Stumpf István: „Egy nemzet akkor lehet sikeres, ha közösségeiben erős”

– Egészséges patriotizmus nélkül nem lehet egy nemzetellenes rendszert megváltoztatni. Emlékszik arra, hogyan lett a hazaszeretet ilyen fontos része az életének?
– Egy kis faluból, Hercegkútról származom, így szívemben-lelkemben magammal hoztam a kötődést ahhoz a közösséghez, amelyik felnevelt. Később, amikor Sárospatakon jártam gimnáziumba, a város történelmi hagyományai és a mély nemzeti elkötelezettséggel oktató történelemtanárom belém oltottak egy egészséges patriotizmust, amit igyekeztem továbbadni a tanítványaimnak is. Szerettem volna olyan légkört kiépíteni, ahol fontos a nemzeti érdek szem előtt tartása és a közösség építése. Úgy gondolom, hogy egy nemzet akkor lehet sikeres, ha közösségeiben erős. Ilyen értelemben Bibó István „A szabadságszerető ember politikai tízparancsolatában” hiszek, vagyis abban, hogy kis közösségek nélkül nem tud jól működni egy társadalom, és ezt meg is tapasztaltam a ’80-as években.

– Az erős, értékek mentén szerveződő civil közösségekre utal?
– A ’80-as évek közepe – a korábbi időszakhoz képest – a civil társadalom aranykora volt, sorra jöttek létre olyan egyetemi, vidéki civil társadalmi szerveződések, amelyek tanulási folyamatokat kínáltak az embereknek. Megmutatták például, hogy mit kezdhetnek a saját autonómiájukkal, és hogyan fejezhetik ki szabadon a véleményüket.

Ezért is vártam azt, hogy a rendszerváltoztatás után létrejön egy olyan világ, ahol nyíltan, intézményes keretek között, jogilag szabályozott környezetben próbálják az egymással versengő pártok minél hatékonyabban képviselni a közjót a nemzet érdekében.

– Ez jól hangzik… Ön szerint miért nem egy ilyen demokrácia épült a rendszerváltás alapköveire?  
– A civil társadalmat lefejezte a rendszerváltoztatás, hiszen a legjobb erőit kiszívta a pártpolitika. A civil társadalom újjászervezése pedig azért váratott magára, mert az a pezsgés, ami a ’80-as éveket jellemezte, átfordult pártpolitikai küzdelmekbe. Sok esetben nem mutattak a felek együttműködő hozzáállást, és sajnos olyan álláspontok is érvényesültek, amelyek sokszor nem a nemzet érdekét tartották szem előtt, pedig éppen ez lett volna a legfontosabb.

– Ezért is csalódtak olyan sokan a rendszerváltásban?
– Valószínűleg az emberek csalódása a rendszerváltoztatás első periódusában kettős gyökerű volt. Egyrészt a pártok acsarkodása egymással, az erőteljes sárdobálás, minősítgetés nem azt az oldalát mutatta meg a demokráciának, amit az emberek vártak. Másrészt az áttérés a piacgazdaságra komoly következményekkel járt. A korábbi ipari struktúra szétesése, a termelőszövetkezetek felszámolása és az, hogy a váltás miatt sokan elvesztették a munkájukat, azt eredményezte, hogy a fiatalok és a legidősebbek a rendszerváltoztatás vesztesének érezték magukat.

Kép

Stumpf István es Orbán Viktor a Bibó István Szakkollégiumban 1984 körül

– Idővel azonban újult erőre kaptak a civilek…
– A civil társadalom fejlettsége erős kapcsolatban van a társadalom strukturális folyamataival. Ez azt jelenti, hogy egy erős középosztály feltételez egy erős civil társadalmat is, és szerintem mi most ennek a megerősödési folyamatnak a közepén vagyunk. Úgy 10–15 éve az emberek megint elkezdtek keresni olyan csoportokat, szervezeteket, ahol kiélhetik a kötődéseiket. A mostani időszakra ez még inkább érvényes, hiszen a globalizálódó világban egyre inkább felértékelődik a nemzetállam és a helyi közösségek jelentősége. Alkotmánybíróként is megtanultam, hogy a nemzeti identitás, az alkotmányos identitás egy olyan védőbástya egy nemzet életében, amelyik a legfontosabb értékeit, történelmi hagyományait, nyelvét, kultúráját, közösségét meg tudja óvni. Ezért kell mindezt erősíteni, és megteremteni az alkotmányos önvédelmet azokban a vitákban, amelyek jelenleg is napirenden vannak Európa jövőjével kapcsolatban.

– Sok ideológiai vitában vett részt a magánéletében a rendszerváltás idején?
– Az én környezetemet nem szakította ketté a rendszerváltoztatás. Úgy érzem, hogy meg tudtam tartani azokat a kapcsolataimat, amelyeket a Szakkollégiumban és a társadalompolitikai klubokban alakítottunk ki.

– Jól sejtem, hogy mégis ez volt az egyik legkonfliktusosabb időszaka az életének?
– A Fidesz a Bibó Szakkollégiumban jött létre, és már a rendszerváltoztatást megelőzően nagyon súlyos belső egyetemi konfliktusok alakultak ki a szakkollégiumok és az országos találkozók miatt. Mentünk raportra, számonkérték, hogy mi zajlik a szakkollégiumokban, pártfegyelmi eljárást indítottak ellenem, mert részt vettem az MDF alapításában, ott voltam a Fidesz megalakulásakor, bár nem lettem tagja, és kiadtuk a Századvég ’56-os számát.

Ekkor a pártállam már végelgyengülésben volt, de még próbálta mutogatni a karmait. Súlyos büntetésekkel fenyegettek, ezért kicsit kamikaze-akciónak tűnt, amit csináltunk.

– Félt a következményektől?
– A tanítványaimat féltettem, hogy az akkor még nem teljesen kimúlt, erejét fitogtató pártállami hatalom retorziót fog indítani.

– És indított?
– A Fidesz néhány alapítója ellen indítottak ügyészségi eljárásokat, de akkor már felgyorsult a rendszerváltoztatás, és végül nem lett komolyabb következménye a szövetség megalakulásának. Egyébként számos olyan konfliktus volt, amely első pillantásra talán nem tűnik nagy jelentőségűnek, de súlyos értékviták álltak mögötte, hiszen ez az ádáz politikai csatározások és a felfokozott érzelmek időszaka volt.

Kép

Stumpf István es lánya, Anna a konzervatív Federalist Society éves jogász kongresszusán, 2019-ben

– A rendszerváltoztatás után Amerikában tanult, többek között a Harvardon is kutathatott. Mekkora kultúrsokkot jelentett akkoriban a „szabadság földjére” költözni?
– Szerencsés voltam, mert már egyetemi hallgatóként lehetőségem nyílt egy buszbérlettel körbejárni Amerikát. Utána jött a German Marshall Fund ösztöndíja, ahol szintén sokat tapasztaltam, a legnagyobb élmény mégis az volt, amikor eldöntöttem, hogy a Harvard Kennedy Schoolra akarok menni. Elsősorban az oktatási modellt szerettem volna tanulmányozni, mert az volt a cél, hogy a Századvég Politikai Iskolában is valamit megvalósítsunk belőle. Nyilvánvalóan csodálattal viseltettem egy olyan társadalom iránt, ahol könnyen be lehet külsősként is illeszkedni, a politikával kapcsolatban azonban sok illúziómat elvesztettem. Bill Clinton első megválasztásának időszaka volt, és ekkor derült ki számomra igazán, hogy a politikának vannak olyan sötét bugyrai, amelyekbe az ember nem szívesen nyer bepillantást.

– Ez is közrejátszott abban, hogy bár minden körülmény adott volt, mégsem akart részt venni a hazai pártpolitikai helyezkedésben?

– A rendszerváltoztatás hajnalán még hittünk abban, hogy a népi–urbánus törésvonal áthidalható, a haza és a haladás ügye a pártpolitikai érdekek fölé emelhető, de ez nem így történt.

Kancelláriaminiszterként azonban úgy gondoltam, hogy segítenem kell azt a politikai generációt, amelynek a felnevelésében nekem is részem volt.

– Mire emlékszik vissza legszívesebben a rendszerváltoztatás időszakából?
– Nagyszerű volt látni, ahogy magára talált és építkezni kezdett egy olyan fiatal rendszerváltó generáció, amelyik nagyon kevés kompromisszumot volt hajlandó megkötni azért, hogy értékeit, elveit, céljait megvalósítsa. Örülök annak, hogy ennek a generációnak a kinevelésében én is részt vehettem.

– Hogyan látja visszanézve a saját szerepét?
– A történelem majd kiállítja a bizonyítványt. Úgy érzem, hogy megtettem, amit megkövetelt a haza.

– Van bármi, amit másképp csinálna, ha visszautazhatna az időben?
– Ha ugyanez a kérdés egy olyan dimenzióban merült volna fel, ahol tisztább és értékorientáltabb a politika, ahol nem a rövidtávú szavazatmaximalizáló szempontok és egymást gyalázó viták uralják a közéletet, akkor lehet, hogy már a rendszerváltoztatás kezdetén bekapcsolódtam volna a politikai életbe. De cseppet sem bánom, hogy így alakult. Az akkori körülmények között a mostani fejemmel sem cselekednék másképp, mint ahogy akkor tettem.

A cikk a Rendszerváltás 30 emlékév alkalmából a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával készült.