Csak a kutya és a macska – Milyen az élet az Ormánságban?

Már bolt sincs

Idegen vagyok, behívott hát Boriska néni kávézni, no meg, hogy büszkélkedjen 12 kakasával. Ezeken kívül van pár macskája és a kutya. Jó nagy, mély hangú, bozontos kutya, kell az ide a falu végére. Testvére látogatja néha és az emlékek. Napközben eljár biciklivel a szomszéd faluba, mert „ott legalább van bolt, kedvesem. Jajj, bár jött volna korábban! Tudja, nagyon szép voltam fiatalkoromban. De most nem kell senkinek az ilyen vénasszony, magának sem. Na igya csak a kávéját, hozzam addig a fényképeket!”

Jön a tűzifa-támogatás

Az elmúlt években sokszor voltam az Ormánságban, a legtöbb falut meglátogattam kerékpáron vagy gyalogszerrel, többször is. Banánfák az udvarban, fekete gólyák a magasban, csodálatos talpas házak, varázslatos ártéri erdők, napozás a Dráva forró homokpadjain.

A tél, s annál inkább a tavaszelő azonban egészen más. Nejlonzsákban dideregnek a visszametszett banánfák, az unokák a „pécsi, pesti, bécsi” iskolában visítanak, nem nagymama udvarán. Az ősi Dráva sok helyen a baromfiudvarban kopogtat, a közmunkás a szociális tűzifa-támogatás utolsó gallyait rakodja furgonra, a távolban felharsan a Europe Final Countdown-ja, mozgóbolt érkezett a faluba. Ezt a nótát a gázos használja, a tejes a Boci, boci tarkával reklámozza magát.

Közmunka vagy költözés?

Tavaszelőn a még csupasz fák bepillantást engednek az udvarba. S ez az Ormánságban egyre csendesebb: a legtöbb faluban bezárt a kocsma is, nincs iskola, megszűnt a vasút, ritkán fordul a busz, romos a templom, házhoz jár a szociális gondozó. Évek óta szinte az egyetlen lehetőség az a közmunka, amiből hatszor lehetne vásárolni Budapestre retúr vonatjegyet – nem csoda, hogy sokan elmentek.

De már tavasz van. Az egymilliárd forintból épített Ős-Dráva látógatóközpontot átadták, ahol az Ormánság elfelejtett értékeit kell bemutatni. Hátha a közeli Harkányban, Siklóson „termálkodó” turisták felfedezik, hogy az ormánsági élet még nem múlt el teljesen...