„Az általam imádott Balaton neki dögunalom volt” – avagy nyaraláskor is mindenki hozza a temperamentumát

Számos balul sikerült nyaralós emlékem van. Gyerekként például átéltem, amikor elvitte a vihar a Balatont. Nem viccelek, tényleg elvitte a vizet a szél. Végre bejutottunk a nagyon tuti, csak jó kapcsolatokkal rendelkezők számára fenntartott vállalati üdülőbe, Balatonalmádiba. Alig vártuk, hogy belecsobbanjunk a vízbe. De hirtelen vihar támadt, amely egész éjjel tombolt, és másnap csalódottan láttuk, hogy az erős szél egész egyszerűen elvitte a vizet. Nem is jött vissza, csak napok múlva, és akkor is hideg és esős maradt az idő.  

Libby Purves írja valamelyik könyvében, hogy az ő gyerekeinek az első repülőgépes külföldi nyaralásról a legszebb emléke az volt, amikor apa a repülőtérre menet a szakadó esőben szitkozódva kereket cserélt az autóút szélén.

Hát ez van. A legmaradandóbb emlékeink nem mindig azok, amiket csodásnak gondolunk az átélés pillanatában. Ráadásul ami nekünk kellemetlen, az a másiknak lehet fergeteges élmény.

A gyerekek pedig abban mindig nagyon jók, hogy meglássák a felnőttek bénázásaiban a szórakozás lehetőségét.  

Az első pár évünk nyaralásai azért tartogattak kihívásokat anyaként. Egész egyszerűen nem értettem, hogy miért nem vagyunk jobbak, lazábbak, szervezettebbek, miért nem élvezzük a nyaralásunk minden pillanatát. Volt valami halovány emlékképem arról, hogy a saját – amúgy rendkívül békés természetű – szüleim is ilyenkor kaptak hajba egymással az átlagnál többször, de ezeket az emlékeket megszépítette a gyerekkor felszabadult öröme. Így aztán alaposan meglepett az a sok konfliktus, ami köztem és a férjem között nyaralás alatt váratlanul felszínre tört.  

Először is értetlenül álltam a tény előtt, hogy a férjem nem szereti a vízpartot. Korábban voltunk mi fürödni együtt, de mindig kirándulással, városnézéssel egybekötve. Pici gyerekekkel viszont ezek a programok abban a mennyiségben már nem kivitelezhetők.

Az általam imádott Balaton neki dögunalom volt.

Én élveztem, hogy végre egész nap felnőtt társaságban (is) lehetek, és a gyerekekkel kapcsolatos feladatok is megoszlanak köztünk. Ő viszont nehezen lassult le a babás életritmusunkhoz, ami számomra természetes volt.  

Kép

Kép: Pexels / Josh Willink

Aztán nőttek a gyerekeink, és kitágultak a lehetőségek. Ma már olyan helyet választunk a nyaraláshoz, ami mindenkinek tartogat pihenési-szórakozási lehetőségeket, és nem mindenkinek ugyanazt. Ráadásul fontos volt megtanulnom a következőket: kell legalább két nap mindenkinek az átállásra. A gyerekeknek, hogy felfedezzék a lehetőségeiket, és ne folyton engem nyaggassanak szórakoztatásért. A férjemnek és most már dolgozó jómagamnak is, hogy az agyunk átkapcsoljon pörgős-szorongós üzemmódból pihenős-lazítósra. Én még így is hajlamos vagyok túlpörögni a lazítást is. Annyi programot zsúfolok be időnként, amennyit csak lehet, szerencsére ezeknek a felét a családom mindig keresztülhúzza.

Mert mindenki igényekkel érkezik, és saját temperamentumát sem szokta senki otthon hagyni.

Kis családunk minden egyes szereplője ki akarja hozni a legjobbat a közös időből – ez óhatatlanul ütközésekhez, súrlódásokhoz vezet. Amióta tudom, hogy a dolog elkerülhetetlen, és megengedem a feszültséget és a rosszkedvet magamnak és a családtagjaimnak nyaralás alatt is, és nem pörgök ezerrel azon, hogy jó hangulatot teremtsek mindenáron, valahogy kevésbé hatalmasodnak el rajtunk és kevésbé robbannak az indulatok.  

A másik, amivel számolni érdemes, hogy ami év közben történt velünk, az is mind velünk jön. Nem marad otthon a bezárt lakásban és hagy minket lábat lógatva kikapcsolódni. Minden meg nem beszélt probléma hirtelen időt és lehetőséget kap az átbeszélésre, olyanok is, amit már régen sikerült visszagyömöszölnünk a tudatalattink legmélyére. Annak ellenére, hogy nem teszi kellemesebbé az együtt töltött időt, de hatalmas lehetőségeket rejt magában minden ilyen felbukkanó történet. Segít minden családtagunkat egy kicsit jobban megismernem a nyaralás alatt, olyan oldaláról is, amit addig nem láttam meg benne.  

A harmadik és egyben legnehezebben kontrollálható tényező, amin a nyaralás minősége múlik, az bizony én magam vagyok.

Én is emberből vagyok, szükségem van a kikapcsolódásra. Sokszor nem egyszerű megtalálni ennek a formáját, de mindenképp érdemes figyelmet fordítani rá. Ha én végigmártírkodom a nyaralást, akkor az nem lesz élvezetes senki számára sem. Viszont, ha úszom egyet, amíg a gyerekek homokvárat építenek a parton, vagy olvasok a hintában elnyúlva, amíg ők fociznak, akkor mindenki kap egy használhatóbb anyát. Nem kell minden áron együtt játszanom a gyerekekkel a nyaralás minden percében. Akkor sem, ha igény látszólag lenne rá. Ahogy Vekerdy Tamás pszichológus megfogalmazta: „… a gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza.”

Nyaralni mindig érdemes, akkor is, ha pont olyan mértékben lesz tökéletlen a nyaralás, mint amilyenek mi magunk vagyunk.