A modern boldogságkutatás eredményei
A menekültáradatot látva a világ megálljt kiált. Vigyáznunk kell, hogy a tarthatatlan helyzet megoldását nehogy egy szuperhatalomtól, -ideológustól vagy -diktátortól várjuk. De nem naivitás és alaptalan idealizmus, ha az emberek józan belátására építünk? Tényleg elvárható a gazdagoktól, hogy önként megosszák erőforrásaikat a szegényekkel? A fejlett nemzetállamoktól és az Európai Uniótól, hogy ne csak saját polgáraik érdekeit nézzék? Most láthatólag érdekek és értékek küzdenek egymással az öreg kontinensen. Ám a boldogságkutatás azt látszik bizonyítani, hogy értékeink követése már középtávon is egybeesik érdekünkkel, az egyenletnek van megoldása!
A fenntarthatósági kongresszusokon régóta ismert jelenség az ún. Észak-Dél vita. Ki felelős a fajok eddigi legnagyobb tempójú kihalási hullámáért, a globális klímaváltozásért és ezzel az emberiség jövőjének feléléséért? A túlnépesedő fejlődő országok („Dél”) vagy a túlfogyasztó fejlettek („Észak”)? A magyar átlagembernek eddig talán teoretikus tűnő probléma fájdalmas aktualitást nyert a hazánkat is elöntő menekültáradattal.
A szavak ereje tetten érhető. A fenti bekezdésben a „felelős” szó automatikusan magával vonja a felelősségre vonást, a büntetést, a megelőző vagy korrigáló intézkedést. Megjeleníti a hatalmat, amely „megtiltja” az afrikaiaknak és ázsiaiaknak a túlnépesedést, az európaiaknak és amerikaiaknak a túlfogyasztást. Persze ezeket a gondolatokat általában az utóbbi helyeken fogalmazzák meg, így „népességszabályozásról” és „tudatos fogyasztásról” beszélünk. Ez implikálja, hogy délen és keleten az erős államnak, az IMF-nek és más nemzetközi szervezeteknek kell kikényszerítenie a jót a tudatlan emberekből, míg az északiak és nyugatiak saját jószántukból térnek a jó útra, s a szabad piacgazdaságban szabad akaratuk van a rosszra is. Ez a régi, gyarmatosító megközelítés. Elméletileg szabad verseny és demokrácia mindenkinek, gyakorlatilag az erősek teremtik az ideológiát, s ezt tükröztetik a szabályok, versenyfeltételek.
Mi a baj ezzel a szemlélettel?A megközelítés három ponton sántít. Az első a túlzott leegyszerűsítés. A vietnami emberek például kevesebbel is beérik, jobban irányíthatóak, s furcsamód boldogabbnak is tűnnek a nyugatiaknál. Ám ez nem jogosít fel bennünket, hogy egy bizonyos határon túl eltulajdonítsuk erőforrásaikat. Márpedig minden ott gyártott póló vagy olcsó iparcikk megvásárlásával erősítjük ezt a bűnstruktúrát. A második hiba a jogok feltételezett egyenrangúsága. Az élethez – születéshez – való jog messze a legerősebb, követi az alapvető szükségletek (egészséges ivóvíz, megfelelő táplálék, ruha, hajlék) kielégítéséhez való jog, ezt követi a szólás-, vélemény-, gyülekezési szabadság. Ám a túlfogyasztáshoz való jog már erősen kérdéses, márpedig Európában már az ingyenes internetelérésról vagy a roaming díjak emberhez méltó mértékéről folyik a párbeszéd.
A harmadik, s legfőbb kérdés a hatalomé. Ki kényszeríti ki a jót, ha egyszer a rossz annyira tombol, hogy egész civilizációnk bukásával fenyeget? A napokban egy régi török kollégámmal leveleztem, s viccessen odabiggyesztettem a levelem végére, hogy ne küldjék már ide ezt a sok szír menekültet. Válasza megdöbbentett: Törökországban 2 millió menekült tartózkodik, egyfajta háborús állapotban élnek, barátom a „disztópia” szót használta. Bevallom, nem ismertem a kifejezést, de – hála az olcsó és korlátlan internetnek – hamar rátaláltam: az utópia ellentéte. Ez azt jelenti, hogy az emberiség fejlett része, akik már megtapasztalták a szabadság és a jólét áldásait, csalódtak benne. Már nem hisz a szép új világban, aki nemcsak megkóstolta, hanem bármikor és bőven fogyaszthat belőle. Olyan hatalomban sem hisz, amely korrigálhatná a rendszerhibákat.
Mit mond a tudomány, a vallás és a józan ész?S most nyomjuk be a kuplungot, s kapcsoljunk gyorsan másik fokozatba! A sajnálkozás, világfájdalom és az ebből eredő cinizmus vagy összeesküvés-elméletek helyett a tudomány, józan ész, az erkölcs és vallás fokozatába. Mert működik! A modern boldogságkutatás, az ún. pozitív pszichológia kétféle boldogságmérést ismer. A szubjektív boldogságkutatásban – kissé leegyszerűsítve – szimplán megkérdezzük a polgárt, 1–10-ig tartó skálán mennyire érzi magát boldognak. Mennyire jókedvű aznap, elégedett egész életével stb. Az objektív boldogságkutatásban személyes megkérdezés nélkül, objektív mérőszámokkal próbáljuk közelíteni az emberek jóllétét. Ebben benne van a gazdagság (átlagjövedelem vagy GDP), az iskolázottság, az egészségben eltöltött évek száma, a várható életkor stb. A legismertebb ilyen mutató a HDI, az emberi fejlődés indexe.
A pénz nem boldogítA kétféle mérésből talán tágabb következtetést is levonhatunk! A szegény és instabil országokban az alapfeltételeket kell biztosítani (objektív boldogságmutatók), ám a gazdag országokban talán a legnagyobb stratégiai hiba ezeket mindenekfelett fokozni. Az anyagi paraméterekkel ugyanis csak egy bizonyos mértékig nő egyenes arányban a boldogság. Furcsamód meglepően alacsony ez a szint, Magyarországon kutatások szerint például 65 000 Ft/hó/fő nettó jövedelem, egy főre jutó GDP-ben pedig a különböző kutatások 10 000-40 000 USD közé teszik a küszöböt. A tudomány igazolni látszik az ősi bölcsességet: a pénz nem boldogít.
Persze nem arról van szó, hogy ennél több jövedelemmel nem tudnánk mit kezdeni, hanem hogy innen belépnek a meg nem vásárolható, ún. relációs javak. Kissé leegyszerűsítve, ha anyagi alapszükségleteimben nem szenvedek hiányt, immár az tesz boldoggá, ha másokat boldoggá tehetek, boldognak látok. Amerikai kutatók – talán kissé túlkvantifikált – megállapítása szerint a boldogság fele részben genetikailag meghatározott, tizedrészben függ az anyagi és egyéb külső adottságoktól, a maradék 40% viszont az önkéntesen végzett tevékenységben rejlik.
A boldogsághatékonyság működéseInnentől a világproblémák megoldásának képlete majdnem olyan egyszerű, mint a Galaxis útikalauz 42-je: nem kell bajuszos vagy kopasz világdiktátor, nagyszakállú főideológus vagy még erősebb Világbank és ENSZ a jó kikényszerítéséhez, egyszerűen meg kell értenünk a boldogsághatékonyság működését. A közgazdaságtanban régóta használatos a határhaszon fogalma, minél többet fogyasztok valamiből, annál kevésbé élvezetes, fontos. A pénz boldogságnövelő-hatékonysága hasonló módon csökken. Akinek tehát több van belőle, az csak egy módon tud jól sáfárkodni vele: ha másokat boldogít. A fejlett országoknak tehát a fejlődőket kell segíteni, nem pedig betokosodni saját kis vívmányaik megóvásába. Középtávon ez élhető feltételeket teremt minden embernek a lakhelyén, s megóvja a mi lakhelyünket is a nincstelenek bevándorlásától. Ha önként megtesszük ezt, mindnyájan boldogabbak leszünk! Másképp Isten „összetöri – vizsgálat nélkül – a hatalmasokat, és másokat ültet a helyükre.” (Jób 34,24)
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>