Az űrhajós, aki úrvacsorát vett a Holdon, és az ateista, aki ezért perrel fenyegette a NASA-t

Recsegve, szinte fülsértően szólalt meg a rádió:
– Itt Houston. Sas, egy órátok van még hátra, készülődjetek!
– Oké, vettük, vége! – szólt bele az apró mikrofonba.
Ez azt jelentette, hogy a központ utasítása szerint egy órát mindenképp várniuk kellett, mielőtt kinyithatják a jármű kapuját. Társa, a parancsnok elővette a saját jegyzeteit, és készülődött a történelmi küldetés utolsó fázisára. Ő maga kinyitotta az általa gondosan becsomagolt, kisméretű műanyagzsákot, rajta írógéppel írt szöveggel:
KIT PILOT’S PREFERENCE

– Neil, emlékszel az elnökünk beszédére, amit a Rice Stadionban, Houstonban mondott, talán ’62-ben? – kérdezte kapitányát az űrhajós.
– Igen, nagyon is, minden szavára, Buzz – mondta kissé elérzékenyülve Armstrong, aki nagyon ritkán mutatta ki érzelmeit. Mindketten felidézték magukban Kennedy elnök biztató, szenvedélyes szavait, amivel a nagy kaland kezdődött, és az USA világelsőségét hozta el technológiai és tudományos téren:

„Egyesek azt kérdezhetik, miért épp a Holdat? Miért válasszuk a Holdat célunknak? Ugyanígy azt is kérdezhetnék, mi értelme megmászni a legmagasabb hegyet? Miért repülték át 35 évvel ezelőtt az Atlanti-óceánt? (...) Úgy döntöttünk, hogy eljutunk a Holdra... Úgy döntöttünk, hogy ebben az évtizedben eljutunk a Holdra, és más nagy dolgokat is teszünk. Nem azért, mert ezek könnyűek, hanem éppen azért, mert nehezek. Mert ennek a célnak a szolgálatába be kell állítanunk képességeink és energiáink legjavát. Mert készek vagyunk ezt a kihívást elfogadni, és nem akarjuk halogatni. Mert ezt – és a többit is – meg akarjuk nyerni.”

Buzz Aldrin ezredes kinyitotta a műanyag zsákot, és kivett belőle egy kis kelyhet, bort és kenyeret, amiket egy parányi asztalkára helyezett a küldetést megszakító irányítópanel előtt.

Kinyitotta kis papirosát, rajta kézírásával a Szentírás részlete. Kinyitotta a papírt, amelynek minden szavát ismerte, de magában, némán újra elolvasta.
A parancsnok, Neil Armstrong, némán, szótlanul nézte társát, ahogy olvassa a papírját. Szomorúan elővett egy apró karkötőt, majd a nemrég rákban elhunyt kislánya fényképét, és könnybe lábadt a szeme. Néhány másodperc múlva megtörölte a szemét, és biccentett Buzznak, aki méltóságteljesen bekapcsolta a mikrofont, és beleszólt:
– Houston, itt Sas. Itt a holdkomp pilótája beszél. Kérnék néhány pillanat csendet.
– Rendben, Sas – és elhalt a recsegő rádiójel.
Mindenki tudta, hogy mi fog következni, ezért feszült csend ülepedett a parányi komp belsejére. Aldrin ezredes, presbiter előjáróként, magához vette a megáldott kelyhet, és az apró csészényi bort kitöltötte. A Föld egyhatodnyi gravitációjának köszönhetően a bor lassan, méltóságteljesen csavarodva folyt a kehelybe. Újra elővette a kis papirost, majd halkan, csöndesen, remegő kézzel felolvasta:

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ámen.”

Ahogy Armstrong nézte a társát, újra eszébe jutottak neki a halott Kennedy elnök szavai, amikor Isten áldását kérte az Apollo-projektre.

Egy órával később már mindketten teljes ruházatban voltak, fejükön sisakkal. Eljött a nagy pillanat. Neil Armstrong hátrafordult, társára nézett, jelentőségteljesen biccentett neki, s lassan, óvatosan lehúzta a fényvédő reteszt a sisakján, és még lassabban kinyitotta a holdkomp kapuját. Ekkor földöntúli fény áradt be, szinte elvakítva őket. Ezt követően a pupillájuk kitágult, és ahogy könnybe lábadt szemmel a Földre néztek, az íriszükön visszatükrözött a szülőbolygójuk.

A szívükben határtalan áhítattal kiléptek az új világba.

A Holdra szállás közvetítését becslések szerint 650 millió ember nézte a Földön. A hazatérő űrhajósokat, Neil Armstrongot, Buzz Aldrint és Michael Collinst New York City a város történetének legnagyobb parádéjával fogadta.
Eddig mindössze 12 ember járt a Holdon.
A Holdra szállás valódi jelentőségét az adta, hogy az USA ezáltal nyerte meg a technológiai versenyt a Szovjetunióval szemben, hiszen mai áron 150 milliárd dollárnál is többet költöttek a projektre és 6000-nél is több innovációt állítottak elő a NASA tudósai. Ezek közül számos ma már nélkülözhetetlen a mindennapi életben, úgymint a komputertomográfia, mikrocsip, vezeték nélküli elektromos szerszámok, fülhőmérő, mélyfagyasztott élelmiszerek, szigetelőanyagok, joystick, okoshab, műholdas tévé, karcolásmentes üveglencse, sportcipőtalp, füstérzékelő, áramvonalas úszóruha vagy éppenséggel a házi víztisztító.
Madalyn Murray O'Hair ateista aktivista perrel fenyegette a NASA-t a Buzz Aldrin által megtervezett keresztény szertartás miatt. Nixon végül úgy döntött, hogy semmi se árnyékolhassa be a küldetés sikerét, ezért inkább mellőzte ezt a „botrányt” annak érdekében, hogy az egész világ megismerhesse az Egyesült Államok műszaki és tudományos fölényét. Így a NASA végül nem közvetíthette a Buzz Aldrin által kezdeményezett történelmi vallási aktust, holott amikor Kennedy 1962. szeptember 12-én a Rice Egyetemen elmondta híres beszédét (We go to the Moon!), így zárta gondolatait: „Amint kihajózunk, kérjük Isten áldását az emberiség legkockázatosabb, legveszélyesebb és legnagyobb kalandjára, amire az ember eddig indult!”
A keresztény szertartást megakadályozó Madalyn Murray O'Hair alapította meg az Amerikai Ateisták Társaságát 1963-ban, amelynek ő volt a vezetője 1986-ig, amikor is egyik fia átvette annak vezetését. Ahogy ő fogalmazott, az állam és az egyház szétválasztásáért harcolt, és sikeresen érte el, hogy a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek mondja ki a kötelező hitoktatást. Fénykorában tévéshow-k állandó szereplője volt, és harcos feministaként jellemezte magát. Még saját műsorral is rendelkezett American Atheist Forum címmel, amelyet egy időben 140 kábeltársaság is átvett. Ennek ellenére másik fia, William J. Murray 1980-ban megtért, később baptista lelkész lett, akit emiatt kitagadott. Madalyn Murray O’Hair 1995-ben – másik két családtaggal – brutális gyilkosság áldozatává vált: az Amerikai Ateisták Társaságának egyik korábbi alkalmazottja követte el a gyilkosságokat.