„Amit az egyik oldalon elveszítünk, azt visszakapjuk valahol máshol” – Egy pszichológusnak is számot kell vetni saját krízisével

Érdemes lehet ilyenkor számvetést készíteni, kicsit kívülállóként rátekinteni a jelenlegi állapotunkra. Lássuk hát az érem két oldalát a családunk élete tükrében!

Reggelente 7 órakor magamtól ébredek, nagyjából másfél órával később, mint amikor el kellett járnom itthonról. Kortyolgatom a kávém, élvezem az aromáját. Van időm, nem kell sminkelni, ruhákat válogatni… Közben átgondolom a teendőimet. Semmi kapkodás. Délelőttönként a kisebb lányom igényli a segítségemet az online tanulás során. Hálás vagyok, amiért a serdülőim teljesen önállóak.

Na, igen, az online oktatás. Szubjektív leszek, tudom, sokaknak óriási megterhelés. Nekem elviselhető, hiszen a férjem számítógéphez értő szakember, a gyerekemnek pedig nincsenek gondjai a tananyaggal. Újszerű élmény megtapasztalni, hogyan tanul a mindennapokban. Mivel nyűglődik és mit végez el pikkpakk? Megváltoztak az elvárásaim is. Kezdünk a minimum szinthez tendálni, cserébe azonban megszaporodtak a kreatív és kinti mozgásos gyakorlataink. Veteményeskertet ültettünk, együtt figyeljük a növekvő palántákat.

Az elmúlt hónap csúcsélményei közé tartozik a nyolcéves lányommal kettesben eltöltött csajos kirándulásunk, ahová önszántából jegyzetfüzettel és kis növényhatározóval felszerelkezve indult.

Addig nem térhettünk haza, amíg 20 különböző tavaszi virágot fel nem fedeztünk a környező erdőben. Hihetetlen, mennyiféle virít! Mostantól igyekszem észrevenni a lábam előtt heverő apró csodákat.

A másik legjobb karantén-tapasztalatom, ahogy a 17 és 15 éves kamasz gyerekeim megoldják a főzést. A férjem már el sem tudja dönteni, mikor kinek a művét kóstolja, olyan profivá váltak, és mára a mosogatáson sem vesznek össze. Az online oktatás előnye, hogy nem kell egy egész napot végigülniük, és bizonyos órák hallgatása közben akár egyszerűbb ételek elkészítése is belefér.

Bár korábban igyekeztünk családi programokat szervezni, ám a nagyobb gyerekek már kevesebb időt töltöttek velünk. Sajnálom őket, amiért most nem járhatnak el a barátokkal. Viszont mi más oldalukról ismerhetjük meg őket, mivel ránk szorulnak társaság tekintetében. Hajlandóak party játékokkal szórakozni velünk, sőt, nemrég megmásztuk a közeli csúcsot.

Annyira jó fejek! Igaz, eléggé szétcsúsztak, és keveset tanulnak. Olykor pizsamában töltik a napot.

A fiam viszont önként több kilométert fut, és komplett edzéstervet dolgozott ki magának. Meg is látszik rajta, akár egy görög isten (na jó, ez anyai túlzás). A nagylányom meg felajánlotta, hogy segít szakcikkek fordításában a szakdolgozatomhoz. Egészen ügyesen megoldotta! Mikor nőttek így fel?

A minap a férjemmel átvizsgáltuk az anyagi ügyeinket. Az ő fizetése nem változott, én viszont jóval kevesebbet keresek. Meglepődve tapasztaltuk, hogy összességében nem jöttünk ki sokkal rosszabbul a home office-szal. Elképesztően sokat költünk ugyanis a munkába járáshoz kapcsolódó utazásra, vásárlásra, étkezésre. A családból ketten járnak Budapestre dolgozni, tanulni, ketten viszont épp az ellenkező irányba. Így nemcsak a tömegközlekedés, de a benzin költsége is radikálisan csökkent számunkra a karantén idején.

Persze utazni önmagában jó, és most ki tudja, meddig nem lehet majd. De amit az egyik oldalon elveszítünk, azt visszakapjuk valahol máshol.

Általában sokat dolgozunk, így jogosnak véljük az évi egy-két rekreációs időszakot, lehetőleg valahol távol. Most kevesebb a munka, de elmenni sem fogunk, így talán a nyaralás összegét az otthonunk szépítésére fordíthatjuk.

Ha képesek vagyunk rugalmasan alkalmazkodni, lelkileg is jobban átvészelhetjük a válságot, ha ragaszkodunk a kútba esett terveinkhez, akkor a krízis maga alá gyűr bennünket. Látnunk kell a veszteségeinket, de a lehetőségeinket sem érdemes szem elől tévesztenünk. Mert a krízis nemcsak a régi vége, hanem egyúttal az új kezdete.