Hogyan tanít élni Karl Ove Knausgård?

Hazájában 2009 és 2011 között jelent meg a Min Kamp (Harcom) több mint kétezer oldala hihetetlenül magas példányszámban. A Hitlerre utaló, provokatív cím nyilván közrejátszott az első kötet sikerében, ám az érdeklődés akkor sem lankadt, amikor kiderült, szó sincs politikai vitairatról. Ez az akkor még csak szűk irodalmi körben ismert, negyvenes éveiben járó író önmagával vívja a harcot, saját életét, köznapi küzdelmeit, útkeresését tárja az olvasó elé. Nem történetet mesél, hanem emlékeket idéz, s az emlékezés törvényeit követve csapong térben és időben. Az emlékezetében felbukkanó képeket, embereket, párbeszédeket, érzéseket igyekszik a lehető legpontosabban megragadni, úgy papírra vetni, hogy az olvasó vele együtt élje meg az egykori történéseket. Nem kommentál, nem moralizál, és főként nem pszichologizál. Nem értelmezi és nem rendezi csokorba az emlékeket, hanem a lehető legpontosabban és legszikárabban feleleveníti őket. Ő áll a középpontban kisgyermekként, kamaszként, tizennyolc éves helyettesítő tanárként, szerelmes férjként, apját temető férfiként, de sohasem fényezi, nem is mentegeti magát. A botlások, a kétségek, a tévutak legalább olyan fontosak számára, mint az apró örömök és a boldogság nagy pillanatai.

Íróként az izgatja Knausgård-t, hogyan lehet valós élményekből, valós szereplőkkel, az igazsághoz, a valós körülményekhez konokul ragaszkodva regényt teremteni. 

Kép

Kép: Wikimedia

Minden kötetnek van egy kulcsmotívuma, amelyet a német kiadást követve a magyar fordítás is címbe emel. (A németek talán érthető okból, nem akarták Mein Kampf 1-ként, majd 2–3–4–5–6-ként közreadni a regényt). Az első könyv címe nálunk: Halál. Az apáról van szó, a két Knausgård fiú, az író és bátyja alkoholistává lett édesapjának rettenetes elmúlásáról. A gyerekeket örök félelemben tartó, sohasem dicsérő, mindig korholó, a gyerekei imádott anyját elhagyó férfi halála egy klasszikus regényben felszabadító hatású, Knausgård-nál letaglózó: a fiú nem megkönnyebbül, hanem zokog, és mossa az utolsó otthon összehányt falait, gyűjti a lakás minden szegletét elárasztó üres palackokat, dobálja ki az ürüléktől, hányástól penészes ruhákat. Nincsenek szemrehányó szavak, nincs káromkodás, csak szótlan takarítás. Nincs ítélet.
Az értelmezés az olvasóra vár. Ahogy a nálunk Szerelem címmel ellátott második kötet esetében is.

Az író boldog, megtalálta azt a nőt, akivel le szeretné élni az életét, akitől gyerekeket szeretne. A költőnek készülő lány is boldog, úgy érzi, kilábalt a korábban kórházban is kezelt depressziójából. Minden a legnagyobb rendben, dúl a szerelem, de az olvasó érzi a feszültséget.

Megszületik az első kislány, a feleség egyetemre jár, az író férj ellátja a kicsit és a háztartást. Hamarosan érkezik az újabb leányka, majd a kisfiú. Lassan múlik a szerelem, jön a depresszió, amely már nem csak az asszonyt fenyegeti. Knausgård írni szeretne, majd szétveti az alkotás vágya, de jó ideig legyűri, hiszen a család az ő szemében mindennél fontosabb. Ám az idillnek vége lesz. Itt sincs magyarázat, sem vita a skandináv családfelfogásról, amely szerint nem különíthetők el a férfi és női szerepek a gyermeknevelésben és az otthon fenntartásában, a könyv mégis kiverte a biztosítékot a harcos feministáknál pusztán azzal, hogy az író egy idő után szűknek érezte az otthonát, alkotói nyugalomra vágyott. 

A Játék címmel megjelent harmadik könyv az író kisgyerek- és kamaszkorát, iskolás éveit idézi meg. Hogyan veti vissza egy fiúgyermek lelki és szellemi fejlődését egy örökké szemrehányó apa, miként egyhítheti a kínokat a megértő, szerető anya? Miért nehéz barátokat szereznie az iskolában egy, a tanárainak megfelelni igyekvő diáknak? Milyen fiúkat szeretnek a lányok? Kell-e erőltetni a vagányságot? Miben segíthet a cigaretta és az alkohol egy kamasznak? Csupa kortól és helyszíntől független kérdés, és szívszorító, konkrét helyzeteket idéző válaszok fiús szülőknek, tanároknak, rokonoknak. 

Kép

A negyedik, Élet című kötet keretét egyetlen esztendő adja. Knausgård érettségi után úgy dönt, hogy egy évre kisegítő tanárnak szegődik Észak-Norvégiába. Pénzt akar gyűjteni, hogy aztán csak az írásnak élhessen. Szülei már elváltak, édesanyjának kevés a fizetése, ezért a fiú önállósítani akarja magát, s nem mellékesen abban reménykedik, hogy végre neki is lesz barátnője, szexuális partnere. A jóképű, vonzó fiatalember folyton kudarcot vall a lányoknál.

A feszültséget alkohollal és kábítószerrel próbálja gyógyítani. Tanítványai, különösen a lányok rajonganak érte, a lakására járnak, felkínálkoznak neki, és ő ellenáll a kísértésnek.

Egy-egy motívumot emeltünk ki a kötetekből, amelyekben előre-hátra ugrálunk az időben, néha hosszabb elmélkedésekbe ütközünk, nagy viták tanúi lehetünk, megtudhatjuk, milyen a skandináv irodalom, miben különböznek a norvégok a svédektől, az északi norvégok a déliektől. És még nagyon sok minden mást. 
Az első két kötetet Petrikovics Edit fordította magyarra, rendkívül élvezetesen, a harmadik kötettől Patat Bence magyarította élményszerűen a regényfolyamot.
Karl Ove Knausgård új műfajt teremtett, amit tudós esztéták nagyra értékelnek világszerte, ám a laikus olvasót nem ez fogja meg, hanem az a mindenfajta cinizmustól mentes szemlélet és megértő figyelem, amellyel önmagát, családját és barátait láttatja. Időigényes foglalatosság Knausgård nyomába eredni, még akkor is, ha olykor-olykor átlapozunk – az író jóváhagyásával – néhány oldalt. Megéri a fáradság, mert mint minden igazán jó irodalom, a Harcom is élni tanít. Divatos kifejezéssel: érzékenyít.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>