D. Balázs Ildikó: Gyermek a pályán, szülő a lelátón

Balázs Ildikó 27 éve dolgozik újságíróként. Pályáját Bukarestben kezdte az országos hírügynökségnél, onnan tért vissza Székelyföldre, költözött Csíkszeredába. A városban éveken keresztül rádiózott, majd kipróbálta magát televíziós tudósítások, dokumentumfilmek narrátoraként is. Igazi szerelme az írott sajtó, közel 20 éve csak azzal foglalkozik. A Liget csapatának második gyereke születése után lett tagja, de a lapcsaládnak már az indulás óta munkatársa.

Gyermek a pályán, szülő a lelátón

Mindannyiunk számára ismerős a pálya szélén, lelátón ordítozó szülő, ha a gyermeke nem az elvárásainak megfelelően teljesít. Hogyan viselkedjen egy szülő a lelátón, hogy az senki számára ne legyen zavaró? – tettük fel a kérdést Roseti-Karikás Emőke sportpszichológusnak.

Kép

Kép: Barabás Ákos

„A legfontosabb, hogy egy szülő legyen harmóniában a gyermekével, és tudja azt, hogy gyermeke mit akar. Amikor egy gyermeket elviszünk sportolni, számára az egész egy játék és az is a lényeg, hogy játsszon, mozogjon. Hogy a későbbiekben kiből lesz élsportoló és kiből nem, az már tehetség, kitartás, adottság kérdése. Figyeljünk gyermekünk jelzéseire, szívesen megy-e edzésre, kedveli-e csapattársait, az edzőt, egyáltalán mit is akar ő” – szögezi le indulásból a szakember.

Kép

Roseti-Karikás Emőke - Kép: Veres Nándor

Ami a sportágválasztást illeti – teszi hozzá –, nagyon fontos, hogy egy szülő különbséget tegyen a között, hogy ő mit akar, és a gyermeke mit szeretne. Sokan saját gyermekkori vágyaikat erőltetik rá gyermekükre, mindent megtesznek, hogy belőle élsportoló váljon, noha ő más utat szeretne járni.

A fontos háromszög

Roseti-Karikás Emőke szerint sportpszichológiai szempontból nagyon fontos, hogy a szülő–edző–sportoló háromszög jól kell működjön. A szülőnek úgy kell támogatnia sportoló gyermekét, hogy azzal segítsen. Elsősorban a gyermekével kell megbeszélnie, hogy számára mit is jelent a támogatás.

„Van, aki támogatásként éli meg, hogy a szülei minden meccsen jelen vannak, szurkolnak, őrjöngenek, viszont találkoztam olyan sportolóval is, aki azt mondta, jobb, ha a szülei nincsenek ott a mérkőzéseken, hiszen az számára plusz stressz, anya és apa előtt nem szabad beégni” – magyarázza. A szakember szerint a lelátókon ordítozó, kiabáló szülő sok esetben nem csak a saját gyermekét zavarja, hanem annak csapatát is. Az a jó – jegyzi meg Emőke –, ha már a szezon elején az edző leszögezi a szülők számára is a követendő viselkedési szabályokat. Általában – mondja – azok a szülők lépik át a határokat, akik segíteni akarják gyermeküket, ők tulajdonképpen a jó szándéktól vezérelve cselekszenek, nyilatkoznak, ám ezzel nem mindig az általuk várt hatást érik el.

A bizalmi faktor aláásása

Ugyanakkor nem mellékes az sem, hogy a szülő hogyan viselkedik az edzővel, mennyire próbál beleszólni ennek munkájába, hogyan kommunikál vele. „Ha a gyermek előtt számon kérünk az edzőtől valamit, és ha csak egy fél mondattal is azt hangoztatjuk, hogy nem értettünk egyet vele, akkor a gyermekben megfogalmazódik egy nagy kérdőjel, és el fogja veszíteni az edzőbe vetett bizalmát. A későbbiekben már a befektetett munka sem lesz maximális, mert ugyan a gyermek elvégzi a feladatokat, de a fejében ott van a gondolat, hogy hát ez az edző nem is annyira jó. Nem bízik az edzőben, de nem fog bízni már magában sem, így a teljesítmény is gyengül. Ez egy ördögi kör. Egy rosszkor elejtett mondat sok rombolást okozhat”.

Hibázni is kell a fejlődéshez

Nagyon sok szülő egyébként nem csupán a versenyeken, mérkőzéseken követi gyermekét, hanem edzésekre is elkíséri, részt vesz ezeken, majd hazafelé kielemzi a látottakat. „Car coaching – ezt így emlegetik, és ezzel a hazafelé vezető úton történő elemzéssel csupán annyit érhetünk el, hogy minden edzés egy verseny lesz a gyermek számára. Nem mer hibázni, ha meg nem mer hibázni, nem tud elsajátítani új képességeket, és megmarad abban a komfortzónában, amiből, ha ki tudna lépni, eljutna a teljesítményzónába. De nem meri megtenni, nehogy hibázzon. Meg kell engedni a gyermeknek, hogy hibázzon és ezekből tanuljon” – magyarázza a sportpszichológus, aki határozottan ellenzi akár az edzésen, a mérkőzésen vagy versenyen gyengén teljesítők szülő általi büntetését. Szerinte sokkal hatásosabb, ha egy jó teljesítményt jutalmazunk, minthogy egy rosszat büntessünk. „Én még nem találkoztam olyan gyermekkel, aki nem akar egy versenyen jól teljesíteni” – mondja a sportpszichológus.

Nagyon fontos, hogy a szülő tudatosítsa gyermekében, hogy ő elsősorban a gyermeke, és csak utána sportoló. És bármilyen élsportoló gyermekről is van szó – teszi hozzá –, nem szabad minden perce a sportról szóljon. „Beszéljünk a gyermekkel a sportról akkor, amikor nyitott erre. Legyenek más programok is, és figyeljünk arra, hogy pihenjen, amikor például nincs edzés, a szülő ne építsen be edzéseket a pihenőidejébe” – hívja fel a figyelmet csíkszeredai szakember.

Ha mégsem értenénk egyet az edzővel

Ami a szülő–edző kapcsolatot illeti, fontos, hogy az legyen kiegyensúlyozott, és legyen meg a kölcsönös tisztelet. Ezért sportágválasztáskor jó előzőleg megismerni az edzőt, a módszereit, és hogy milyen elvárásai vannak – magyarázza a szakember. Szerinte ugyanilyen fontos a későbbiek során is a kapcsolattartás az edzővel, hiszen ő adhat a felmerülő kérdésekre választ. „A gyermek előtt ne kérdőjelezzük meg az edző szavát, mert az veszélyes. Ha tényleg nem értünk egyet az edzővel – s ilyen is van –, és azt látjuk, hogy a gyermekünk sem érzi jól magát a csapatban, szóba jöhet az egyesület- vagy az edzőváltás. De erre ritkán kerül sor, a kommunikáció sokat segít” – szögezi le. Kommunikálni kell a gyermekkel, szülőként is és edzőként is és meg kell hallgatni az ő véleményét, elképzeléseit.