Miért vagyunk elégedetlenek a párkapcsolatunkkal?
Tudjuk ezt mindannyian a szívünk legmélyén. Szégyelljük, megpróbálunk védekezni ellene, lelket erősítünk, és feledni igyekszünk. De legtöbbször nem megy. Mert az az igazság, hogy tízszer annyira hat ránk, és nincs igazi ellenszere. Igen, a negatívumokról van szó. Egy rossz hangvételű bírálatról, személyeskedő veszekedésről, egy megakadályozott tervről. Arról, ami fáj, arról, ami nem sikerül, arról, ami kritizál. És amit mindannyian sejtve tudunk, azt sokszor a tudomány igazolja is. Nagy a szakirodalma annak, miért vagyunk ennyire nyitottak a rosszra. Miért nézzük többen és szívesebben a negatív hangvételű híreket, miért emlékszünk sokkal inkább arra, amikor bíráltak minket annál, amikor dicsértek, miért tud elromlani egy párkapcsolat néhány durva veszekedéstől, amikor annyi szeretet is volt-van benne?
Kép: Freepik
Az ember másként dolgozza fel a rosszat és a jót. Ahogy Baumeister és kutatótársai rámutattak, a rossz benyomások hamarabb megformálódnak bennünk, és sokkal ellenállóbbak a változással szemben, mint a jók. Ez fontos védekező mechanizmusunk, amely a potenciális veszéllyel szemben figyelővé és óvatossá tesz. Ezért nézzük-olvassuk-hallgatjuk mohón, hol volt baleset, járvány, felfordulás – felkészülve arra, hogy az ilyesmit elkerüljük. De ennél még összetettebb a negativitással való viszonyunk.
Vizsgálatok bizonyították, hogy azt, aki negatív kritikát fogalmaz meg, okosabbnak látjuk, mint azt, aki pozitívat.
Sőt, az is kiderült, hogy ha azt mondjuk valakinek, hogy okos hallgatóság előtt fog megszólalni, több negatívumot fog mondani, mintha nem kapott volna ilyen háttér‑információt. A negatív információban, ezek szerint, valamiféle elemző, belátó képességet vélünk felfedezni. E szerint nem igazán hasznos egy kétes teljesítményre a „kritika-szendviccsel” visszajelezni – tudják, az elején és a végén a felpuhító jó, a közepén pedig a feketeleves, hogy a menü teljes legyen. Jobb volna előbb hallani a kritikát, és esetleg a végén a jót. Ebből a szempontból persze az sem szerencsés, ha gyerekeinket mindenért dicsérjük, mert így nem lesznek eléggé ellenállók a kritikával szemben, s a rossz hír hozójának nagyobb jelentőséget tulajdonítanak majd.
Kép: Piqsels
De a legérdekesebbek minden kutatás közül azok, amelyek a párkapcsolati elégedettség és a rossz impulzusok kapcsolatára vonatkoztak.
Többek között Gottman, majd Vangelisti ugyanis arra jutottak, hogy a párkapcsolati elégedettség semmivel nincs olyan szoros összefüggésben, mint a negativitással. Hiába nagy a szexuális érdeklődés, hiába gyakoriak az érzelmes üzenetváltások, ha megjelenik a negativitás, a párkapcsolati boldogság érzése csökken a felekben.
Ha pedig csökken a negativitás, miközben ugyanannyi marad a jó a kapcsolatban, akkor jelentősen nő az elégedettségük. Vagyis, különös módon, a jó a rossz hiányában virágzik, nem azt elnyomva.
Ezeket olvasva megkönnyebbülten gondoltam arra, hogy hiszen erről én már tudtam! Emlékeznek Önök is, ugye? Van egy „kutató”, aki mindezt már 2020 éve tanította és tanítja. Hogy ne ítélj és ne utálj. És aztán azt, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Mert a jó nem a rossz ellensúlya, hanem a rossz hiánya. Ez a felismerés mindig erőt adhat nekünk!
Ez a cikk a Képmás magazin 2019. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
