Veszélyesek-e a régészeti emberi maradványokból kiszabaduló kórokozók? 

Kölnei Lívia: Ön sok régészeti csontleletet vizsgált. Mennyire tart a fertőzés veszélyétől? 
Pálfi György: Múmiákban, emberi csontokban nem találtak még élő, működő kórokozókat, így a megfertőződéssel kapcsolatos félelmek alaptalanok. Legfeljebb a kórokozók töredékei maradnak az emberi leletekben, amelyek bizonyítékul szolgálnak az egykori fertőződésre, de működő organizmus nem jön létre újra belőlük. 

K. L.: A kutatók számontartanak hamar elpusztuló és ellenállóbb kórokozókat. Úgy tudom, a hosszabb életűekhez tartozik például a lépfene baktériuma. 
P. Gy.: Az anthrax bacilusa spóraformában évtizedekig képes megőrizni fertőzőképességét, de hosszabb időtávra, évszázados túlélésre nem ismerek bizonyítékot. A szifilisz kórokozója például nagyon érzékeny, hamar elpusztul. A lepra nyomait hordozó csontokban előfordul, hogy megtalálják a Mycobacterium leprae maradványait, de ezek sosem teljes, életképes kórokozók.

A himlő vírusa meglehetősen nagy méretű és könnyen kimutatható, a ’90-es években találtak is olaszországi múmiában, de az sem volt élő. 

Ha észreveszünk elváltozást egy emberi maradványon, következtetünk a betegségre, amelyet mikrobiológiai vizsgálat igazolhat azzal, ha sikerül fellelni valamilyen kórokozó töredékét. 

K. L.: A betegségek gyakran nem hagynak nyomot a csontokon – olyankor miből lehet következtetni rájuk? 
P. Gy.: A temetkezés módja, például a tömegsírok is utalhatnak fertőző megbetegedésekre. A pestis nem támadja meg a vázrendszert, mikrobiológiai vizsgálat bizonyíthatja csak, hogy ez volt a halál oka. Az 1990-es években Olivier Dutour professzor, doktori témavezetőm publikálta az első szenzációs vizsgálatokat a nagy marseille-i pestisjárvány egyik tömegsírjának feltárása után. 1720-21-ben a pestisjárvány elpusztította a kikötőváros lakosságának közel felét. 1722-ben visszatért a járvány, ezért hatalmas sírgödröt ástak, mert rengeteg halálozásra számítottak – ehhez képest nem volt már a járvány olyan heves, a hatalmas gödörnek mindössze egyötödébe temettek vagy kétszáz embert. A szenzáció a Yersinia pestis baktérium kimutatása volt, ami korábban még senkinek se sikerült.

Ebben az esetben se beszélhetünk aktív, fertőző baktériumról, a pestis tehát nem térhet vissza a halottak exhumálása miatt. 

K. L.: Ha emberi maradványokat vizsgálnak, van-e valamilyen óvintézkedés, amit be kell tartaniuk az egészségük védelmében? 
P. Gy.: Az a feltárás körülményeitől függ. Ha nagyon régi, száraz környezetben megmaradt csontokról van szó, akkor csak annyi a kockázat, mint amikor tűzifát pakolunk a kandalló mellé. Ha viszont nedves vagy bomló anyaggal érintkező környezetből származnak a maradványok, például nedves altemplomban eltemetett halottak maradványait tárjuk fel, biztosan felveszünk maszkot és gumikesztyűt. Akkor sem a többszáz éve meghaltak betegségeitől tartunk, hanem például a nedves környezet gombaspóráitól. 

K. L.: Mi a helyzet a fagyott talajréteg felolvadásakor előkerülő tetemekkel? 2016-ban Oroszország egyik szibériai járásában néhányan megfertőződtek lépfenével, feltételezhetően a lépfenétől elhullott szarvasok több évtizedes tetemének a kiolvadása miatt. Vajon tartanunk kell attól, hogy a fagyott talajrétegek és gleccserek felolvadásával régi, kihaltnak vélt, ám virulens kórokozók szabadulhatnak ki? 
P. Gy.: A kiolvadt régi, évszázados leletek vizsgálatakor sem került elő semmilyen fertőzőképes kórokozó.

Az olvadás ugyanakkor nagy és pozitív meglepetéseket rejthet még, hiszen az Alpok egyik gleccserének megolvadásakor került felszínre az Ötzinek elnevezett férfi teteme, akinek az 5300 éves múmiája a legrégebbi a földön, öregebb, mint az egyiptomi múmiák.

Nagyon izgalmas kihívás ez. Az Ötzivel foglalkozó, Albert Zink vezette bolzanói kutatócsoport mindent megvizsgált, amit csak technikailag lehetett, a betegségeitől a gyomortartalmáig. 

K. L.: Hajmeresztőnek tartom, hogy megállapították: Lyme-kórban szenvedhetett, tehát már akkor is létezett ez a fertőzés! 
P. Gy.: Pedig Ötzi felfedezésének körülményei nem voltak éppen ideálisak, mert a helybéli rendőrök összevissza rángatták a tetemet, el is törték az egyik karját. De az pozitívum, hogy hamar hűtőkamrába került, és a mai napig olyan hőmérsékleten tárolják, amelyen konzerválódott több mint öt évezreden keresztül. Ennek is köszönhető, hogy a humán DNS-megtartása igen jó, alkalmasnak bizonyult humángenetikai vizsgálatokra is később. Ahogy a technika fejlődött, egyre több információt szereztek róla, ennek hatására változtattak is a külseje rekonstrukcióján: korábban úgy vélték, barna szemű lehetett, de mára bebizonyosodott, hogy kék szemű volt. A DNS-einek minősége vizsgálatra sokkal alkalmasabb, mint amilyet például egy szaharai múmiából ki lehetne nyerni, ám ezekből a maradványokból se lehetne feléleszteni sem Ötzit, sem a testében egykor élt kórokozókat. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. februári számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>