszt hitt neki, és nem vitte vissza a családhoz, mint egy lázadó angol tinit, aki majd megbeszéli a problémát az otthoniakkal. Jashvinder azt is elárulta, hogy a kényszerházasság „főelkövetői” mindig a család nőtagjai voltak. „Anyám világosan beszélt: vagy hozzámész ahhoz, akihez mondjuk, vagy halott vagy a szemünkben.” A lány pedig úgy döntött, hogy vállalja a kitaszítást, és éli a saját életét. Raveenával titokban tartották a kapcsolatot, nővére gyakran mesélt neki arról, hogy milyen szörnyű házasságban él, ahol testileg és lelkileg is bántalmazzák. Jashvinder könyörgött, hogy éljen vele, vagy legalább a szülőkkel beszéljen, de a közösség minden tagja kiállt amellett, hogy nem válhat el (Indiában a házasságok 90 százaléka elrendezett, a válások aránya pedig nagyjából 1 százalék). Raveena végül 24 évesen felgyújtotta magát, amire a rokonai úgy reagáltak: „Inkább ez, mint hogy szégyent hozzon a családra!” 
Jashvinder 1993-ban létrehozta a Karma Nirvana nevű jótékonysági szervezetet, amely ma is a kényszerházasság elleni küzdelem egyik legfontosabb szereplője.

Több menekült központot állított fel, ahová olyan ázsiai nőket és férfiakat vár, akiknek segítségre van szükségük. Az aktivista előadásaiban hangsúlyozza, hogy az erőszak eredendően nem része sem az Indiában gyakorolt vallásoknak, sem a kultúrának.

Ezt Pál Dániel és Kiss Katalin is megerősíti Szex, szerelem, szentség a hinduizmus vallási rendjében című tanulmányukban. „Johann Jakob Meyer (1859–1921) indológus szerint nem annyira vallási, mint inkább gazdasági jellegűek voltak a motiváló tényezők: a családfőnek mihamarább jó férjet kellett találnia leányának, ám ha a házassági piacon nagy volt a verseny, igyekezett minél hamarább »áruba bocsátani portékáját«” – fejti ki Pál Dániel és Kiss Katalin kutató. 

Kép

A 17 éves Terane Sahverdijeva elhagyja otthonát esküvője reggelén. Zarikumecu falu, Lerik tartomány, Azerbajdzsán, 2017

Kép: Profimedia - Red Dot/Emin Ozmen/Magnum Photos

Miss Fatima, a házasságközvetítő 

Egy modern elrendezett házasság úgy kezdődik, hogy a szülők vagy az idősebb családtagok az ismerőseiken keresztül keresnek potenciális partnert az eladósorba került lánynak vagy a házasodni kívánó férfinak. Emellett az internet elterjedése óta egyre többen regisztrálnak olyan oldalakra, ahol kifejezetten az esküvő a cél. 
Omar Durrani indiai származású amerikai vállalkozó, aki sakkakadémiát hozott létre gyerekek számára. Néhány éve tartott előadást szintén a TEDx-en arról, hogyan találta meg az igazit házasságközvetítő segítségével, annak ellenére, hogy egyáltalán nem hitt az elrendezett házasságban. Omar kezdetben nem akart kötélnek állni, de a szülői unszolásnak engedve végül mégiscsak találkozott a jelölttel. Úgy gondolta, hogy jól ment a randevú, de másnap a lány megírta neki, hogy nem érezte ugyanazt a vonzalmat. Omar csalódott volt, visszament New Yorkból Miamiba, ahol a munkába temetkezett. Pár hónappal később újra hívta az édesanyja. „Amerikai vagyok, nem fogsz nekem feleséget keríteni, a szerelem nem így működik, anya!” – mondta neki a telefonban. De aztán mégis sikerült meggyőznie, hogy beszéljen Miss Fatimával, a távoli rokonnak ugyanis a kerítés a hobbija. „Az egymásra találás a mennyben történik, én csak összehozom a megfelelő embereket” – vallja a modern házasságközvetítő. 

Omarnak készítenie kellett egy önéletrajzhoz hasonló dokumentumot, ami aztán nagy sikert aratott a hajadonok körében. Kanadától Angliáig érdeklődtek iránta a nők.

„Miss Fatima olyan volt, mint valamiféle ügynök, folyton hívogatott, hogy mit gondolok erről vagy arról a lányról. Aztán hívott édesanyám, hogy megtalálták a tökéletes jelöltet, Areebának hívják, és gyermekneurológus.” Omar felhívta a lányt, harminc napon át üzentek, telefonáltak, majd megbeszélték a találkozót, amire Chicagóban került sor. „Mély vonzalmat éreztünk, egész este beszélgettünk. Ott voltak az édesanyáink és a testvérem. Édesanyám megkérdezte Areebát, hogy kedvel-e eléggé ahhoz, hogy feleségül jöjjön hozzám. Bólogatott. Aztán megkérdezte Areeba anyját, hogy kedvel-e eléggé engem ahhoz, hogy fiává fogadjon. Igent mondott” – mesélte a vállalkozó. Miután mindenki beleegyezett, másnap megvette a gyűrűt, megkérte a lány kezét, és egy évvel később összeházasodtak. Azóta kislányuk is született. „Hallgattam édesanyám és nagyanyám bölcsességére, és végül elrendezett házasságban találtam meg a szerelmet. Ezt a módszert évszázadok óta alkalmazzák Európában, Ázsiában, Afrikában. Az elrendezett házasság nem ugyanaz, mint a kényszerházasság, csupán esélyt ad arra, hogy találkozz valakivel, aki neked való” – zárta történetét Omar. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. júliusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>