Kókuszbikinit viseltünk az otthoni karanténban
Ötven napja nem léptem ki a társasház kapuján. Azóta a férjemmel és a hároméves kislányommal vagyok összezárva a nap huszonnégy órájában. Vannak, akik a szabadságuk elvesztése miatt egy börtönhöz hasonlítják a karantént, de én jobban szeretem a „menedékhely” kifejezést, mert számomra ez lehetőség arra, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, amelyeket korábban nem értékeltem eléggé.
Szerencsés vagyok, mert a munkámat itthonról is végezhetem, az ellátásunkhoz szükséges alapanyagokat pedig többnyire be tudom szerezni online. Szigorúan betartom a korlátozásokat, és megpróbálom megteremteni a legjobb körülményeket a családom számára az otthonmaradáshoz. Tudatosítanom kellett magamban, hogy a hosszútávú bezártság és a járvány mentális terhet jelent, amivel célirányosan foglalkoznom kell.
Először ösztönösen a szórakozásba menekültem, de nem vált be!
A karantén elején nehezen ment a munka, próbáltam minél több dopamint termelni, csupa olyan dolgot csináltam, ami boldoggá tett, hogy úrrá legyek a szorongásomon: egész nap játszottam a gyerekkel, nagyokat ettem, elolvastam egy görög drámát az erkélyen. A rendszer kezdetben jól működött, egy idő után azonban egyre furcsábban éreztem magam, mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól, szétfolytak a napjaim, elhanyagoltam a feladataimat, és a szórakozás is monotonnak tűnt. Éreztem, hogy változtatnom kell, ezért aztán hol az edzést toltam túl, hol a munkába menekültem és úgy próbáltam elterelni a figyelmemet.
Miután sorra kudarcot vallottak a „megküzdési stratégiáim”, arra gondoltam, hátha a boldogságom kulcsa a megfelelő arányokban rejlik!
A karanténban is vannak igényeim, társaságra van szükségem, programokra vágyom, és meg kell találnom bezárkózva is az egyensúlyt. Így hát tervezgetésbe kezdtem, átgondoltam a hetemet, határidőket szabtam a munkában, beépítettem a mindennapi edzést az életembe, megszerveztem a családom ellátását.
És írtam egy karantén-bakancslistát!
Olyan célokat kerestem, amelyek egy kis energiabefektetéssel teljesíthetők a négy fal között, és sikerélményt okoznak. Például verseket tanulok, erősítek, vaktérképek segítségével próbálom feltornászni hiányos földrajztudásomat, foglalkozom azokkal a nyelvekkel, amelyeket egy időre félretettem, táncfigurákat tanulok a YouTube-ról, és talán a karantén végére még a szennyeskosár alját is megláthatom!
Kókuszbikinit készíteni vicces!
A karantén elején mindig, amikor belenéztem a tükörbe, egy mackónadrágos, kopott inges, copfos nő nézett vissza rám, ez nyomot hagyott az önértékelésemen, és a közös családi programok is nagyon hiányoztak.
Elhatároztam, hogy minden héten tartunk legalább egy tematikus estet, amikor „kicsinosítjuk magunkat”, és csinálunk valami különlegeset.
Legutóbb például arra döbbentünk rá, hogy a kókuszdió feltörése jó csapatépítő foglalkozás, a folyékony ragasztó odatapasztja a kókuszhéjat a textilhez, levágott fenyőgallyakból pedig egészen pofás fűszoknyát lehet készíteni celluxszal. A hawaii este nagyon hangulatosra sikerült, előtte sokat olvastunk az országról, belevetettük magunkat a történelembe, kultúrába, gasztronómiába, a barkácsolás közben sokat nevettünk, ukulele szólt a hangszórókból, és hula táncot lejtettünk a nappaliban. Nem azt várjuk ezektől az estéktől, hogy élethűek legyenek, hanem hogy olyan élményeket gyűjtsünk itthon, amelyekből töltekezhetünk. Tartottunk már amerikai hot dog napot, voltunk „olasz tavernában”, „balkáni micsezőben”, sőt, egyszer még egy „ókori görög poliszban” is tiszteletünket tettük.
Egy külső szemlélőnek talán mindez őrültségnek tűnik, de sok olyan hétköznapi apróságot pótolhatunk ezekkel a programokkal, ami most hiányzik az életünkből. Közösen kigondoljuk a témát és a dekorációt, készülődünk, várakozunk valamire, és új dolgokat próbálunk ki. Emellett sokat használjuk azokat a varázsszavakat, amelyeket Kowalsky meg a Vega is megénekeltek: „sajnálom”, „bocsáss meg”, „köszönöm” és „szeretlek”.
Tejesdobozokból és pelenkázóból is lehet várat építeni!
Mivel a férjem is itthonról dolgozik, és a kislányunk is egyre aktívabb, még jobban oda kell figyelnünk arra, hogy a szorongásainkat ne egymáson töltsük ki. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, és elkerüljük a súrlódásokat, sokat beszélgetünk az érzéseinkről és a nyomasztó gondolatokról is beszámolunk.
Igyekszünk ezt az időt arra használni, hogy erősítsük a köztünk lévő köteléket.
Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot szeretteinkkel az online térben, ennek ellenére a hiányuk sokszor elviselhetetlennek tűnik. Ezzel a „közel s távol” érzéssel talán a legnehezebb megbirkózni a karanténban.
Egy hároméves gyerek energiáit lekötni komoly kihívás a négy fal között, de igyekszünk felhasználni minden eszközt, amit itthon találunk. Reggel közös tornával és tánccal indítjuk a napot, bújócskázunk, fogócskázunk a társasház kertjében, és építettünk egy kis játszóteret a gyerekszobában. Színesre festettük a tejesdobozokat, és hol építőkockának használjuk őket, hol várost emelünk belőlük az autópálya köré, a régi pelenkázóból egy kisebb csúszdát emeltünk, a bölcsődei foglalkozások helyett pedig igyekszünk gyerekdalokat, készségfejlesztő játékokat és kézműves programokat beépíteni a napirendbe, hogy felkészítsük Csengelét a szeptemberi ovikezdésre.
A tudósok már kiderítették, nekünk csak alkalmaznunk kell!
Már Püthagorasz is hárfajátékkal pihentette diákjait, mert rájött arra, hogy a zene matematikailag is leírható harmóniát rejt magában, ami jótékony hatású az emberi lélekre. A klasszikus zenét gyerekkorom óta szeretem, és amióta a zenehallgatást tudatosan beépítettem a napjaimba, sokkal nyugodtabb vagyok, és a teljesítményem is jobb lett. A közösségi médiát elárasztó motivációs üzenetektől, életbölcsességektől és tanácsoktól könnyen csömört lehet kapni, de vannak olyan információk, amelyeket tényleg érdemes begyűjteni. Nekem segítenek az izolációval foglalkozó szakmai(!) kutatások, hogy megértsem, mi zajlik bennem, elfogadjam, hogy a rossz érzéseim is természetesek, és megpróbáljak felülkerekedni rajtuk. Beváltak a különböző mindfulness módszerek, meditációs gyakorlatok is, amelyeknek köszönhetően figyelmemet a jelen felé fordíthatom, a tapasztalatokat, érzéseket pedig tudatosíthatom.
Mindfulness ide vagy oda, előfordul, hogy nem úgy jönnek ki a dolgok, ahogy szeretnénk.
Ilyenkor tudatosítom magamban, hogy most egy nehezített pályán mozgunk, így talán az is természetes, ha nem érezzük magunkat mindennap a csúcson. Számomra most az elsődleges cél az, hogy odafigyeljek azokra az arányokra, amelyek megtartásával kiegyensúlyozottabbá tehetem az életünket.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>