Beleszóljunk-e abba, hogy kivel barátkozzon a gyerek?

Te kit választanál?

Annak idején, amikor a lányom még oviba járt, fontosnak tartottam, hogy jó közegben szocializálódjon. Szülinapi zsúrokat szerveztem neki a számomra szimpatikus szülők gyerekeinek részvételével. Persze megkérdeztem, kit szeretne elhívni, de azért igyekeztem orientálni a megfelelő irányába. A fiam esetében szerencsére már nem volt ennyi kapacitásom, legkisebb lányomra pedig már – belátva túlkontrolláló attitűdöm felesleges, sőt, olykor káros hatását – rábíztam a döntést, milyen körülmények között, kivel szeretne együtt lenni.
Egy ideig a szülő értékrendje meghatározó. A totyogó az anya barátnőinek csemetéivel túrja a homokot a játszótéren. A társaságok gyerekei több közös programon, nyaraláson vesznek részt együtt, amelyek fontos korai élmények. Magam is meglepődtem, amikor a másodikos lányom iskolai családfakészítés során simán besorolta egy régi baráti család sarjait az unokatesói közé. Számára a rokon fogalmát akkor azok a személyek jelentették, akikkel olykor egy házban alszunk.

Intézményes nevelés és barátkozás

Az intézményes nevelés kezdetével lényegessé válik a társas közegbe való beilleszkedés képessége, amelyet leginkább a barátság kezdemények könnyíthetnek meg a kicsik számára. A kiscsoportos ovisok csak egymás mellett játszanak, kötődéseik rövid távúak és törékenyek, leginkább a közös cselekvés által meghatározottak.

Még a nagycsoportos óvodások is elég énközpontúak, így barátkozásaik során csupán saját igényeik vezérlik őket: azzal játszanak, aki ugyanazt szeretné, mint ők.

A kis­iskolások kezdik felfedezni a kölcsönös kapcsolat erejét és szépségét, ám a kizárólagosság igénye, kiváltképp a lányoknál, sok féltékenykedést, konfliktust eredményezhet. A fiúkat gyakran az azonos érdeklődés, tevékenység, hobbi tartja egymás mellett. A kiskamaszok kezdenek bandákba szerveződni, ahol a csoportnorma egyre meghatározóbbá válik. Ezzel párhuzamosan, nagyjából 12 éves kortól éretté válnak a kölcsönösségen és egyenlőségen alapuló viszonyok kialakítására, amelynek hátterében az empátiás készség fejlődése áll.

Kép

Kép: Unsplash/Joseph Pearson

Amit megtanulhatunk egy baráttól

Egykor vidéki diákként botladoztam az ELTE pszichológia tanszékének folyosóin, amikor egy hozzám hasonlóan tanácstalan lány fordult felém: „Tudod, hogyan kell felvenni a tanegységeket?” „Fogalmam sincs, csak szerencsétlenkedek” – válaszoltam. „Hát, akkor szerencsétlenkedjünk együtt!” – mondta erre, és ezzel elkezdődött a barátságunk, amely már 25 éve tart. Ő volt az esküvői tanúm, társam az anyaság szépségei és nehézségei közepette, szakmabeli beszélgetőpartnerem. A barátság szabad választás következménye, hiszen semmi más nem tart bennünket egymás mellett, mint a saját döntésünk. Persze, ezt is befolyásolják tudattalan motívumok, ám talán kevéssé kényszerítő erejű viszony, mint például egy hosszú párkapcsolat.

Gyermekünk a barátjával tanulja meg, hogyan alakítson és őrizzen meg egy olyan köteléket, ami jórészt rajta áll vagy bukik.

A baráti kapcsolatok fejlesztik a személyiséget, az érzelmi és szociális intelligenciát, hiszen gyakorlóterepet biztosítanak a személyek közötti kommunikáció, adok-kapok, konfliktuskezelés, intimitás és határkezelés elsajátításához.

Rómában, mint a rómaiak?

Vajon jót teszünk azzal, ha tini korú gyermekeinket szabadon hagyjuk barátkozni különböző képességű, életmódot folytató, értékrendű, esetleg kultúrájú társaikkal? Helyes, ha felveszi egy hozzánk képest másmilyen család normáit, szokásait, amikor a megszokottól eltérő körülmények között kell boldogulnia? Minél idősebb a kamasz, annál kritikusabban szemléli majd ezeket a különbségeket, és bizony számíthatunk rá, hogy olykor nem a mi javunkra billen a mérleg nyelve. Mindebből azonban tapasztalatot szerez, tanul.

Egy barátnőjénél töltött hosszúhétvége után nagylányom beszámolója az anyuka vezetésével folytatott elmélyülésről az ezotéria rejtelmeiben cseppet elgondolkodtatott ugyan, mégsem kezdtem sűrű cáfolatába a hitemmel ellenkező, szakmám szempontjából tudománytalan állításoknak.

Óvatosan jeleztem ugyan kételyeimet, de a mérlegelést nevelésünk eredményében bízva lányom józan ítélőképességére hagytam.
Gyermekünk választásai jó esetben saját igényeiről, vágyairól szólnak. A fekete-fehér ítéletek életszakaszát elhagyva, gyakran éppen a nagyon más megtapasztalására van szüksége, nemcsak az ismeretlen felfedezésének izgalma miatt, de az egyensúly, a harmónia, a teljesség élménye érdekében. 

Kép

Kép: Pexels/Anna Shvets

Rossz társaság – hibás családi működés?

Ha bízom magamban, akkor bíznom kell a gyermekemben is. Ha mindent megtettem gondozása és nevelése során annak érdekében, hogy egészséges szemléletű felnőtt váljon belőle, akkor bátran megengedhetem számára azoknak a partnereknek a kiválasztását, akikkel életét szeretné megosztani. A határozott énnel, a nemet mondás képességével felvértezett gyermek nem sodródik bele a bajba csupán egy kortárs hatására.

Ha gyermekünk rossz útra téved, annak többnyire vannak előzményei a családi működésünkben.

Érdemes inkább ebben tudatossá válva még idejekorán önreflektív módon változnunk.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>