A sárgabarack-ügy – A férjemmel folytatott vitánk tanulságai

Telefonon újságoltam Ákosnak, hogy gyümölcssalátát készítettem gránátalmából és kiviből.
– Jó az a gránátalma, csak egy kicsit bonyolult enni. Tele van maggal – szólalt meg némi hallgatás után.
– Hogy lenne tele? A gránátalma magja az, amit megeszünk – vágtam rá.
– Igen, de azon belül is van mag, mindig kiköpöm – jött a válasz.
Némileg durcásan megjegyeztem, hogy persze, a körtének le kell hámozni a héját, a gránátalmának kiköpni a magjának a magját, na meg még mit nem.

– Igen, úgy, ahogy mondod, sőt én a sárgabaracknak sem eszem meg a héját – tette még hozzá Ákos, amivel a végső csapást is rám mérte.

– A sárgabaracknak? Azt meg sem lehet hámozni. 
– Nem is kell meghámozni, ketté kell szedni és kinyomni a húsát, a héját meg eldobni.
– Persze, ki hallott még ilyet, a gyümölcs egyharmadát kidobod így. Én eddig is megettem és eztán is meg fogom – válaszoltam egyre sértettebben.
– Azt csinálsz, amit szeretnél, kapj tőle nyugodtan hasmenést, ha ez a vágyad – reagált Ákos kissé szarkasztikus hangnemben.
– Rendben, akkor te héj nélkül eszed, én meg héjastul. Ám remélem, hogy ha gyerekeink lesznek, nem fogsz beleszólni, hogy adom nekik – tettem hozzá sértett iróniával.
– Márpedig ebbe bele fogok szólni – folytatta Ákos tovább pakolva az olajat a már amúgy is lángoló lelkemre. – Nem szeretném, hogy a gyerekeim megegyék a héját a sárgabaracknak.
Na most mitévő legyek? Csak azért legyen az övé az utolsó szó, hogy béke legyen?

Legyek olyan, mint azok a feleségek, akik minden körtét, almát, barackot ráhagynak a férjükre, tudván, hogy az élet héjjal vagy héj nélkül, maggal vagy mag nélkül is ugyanolyan? Hát nem!

De még mielőtt fellobbanhattam volna, Ákos megtörte a csendet.
– Nekem Nagypapám azt tanította, így kell enni a sárgabarackot, ezért én így is fogom – tette még hozzá, majd letettük.

Percekig csak csöndben ültem és bambultam. Pontosan tudtam, mennyire sokat jelentett Ákosnak a nagypapája, hogy ő volt számára a tökéletes férfikép és hogy mennyire fájt neki, mikor évekkel ezelőtt váratlanul elveszítette.
Vitánk napjáig soha nem tudatosult bennem, hogy elődeinktől örökölt szokásaink, hagyományaink nem feltétlen az értelmük miatt lényegesek, hanem ezek azok a pontok, amelyeken keresztül hozzákapcsoljuk magunkat az előttünk lévő generációkhoz.

Immáron számomra is értelmet nyert a sárgabarack héj nélküli evése, és kétség sem férhet hozzá, hogy tőlem a leendő gyerekeink is héj nélkül kapják majd… egész egyszerűen azért, mert a dédipapa azt mondta, úgy kell. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>