„Át kell lépnünk a saját árnyékunkat” – Gedai Ágoston és az orgonálás, ami csak fanatikusoknak való

– Nem mindennapi koncertsorozatot indítasz el május 21-én a pesti belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban. Honnan jött hozzá az ihlet?
– Miután beütött a pandémia, és az akkori koncertjeim elmaradtak, elkezdtem keresni egy olyan hosszútávú, pozitív célt, ami leköti a gondolataimat. Mindenképp szerettem volna, hogy ne egy nehezen emészthető, csak az orgonistáknak örömöt okozó műsor szülessen, hanem olyan szerzőket választottam, akiknek a zenéjén keresztül nagyon meg lehet szeretni a romantikus és a modern orgonamuzsikát. A két választott szerző, César Franck és Maurice Duruflé már régóta közel állnak hozzám, és egy jó ideje kacérkodom a gondolattal, hogy milyen jó lenne megtanulni az összes orgonaművüket.

– Tényleg meg lehet tanulni valamennyit, és mindet hallhatja is majd a közönség?
– Ha valaki mind a hat koncertre eljön, akkor bizony mindet meg tudja hallgatni. De mindegyik hangversenyen játszom majd olyan művet is, ami ugyan másik szerzőtől származik, viszont valamilyen módon kapcsolható ehhez a két szerzőhöz. Így került be a programba például Wagner, mivel Franck zenéjét gyakran az övéhez hasonlították, „francia Wagnerként” is nevezik őt. De Franck tanítványától, Louis Vierne-től is fogok játszani, aki szintén híres képviselője a századfordulós francia orgonakultúrának. Az Angelus című dalciklusát Szabóki Tünde operaénekesnő közreműködésével szólaltatjuk meg.

Nagyszerű érzés egyébként, hogy mindkét szerző teljes orgonarepertoárját meg tudtam ismerni. Ebben közrejátszott persze, hogy nem írtak sok művet, holott koruk legjobbjai közé tartoztak – de mindketten rettentő maximalisták voltak.

– Talán pont azért tetszettek meg ennyire, mert nagyon is ismerős számodra ez a maximalizmus?
– Felmerült bennem a napokban a gondolat, hogyha én zeneszerző lennék, akkor olyan szellemiségben és felfogásban írnék és alkotnék, mint ők. Tehát egyfelől zeneszerző példaképeimről van szó, hiszen valószínűleg én is mindig a tökéletes megközelítésére törekednék, és csak ilyen feltételekkel vállalnám fel a műveimet a nyilvánosság előtt.

– Orgonaművészként akkor is ki kell állni egy koncertre játszani, ha úgy érzed, pár héttel később akár még szebben is megszólalhatna az adott mű.
– Igen, nekem is meg kellett tanulnom, hogy minden körülmények között profizmust sugározzak, de ezért mindent meg is teszek a rengeteg felkészüléssel, gyakorlással. A két szerzőnek szintén át kellett lépnie a saját árnyékát. César Franck köré egy rendkívül tehetséges tanítványi kör gyűlt össze a 19. század végén, és valójában ők ismertették meg a nagy nyilvánossággal mesterüket, ők tették igazán széles körben ismertté a műveit. Duruflét pedig a felesége karolta fel mint orgonistát és zeneszerzőt, önerőből bizonyára nem futott volna be ilyen karriert.

– Érdekes, hogy mindkettőjüket noszogatni kellett, hogy a közönség előtt is megnyilvánuljanak.
– Más közös pont is volt az életükben: mindketten súlyos közlekedési balesetet szenvedtek életük vége felé, és emiatt az utolsó éveikre elég korlátozott volt a mozgásterük, így félbe is szakadt koncertező orgonista pályafutásuk. A személyiségük is hasonló volt: kicsit zárkózott, de mégis nyíltszívű, nagylelkű, önzetlen emberek voltak. És mindkettőjükre jellemző az egyházi és a világi zenei inspirációk ötvözése rendkívül magas színvonalon.

Kép

Gedai Ágoston

– Miről ismerhető fel az ő zenéjük?
– Duruflét zenei stílusa miatt az „utolsó impresszionistának” is nevezik, hiszen már a 20. század szülötte. Az impresszionista szerzők tollából szinte csak világi művek születtek, de Duruflé számára a gregorián ének és a reneszánsz zene nagyon erős inspirációs forrást jelentett, egyházzenészként is működött. Franck szintén egy nagy francia katedrális orgonistájaként dolgozott sokáig. Fiatalkorában zongoravirtuóznak készült, de végül az orgonairodalom legjelentősebb alkotói közé emelkedett későromantikus zenéjével.

Fontos számomra, hogy olyan orgonákon adhassam elő ezeket a műveket, amelyek meg tudják közelíteni azt a hangzást, ahogy a francia romantikus, kora huszadik századi orgonák szóltak. A tér is legalább annyira fontos a művek meggyőző megszólalásához, mint maga a hangszer.

– Egy orgonaműben mi árulja el, hogy világi témájú?
– Nem mindegy, hogy világi vagy egyházi használatra szánt dallamot dolgoz fel a szerző, de a cím is lehet iránymutató.

– Miért választottál magadnak éppen egy olyan hangszert, amin nem tudsz annyiszor gyakorolni, amennyiszer szeretnél?
– Édesapám a fóti templom kántora, és én már négy-öt éves koromban elkezdtem mellette ülve a billentyűk nélküli orgonálást, imitáltam a mozdulatait. Mivel ugyanezt folytattam odahaza is, a zongorán, nem volt kérdés, hogy zenét kell tanulnom. Ma már, ha látom a kottát, a zenei fordulatok jelentős részét el tudom képzelni belül, belső hallással hallom, hogy fog megszólalni a darab egy orgonán. Persze a hangszeres gyakorlást ez a képesség csak minimálisan tudja pótolni.

Az orgonisták szakmája sok szempontból csak igazi fanatikusoknak való műfaj; nekem is arról szóltak az első tanulóéveim, hogy meg kellett teremtenem a templomban gyakorlás lehetőségét, akár mínuszok voltak, akár kánikula. Most már más a helyzet: van egy saját virtuális orgonám otthon.

– Sajnos a templomokban az orgonák gyakran fenn, a karzatokon vannak, ezért sokszor nem láthatjuk, hogyan szólaltatja meg az orgonaművész ezt a hatalmas hangszert. Pedig ámulatba ejtené a közönséget látvány, hogy mind a négy végtaggal zenéltek. Ez szinte sportteljesítmény is.
– A párhuzam a sporttal helytálló, hiszen egy-egy nagyobb műveletnek ugyanúgy ki kell gyakorolni a kisebb elemeit, mint mondjuk egy tornamutatvány részleteit. Az orgonálás során is ugyanúgy fontos a fizikai és a mentális állóképesség megfelelő szinten tartása. Épp ezért én sem tehetem meg, hogy hetekig nem gyakorlok, mert utána hosszabb idő, amíg újra fölhozom magam arra a szintre, ahol a kihagyás előtt voltam.

Lenyűgöző, hogy orgonálás közben mennyi dologra kell szimultán figyelni, kezdve azzal, hogy valóban négy végtaggal kell megszólaltatni a hangszert.

Ezen felül a hangszíneket például bizonyos sípsorok bekapcsolásával tudjuk változtatni, és ezt játék közben kell, hol a lábunkkal, hol a kezünkkel megejteni, attól függően, éppen melyikkel kivitelezhető.

Kép

Gedai Ágoston

– Ha egy orgonista „el van dugva” a karzaton, semennyire sem tud kapcsolatot létesíteni a közönséggel. Nem rossz ez nektek? Hiszen egy előadóművész szereti megmutatni magát.
– Engem mindig nagyon inspirál, ha közönség előtt játszhatok, ezért is nagyon szeretem, ha egy templomban van olyan földszinti játszóasztal, amelyen meg lehet szólaltatni a karzaton található orgonát. Szeretek meghajolni a közönség előtt, megköszönni a figyelmüket, nagyon jó érzés ez a kölcsönös kommunikáció, és a produkciókat is magasabb színvonalra emeli, ha közvetlenebb a kapcsolat a hallgatósággal. Nem szeretnénk, hogy kialakuljon vagy fennmaradjon egy olyan kép rólunk, orgonistákról, hogy magunkba zárkózott művészlelkek vagyunk. Ezért is fontos új utakat keresni a koncertezés során.

– A te zenei munkásságodnak van még egy fontos szolgálati része: a kántorizálás. Mennyire kezeled ezt külön, mennyire más identitás ez, mint az orgonaművészi? 
– Amikor szentmisén orgonálok, az a célom, hogy a kántori tevékenységet magas művészi színvonalon műveljem, összhangban a liturgikus tartalommal. Igyekszem hatni a résztvevők érzelmeire, lelkére.

Tulajdonképpen kántorként is ugyanaz a célom, mint a koncertjeimen, így a két tevékenység nagyon közel áll egymáshoz.

– Egy népéneket is el lehet játszani művészi színvonalon?
– Egy-egy ötletesen improvizált elő- és utójáték emelkedett érzelmi keretet tud adni a népéneknek. Ha mi is időről időre más megfogalmazásban tálaljuk, színesebbé tudjuk tenni a jól megszokott dallamokat, akkor ezzel megváltoztatjuk a népénekek hívekre gyakorolt hatását is. És ez nagyon fontos, ezért van a kántoroknak óriási felelősségük abban, hogy aki elmegy egy szentmisére vagy egy istentiszteletre, az tényleg egy szakrális élményt kapjon, amelyben igen nagy szerepe lehet a templomi zenének.

A legtöbben igazán ki vagyunk éhezve élő koncertélményre! Gedai Ágoston sorozatbeli első hangversenyét személyes részvétellel május 21-én 19.30-tól hallgathatják meg a pesti belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban. 
A sorozat további koncertjei:
2021. június 13. Budapest, Rózsafüzér Királynéja templom
2021. június 23. Budapest, Szent István Bazilika
2021. augusztus 14. Anyksciai (Litvánia)
2021. szeptember 5. Budapest, Fasori Református templom
2021. szeptember 28. Szombathely, Sarlós Boldogasszony Székesegyház
2021. október, Budapest, Herminamezői Szentlélek Plébániatemplom