Így nézz szembe a magánnyal! – Tippek a pszichológustól

A magány ölni is képes

A másokhoz való kötődés minden kultúrában és minden időben alapvető emberi szükséglet, sőt, élet-halál kérdése volt. Szenti Tibor a vudu halállal kapcsolatban leírja, hogy ezt a halálnemet a közösség csupán azzal elő tudta idézni, hogy kitaszította magából a halálra ítélt tagját. A megvetésnek, a nem törődésnek és megbélyegzésnek olyan hatása van, hogy az áldozat inkább lemond az életéről, és az őt körülvevő társadalom közömbössége, elutasítása mellett belepusztul a lelki fájdalomba. 
A magány nem egyenlő az egyedülléttel, tömegben is érezhetjük magunkat elhagyottnak, és egyedül sem kell feltétlenül az érzelmi elszigeteltség kínzó fájdalmával megküzdenünk. A magány sokkal inkább egy szubjektív élmény, amikor azt érezzük, hogy ordítóan hiányoznak a mély, intim és őszinte kapcsolatok az életünkből. A közeli hozzátartozó halála, elköltözése, a válás vagy egy szakítás olyan krízishelyzetek, amelyek akár hosszú hónapokig együtt járhatnak a magány érzésével, azonban olykor a magány mindenféle kiváltó ok nélkül temeti maga alá az embert. Ez utóbbi esetben érdemes a probléma gyökerét felkutatni, és szembenézni a nehézséggel, mert a megbízható és kölcsönös kapcsolatok a boldog és egészséges élet zálogai.

A boldogság leghosszabb kutatásának eredménye szerint a magány és az elszigeteltség mérgező, a jó kapcsolatok viszont védőhálót jelentenek az élet nehézségeivel szemben.

Érdemes megfontolni és hasznosítani ezt az üzenetet, ugyanis a kutatás hatalmas adatmennyiségre alapozza az eredményeit: 75 év alatt 724 férfi, majd a feleségeikkel és a gyerekeikkel kiegészülve több mint 2000 személy egészségi állapotát, orvosi adatait, karrierjét és családi életét követték nyomon. A kutatás szerint nem a házassági kapcsolat vagy a barátok megléte az, ami valójában számít, hanem a közeli kapcsolatok minősége. A boldog kapcsolatok segítenek elviselni a fizikai fájdalmat, növelik a várható élettartamot és a memóriát is épen tartják. Ezzel szemben a magány növeli az elhízás, a szívbetegségek, a szorongás, a korai halál, a depresszió kockázatát.

Kép

Kép: Pexels

Félreértett vészjelzések

A kötődés annyira alapvető érzelmi szükséglet, hogy amikor veszélyben érezzük, az elhagyástól és elutasítástól való félelem eluralkodik rajtunk.

A kapcsolati hiányt egyesek úgy akarják feloldani, hogy követelőzve próbálják a másik figyelmét és szeretetét kicsikarni, míg mások közönyössé válnak és bezárkóznak, ezáltal óvva meg magukat és a kapcsolatot a további sérülésektől.

Ez nemcsak a párkapcsolatokra igaz, hanem a szülő-gyerek kapcsolatokban is megjelenhet. Amikor a gyerek nem érzi elfogadva és szeretve magát, akkor a kétségbeesésének az utolsó morzsáival is küzdeni fog a szülei figyelméért és szeretetéért. Ez rendszerint még inkább elmérgesíti a konfliktust, hiszen a gyerek figyelemfelhívása számtalan esetben „rosszaságban” ölt alakot, és teljesen kikészíti a szülőket, illetve a családot. Olykor már az is segít az ördögi körből való kilépésben, ha megvizsgáljuk, hogy mit üzen a gyerek lehetetlen viselkedése, amivel mindenkit ellök magától. Lehetséges, hogy a tünetek nyelvén valójában az érzelmi elszakadás ellen tiltakozik, és a kötődés iránti igényét fejezi ki? A felismerés, hogy a gyerek a kapcsolódásért küzd, gyakran segít a családoknak abban, hogy kritika és a negatívumok felhánytorgatása helyett elkezdjenek pozitív érzelmeket megosztani egymással és közös, pozitív tevékenységeket szervezni. 

Miért vagyok magányos?

A magány érzése olyan, mint egy lefelé ívelő spirál. A kiindulópontnál különböző történeteket, érzelmet és problémát találhatunk, amik megnehezítik a mély és őszinte kapcsolatok ápolását. A mélyben kora gyermekkori történetek, önértékelési problémák, csalódások, iskolai zaklatás és olyan rossz tapasztalatok húzódnak meg, amik mind azt üzenik, hogy kötődni veszélyes. A közösségi médiában megosztott tartalmak egy torz képet közvetítenek, és azt bizonyítják, hogy a magányos lélek környezetében mindenki boldog, egyedül ő az, akit senki nem szeret.

Egy idő után az elszigetelt ember elkezdi az egész világot torzan érzékelni, ahol ő az egyedüli, akivel senki nem törődik.

Bármi legyen is a kiindulópont, egy idő után azt kezdi érezni, hogy valami nincs rendben vele, az önbizalma alacsonyabb lesz, és az ehhez kapcsolódó szégyen miatt még zárkózottabbá válik. A legnehezebb maga az őrlődés, mert minél görcsösebben szeretne valaki az elszigeteltség börtönéből kitörni, annál jobban eluralkodik rajta az önsajnálat, a düh, az értéktelenség, a reménytelenség és a kiüresedettség érzése, egyre inkább lebénul és egyre nagyobb nehézséget jelent a kapcsolódás.

Kép

Kép: Pexels

10 tipp, hogy szembenézz a magánnyal

1. Felületes kapcsolatok és lájkok gyűjtögetése helyett mélyítsd el a kapcsolataidat! Felnőttként ez nem olyan magától értetődő, mint kamaszkorban, amikor a barátság az elsődleges prioritás, ezért fontos, hogy tudatosan dolgozzunk a kapcsolatainkon, és megtaláljuk az egyensúlyt a különböző szerepeink és a magánélet között.

2. Bátran oszd meg az érzéseidet a számodra fontos emberekkel! Vannak, akik azt hiszik, hogy csak akkor szerethetőek, ha mindig kedvesen mosolyognak, ezért inkább nem mutatják meg a valódi érzelmeiket. Hiába van körülöttünk sok ember, ha senkivel nem tudunk őszintén kapcsolódni, magányosnak fogjuk érezni magunkat.

3. Ismerd fel, hogy a valódi kapcsolatok nem olyanok, mint a közösségi médiában megjelenő képek vagy a filmek rózsaszín világa! Ezek a torz információk olyan hamis elvárásokat ültetnek el bennünk, amik soha nem teljesülhetnek, és csak csalódáshoz vezetnek.

4. Fejleszd az önismeretedet! A mélyebb önismeret nagyobb magabiztossággal jár együtt, ami miatt a kapcsolatokra is nyitottabbá válunk.

5. Keress közösségben végezhető hobbikat, tevékenységeket! A hasonló érdeklődési körű emberek között könnyebben megtalálhatjuk azokat, akikkel kapcsolódni tudunk.

6. Értékeld az önmagaddal töltött időt! Ilyenkor elcsendesedhetünk, pihenhetünk, a hobbinknak hódolhatunk, teret adhatunk a gondolataink kreatív szárnyalásának, és szociális nyomás nélkül alakíthatjuk ki a véleményünket a világról. 

7. Hagyj fel az önsajnálattal! Ahelyett, hogy ostoroznád magad („Nem érdemlek szeretetet.”, „Olyan béna vagyok, még barátokat sem tudok szerezni!”), érezz együtt magaddal! Ha másoknak sem engednéd, hogy így beszéljenek veled, akkor te miért bánsz így magaddal?

8. Szeresd először saját magadat! Mi szerez neked örömet? Egy jó könyv elolvasása, egy hosszú séta a közeli erdőben, egy finom tea elkortyolgatása? Figyelj arra, hogy minden napodban legyen valami, amivel megajándékozod magad!

9. Önsajnálat helyett ismerd fel, hogy a körülötted élők is szükségben vannak! Mit tudsz tenni azokért, akiknek szükségük van rád?

10. Ne válj a kapcsolatok kergetésének megszállottjává! Fogadd el, hogy olykor mindenki egyedül érzi magát! Az elfogadás paradox módon segíthet a továbblépésben, míg a keserűség, a düh és a reménytelenség érzése megnehezítik a megoldás megtalálását.

Egyedül, de nem magányosan

Az emberi lét során két ellentétes erő szorításában kell az egyensúlyt megtalálni: egyrészt szeretnénk önálló, független emberré válni, másrészt szeretnénk kapcsolódni másokhoz. Bizonyos időközönként mindnyájan vágyunk az egyedüllétre, amikor kicsit megpihenhetünk és elrendezhetjük magunkban a külvilágból áradó ingereket. Ebből következik, hogy amikor egyedül vagyunk, nem feltétlenül vagyunk magányosak. Személyiségfüggő, hogy ki mennyi időt szeret egyedül tölteni. Általában az extrovertált és introvertált kategóriával szoktuk leírni, hogy az egyén mennyire társaságkedvelő, de ez sokkal inkább egy skála, egyénileg különbözünk aszerint, hogy mennyire szeretünk egyedül lenni és mennyire szomjazzuk a társaságot. Christian Jarrett tanulmánya szerint nem az introvertált vagy extrovertált dimenzió határozza meg, hogy mennyire élvezzük önmagunk társaságát, hanem az, hogy miként tekintünk az egyedüllétre. Azok, akik úgy gondolják, hogy a saját magukkal töltött idő egy lehetőség, hogy a saját belső világukra reflektáljanak, jobban szeretik az egyedüllétet.

Susan Cain szerint a mai világban szinte el is felejtettük az egyedüllét ősi bölcsességének üzenetét. Pedig már a régiek is tudták, hogy az egyedüllétnek átformáló ereje van, gondoljunk csak Jézusra, aki elvonult, hogy találkozzon Istennel, és töltekezzen.

Susan Cain arra hívja fel a figyelmet, hogy állítsuk helyre az egyensúlyt, mert sokat veszítünk azzal, hogy mindent csoportban szeretnénk megoldani. A magány fontos eleme a kreativitásnak, sok esetben egyedül könnyebben megoldunk problémákat, és jobb eredmények születnek, ha először önállóan szüljük meg az ötletünket, és csak azután osztjuk meg a csoporttal. Ezáltal a csoportdinamika, a versengés és a társas illeszkedés torzító hatásait is kiküszöbölhetjük.
Az együttműködésre és az egyedüllétre egyaránt szükség van. Nem az a fontos, hogy soha ne legyünk egyedül, hanem az, hogy legyenek olyan emberek az életünkben, akikkel megoszthatjuk a mély érzéseinket! 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Korábbi Képmás-estünkön arról beszélgettünk, hogy hogyan segíti és gátolja az online élet az ismerkedést, egymás megismerését és a jó párkapcsolat megőrzését: