Aki megunhatatlanná varázsolta a kísérleti fizikát – Öveges professzor

Ha valaki, hát az ötvenes–hetvenes évek legendás Öveges professzora elmondhatta magáról, amit József Attila megfogalmazott: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!” Öveges József jelenség volt, vérbeli pedagógus, a fizika szerelmese, a gyerekek barátja. Büszkén vallotta, hogy a tanulás, az iskola ne befejezett tudást akarjon adni, hanem szilárd alapot az ismeretek további bővítéséhez, egyben pedig azt az eltökélt kíváncsiságot, amely arra ösztönöz gyermeket és felnőttet is, hogy meg akarja ismerni az őt körülvevő világot.

Öveges József 1895-ben Zala vármegyében született, Göcsej Páka nevű kis falujában, ahová élete végéig hazajárt. Édesapja, maga is József, néptanító volt, vagy ahogy joggal nevezték őket, „a nemzet napszámosa” – ahogy közel két évszázada valamennyi felmenője. A pákai körorvos lányával kötött házasságot, négy gyermekük született, az ifjabb József volt az első. A család Pákáról a Győr vármegyei Pérre került át, és a vallásos szellemben nevelt értelmes kisfiú itt végezte az elemi iskolát. 1906-ban került a győri bencés gimnáziumba, amely akkoriban az ország egyik legnívósabb, tudós szerzetestanárok által vezetett iskolája volt. 

Az iskola falai között egyszerre érlelődött meg benne a papi, szerzetesi és a tanári hivatás, a teremtett világ és a Teremtő iránti szenvedélyes érdeklődés és tudásvágy.

Mivel akkoriban a bencés szerzeteseknek csak egy része foglalkozott tanítással, ő pedig mindenáron a katedrára vágyott, tizenhat esztendősen úgy döntött, hogy a vérbeli tanítórendnek számító piaristákat választja. A jelölti, novíciusi időt a váci rendházban töltötte, a gimnázium utolsó két osztályát pedig a kecskeméti piarista gimnáziumban végezte el, és itt is érettségizett 1915-ben, kiváló eredménnyel. Pestre került, ahol az egyetemen a matematika és fizika szakot végezte, közben a rendi főiskolán teológiát tanult. Két év múlva tett ünnepélyes szerzetesi fogadalmat, tanári diplomáját pedig olyan kiváló eredménnyel szerezte meg, hogy tanára, a később világhírűvé lett, Nobel-díjas fizikus, kémikus, vegyész Hevesy György maga mellé kívánta venni tanársegédnek. 

A tanári pályán

Rendi elöljárói azonban másként döntöttek, és 1919-ben Szegedre küldték, az ottani gimnáziumba, ahol a következő három évben matematikát, hittant, történelmet és földrajzot tanított, nagy bánatára azonban fizikát ekkor még nem. Mivel a piarista tanárok gyakran váltottak iskolát, Szegedről Tatára, onnan Vácra került, ahol már fizikát is tanított, 1930-tól azonban visszatérhetett az Öreg‑tó felett magasodó tatai rendházba és gimnáziumba. Vácra kerülésének évében jelent meg első könyve, az „Időjóslás és időhatározás”, Tatán pedig mint vérbeli pedagógus, már sorra adta ki eredetileg tankönyvnek szánt, a fizika világába bevezető munkáit. Nemcsak tanított, hanem a piarista hagyománynak megfelelően nevelt is; vezetője volt a helyi cserkészcsapatnak. A fizika titkai mellett szenvedélyesen szerette a természetet, bejárta Tata környékét, rendszeresen úszott, télen korcsolyázott. 

Mókás látvány lehetett, ahogy a befagyott Öreg‑tó jegén reverendában rótta a köröket. Maga és diákjai szórakozására új sportágat is kitalált, a vitorlás korcsolyázást.

1940-ben került fel Pestre, az itteni piarista gimnáziumba, ahol hat éven keresztül tanított. Ekkor már ismert és elismert tanárnak számított, aki a háború után néhány évig, a gimnáziumot odahagyva a Műegyetemen, majd a Közgazdasági Egyetem gazdasági szaktanári tagozatán tanított fizikát. 1948-tól végleg állami állást vállalt, a Budapesti Pedagógiai Főiskola fizika tanszékének lett 1955-ös nyugdíjba vonulásáig a vezetője, de hitét és szerzetesi hivatását ekkor sem tagadta meg. Néhány évvel később még hívták a Miskolci Nehézipari Egyetemre, de nem vállalta, mert le kellett volna mondania élete céljáról és értelméről: a rádiós, televíziós ismeretterjesztő munkáról. Még 1948-ban, az adományozás első évében lett a Kossuth-díj kitüntetettje egy másik piarista szerzetes, Sík Sándor társaságában, aki irodalomtörténész volt és Radnóti Miklós hajdani lelkiatyja. 

Kép

A képernyő sztárja

Az ötvenes években a tudományos ismeretterjesztés mellett kötelezte el magát. Tagja lett és haláláig maradt is elnökségi tagja a Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnak, szerkesztője és munkatársa, állandó szerzője az „Élet és Tudomány” című folyóiratnak, állandó szereplője a Magyar Rádió műsorainak. 1958-tól, a televíziózás hőskorától dolgozott a Magyar Televízióban. Szerkesztette és vezette a „100 kérdés–100 felelet” című tudományos ismeretterjesztő sorozatot, „Legkedvesebb kísérleteim” című műsorában a fizika titkaiba vezette be a legendás kis figura, Heki kutya társaságában a nézőket, fiatalokat és időseket. Törékeny, félszeg, már-már komikus alakja, gyermeki öröme, jellegzetes hangja, hanghordozása, amelyet máig őriz a televízió archívuma, gyerekek és felnőttek sokaságát ültette le a képernyő elé, hogy játékosan, tréfásan, kísérletezve ismerkedjenek meg a fizika világának titkaival,

olyan rejtélyekre keresve a választ, mint az, hogy miért nem esnek le a felhők az égről, hogyan kerül ép tojás a szűknyakú üvegbe, vagy van-e árnyéka a levegőnek.

Sorra jelentek meg közben népszerű, de szakszerű könyvei a fizika világáról; csak a háború után 24, összesen 37, a fizika szinte minden területét tárgyaló kötet borítóján szerepelt a neve. Munkatársai, nézői szerették, elismerték a munkáját: így kapott a TV-ben nívódíjat, több tudományos társasági elismerést, 1966-ban Tata városa díszpolgárává fogadta. 
1979-ben Öveges professzor távozott az élők sorából. Kívánsága szerint Zalaegerszegen temették, édesanyja sírja közelében. Még abban az évben megrendezték egykori tatai gimnáziumában az Öveges Fizikai Emlékversenyt, amelyből idővel hagyomány lett, iskolák vették fel a nevét, emléktáblák tisztelegnek előtte; Tatán, a vár alatt, az Öreg‑tó és az Általér találkozásánál pedig köztéri szobra áll. A fizikustársadalom, a Magyar Fizikai Társulat azóta is tisztelettel adózik emléke előtt, hiszen, ha nem is fűződnek nagy felfedezések, világraszóló eredmények Öveges József nevéhez, de valamit minden kollégánál jobban tudott.

Tudta, hogyan kell megszerettetni, játékosan, kísérletezve megtanítani a fizikát kicsiknek és nagyoknak; hogy a látvány, a kísérletezés páratlan eszköz lehet a tárgyi világ, a természeti jelenségek és törvények megismerésében. 

A Nemzetközi Csillagászati Unió kisbolygót nevezett el róla, az Öveges-díj pedig közel másfél évtizede azoknak a tanároknak jár, akik a legsikeresebben tanítják a középiskolákban a kísérletes fizikát. Megvalósult legtitkosabb álma is: a Csodák Palotájának nevét viselő terme olyan interaktív, játékos teret kínál a gyerekeknek, ahol a fizika Öveges József szellemében csodákkal és varázslatokkal kápráztatja el az odalátogatókat.

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti