Hogyan pakol a fiam, és hogyan telik az idő?

Mert amikor kipakolja a kockákat, a sötét megtörik, madárcsicsergést hallunk, hajnalodik, a város dolgozni indul. Visszapakolom, és lemegy a nap, elnéptelednek az utcák, mi pedig nagyot ásítunk álmosan. Aztán kipakolja megint, elolvad a hó, a fák apró rügyeket bontanak, egy mezőn szaladgálunk összevissza. Amikor visszapakolom, a fák ledobják leveleiket, rövidülnek a nappalok, hideg lesz, és mi az ablakból nézzük a hóesést. Kipakolja, és az autónk, amivel hazahoztuk a kórházból, legördül a gyártósorról, hű, de menő, és milyen sokba került! Visszapakolom, és az autónk a bontóban szomorkodik, rozsdás darabjai mit sem érnek.

Kipakolja megint, és kiássák a házunk alapjait, nézd, milyen magas daruval dolgoznak! Visszapakolom, és a lakatlan, beszakadt tetejű házat lerombolja egy befektető.

Kipakolja, és az általunk készített papírsárkányt magasra repíti a szél. Visszapakolom, és a sárkány minden igyekezetünk ellenére egy fa ágai közé gabalyodik. És kipakolja megint, emberek találkoznak, szerelembe esnek, gyerekük születik. Visszapakolom, és emberek válnak el egymástól, betegágyaknál sírunk, ügyvédi irodákban ülünk. Megint kipakolja, találkozunk a feleségemmel, szerelembe esünk, gyerekünk születik. 
Visszapakolnám újra, de a fiam fáradtan ásít egyet. Későre jár, lassan meg kell fürdetni. Irány a kád, majd holnap folytatjuk. Az ajtóból azért még visszanézek, és hálát adok a színes, szanaszét heverő kockákért a szőnyegen. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>