Miért lesz valaki tartósan szingli?
„Most éppen elegem van a hapsikból, egy időre tuti szingli vagyok!“ – meséli a barátnőjének fennhangon a villamoson egy tizenéves lány. A szingli, mint gyűjtőszó elég hamar bekúszott a hétköznapi szókincsünkbe, felváltva a jóval árnyaltabb egyedülálló, szabad vagy épp agglegény kifejezéseket. De vajon hogyan lesz valaki szingli, mármint tartósan egyedülálló? Milyen okok vezethetnek oda, hogy egyesek társ nélkül élik mindennapjaikat? Min múlik ez az állapot?
Mit is akarok?
Először is, a legfontosabb, banális kérdés a szándék: szeretne-e az illető párkapcsolatban vagy házasságban élni? Megvan-e az akarata és a motivációja, hogy megossza az életét egy másik emberrel? Régóta párkapcsolatban élő embereknek esetleg nehéz lehet elképzelni, de léteznek emberek, akik remekül megvannak egyedül, igazából nem vágynak társra, úgy érzik, nem a házasságra kaptak meghívást – és itt nem csak a papságra, vagy a szerzetesrendekre kell gondolnunk. Lehet például egy nagyobb, feldolgozatlan csalódás a háttérben vagy eltúlzott lelki önvédelem. Mondjuk, tipikus patológiás, szomorú példa az egyetlen lányát egyedül nevelő anya, aki saját sérelme miatt nem párkapcsolatra kész, nyitott fiatal lányt nevel a lányából, hanem egy örökre hozzá ragaszkodó barátnőt, akivel megoszthatja az életét. Vagy egyre többször látunk a hosszú távú párkapcsolatból teljesen kiábrándult embereket, akik szüleik rossz példája nyomán kísérletet sem tesznek kiegyensúlyozott kapcsolatok létrehozására. A kulcs ezekben az esetekben a megfontolt, tudatos döntés: az illető legyen tisztában azzal, hogy pontosan miért nem keres társat. Léteznek olyan esetek is, ahol belső, személyiségbeli okok miatt nem tud létrejönni építő párkapcsolat. Szélsőséges befelé fordulás, erősebb lelki éretlenség, tartós és mély szorongás is pszichésen alkalmatlanná tehet egy embert a párkapcsolati életre. Ilyenkor érdemes szakember segítségét kérni, persze csak ha van szándék a változásra.
A munka hősei
Az egyedülálló életforma adódhat külső tényezők következményeként is, például az ismerkedési lehetőségeket behatároló munka esetében. Mivel a világ kinyílt, ma már nem csak a Marsra készülő űrhajósok és a francia idegenlégió tagjai számára adottak a tartós kiküldetés lehetőségei, az anyagi biztonságért egyre többen vállalnak extrém körülmények közötti, a párkapcsolatokat kizáró munkákat, például olajfúró-tornyokon, vagy akár folyamatosan úton lévő kereskedelmi ügynökként.
A férfiak csak pár húzós évet terveznek, hogy megalapozzák a későbbi családalapításhoz az anyagi biztonságot, a nők pedig a gyermekvállalás előtt még pár évet a karrierjüknek szentelnek. A három munkahely és a napi 12-14 órás munka mellett teljesen érthető, hogy se energia, se idő nem marad párt keresni, de elég könnyű bentragadni a mókuskerékben: „még pár év, hogy házat is vehessek majd és ne csak lakást részletre, még csak egy kis idő, hogy egy tisztességes autót is tudjak venni, ha már egyszer most van lehetőség, most vagyok fiatal“. Telnek a hetek és az évek, aztán egyszer csak átbillen valami a korábbi szép tervekkel kapcsolatban: „már úgy megszoktam, hogy egyedül vagyok“, „már elkéstem úgyis, túl késő“, vagy „öreg vagyok már, hogy változtassak a szokásaimon“ és lemondóan legyintenek.
Gyászmunka az álmokkal
Biztosan van olyan egyedülálló ismerősünk is, aki mindig is szeretett volna társat találni, keresett is, de valamiért nem jött össze. Nem találta meg az igazit. Pedig a társaság része volt, ott volt minden eseményen, sorra házasodtak a gyerekkori barátok és kollégák körülötte, ő pedig egyedül maradt. Nevezhetjük szerencsének, Isten akaratának, sorsnak. Talán ez az eset a legnehezebb a szinglik számára, amikor úgy érzik, mindent megtesznek és nem elég. Nyitott szemmel és szívvel járnak, más társaságokban ismerkednek, új hobbikat próbálnak ki – és csak nem jön szembe a megfelelő társ, akire úgy vártak. Kár lenne tagadni, létezik ilyen is, amikor minden feltétel adottnak látszik, mégsem jön a szőke lovag fehér lovon, vagy legalább a fegyverhordozója – gyalog. Bár a kétarcú remény sokáig működik, egy idő után az egyedülállóknak szembe kell nézniük a realitásokkal és szükség esetén megváltoztatni tervezett élethivatásukat is. Nehéz gyászmunkáról van szó, amit nem lehet félvállról venni. Ha nem is konkrét személyeket kell ilyenkor elgyászolni, de terveket, lehetőségeket mindenképpen.
Buzgó barátok
Egyedülálló ismerőseinket szeretettel, megértéssel segíthetjük legjobban. A legfontosabb, hogy kiderítsük, pontosan mit is szeretne, mire van szüksége, mi esne jól neki. A klasszikus regényekből ismert "önjelölt kerítők" sokszor nagyobb kárt tudnak okozni a jó szándékú szervezkedéseikkel, mint az egyedülléttől való szenvedés maga. Csak akkor próbáljunk segíteni szingli ismerősünkön, ha ő hajlandóságot mutat a segítség elfogadására! Ha ebben biztosak vagyunk, akkor pedig nagy diszkrécióval, nem túl direkten, például nagyobb társasági esemény keretében érdemes bemutatni őket egymásnak, mindig meghagyva a "menekülési útvonalat", szükség esetére.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>