A félelem mint lelki üzemanyag

A félelem általában menekülésre serkenti az embert. A félelem miatt az ember szeretne mindent inkább eltakarni. A félelem kimondhatatlanná teszi a dolgokat, és sajnos pont nem arra ösztökél, hogy előálljak ezzel a mondattal: „Félek.”

Kép: Unsplash

A legtöbb ember magának sem vallja be, hogy fél. Egészen erős bizalomra van szükség ahhoz, hogy az ember ezt ki merje mondani. Sajnos nagyon kockázatos vállalkozás az, amikor az ember feltárja önmagát, de megéri.

Legtöbbször azt súgja nekünk környezetünk, hogy mutasd magad erősnek, és ne mondd ki félelmeidet. Sajnos látszólag hátrányba kerül az az ember, aki őszintén elmondja félelmeit azokkal szemben, akik jól játsszák a hatalmasat.

Azonban hosszú távon ez mégsem így van. Aki igazán legyőzte szíve félelmeit, aki igazán mert szembe nézni önmagával, az válik hitelessé. A félelem lehet egyfajta üzemanyag is az ember életében, ha képes arra, hogy átalakítsa a félelmét erővé. De valljuk be, legtöbbször csak annyit teszünk, hogy nem engedjük be a félelmet a szívünkbe.

Emlékszem, amikor egy vidéki parókián éltem, és vihar készülődött. Csak azt hallottam, hogy itt is-ott is csapódik egy ablak. Egyedül voltam, és egészen furcsa, félelmetes zajok jöttek mindenfelől. Akkor az segített, hogy az eszemet hívtam segítségül. Mennyire valószínű az, hogy éppen egy viharban, a széllel együtt egy ember rám támad? Semennyire. Utólag visszagondolva, az ész nagy segítségemre volt sokszor. Ehhez kicsit hasonlóan érdemes most is egy kicsit matekozni, és az ismert adatok fényében átgondolni a koronavírus esélyeit.

De léteznek keményebb félelmek is. Amikor egyszer megtámadtak, és ott álltam szemben egy férfival egyedül, egy kietlen helyen, az eszem semmit sem segített. Akkor nem volt más lehetőségem, mint hogy imádkozzam. Vannak az ember életében ilyen nagyon mély imameghallgatások, amiket nem felejt el soha.

Ott álltam, vártam, néztem, és csak vártam, és nem szóltam semmit. Elkezdtem sikoltani, de akkor az illető befogta a számat. A félelemnek ezek azok a pillanatai, amikor csak Isten van. Semmi, de semmi más esélyünk nincsen. És akkor arra jött két ember. Miért pont akkor? Mi történhetett? Nem tudom, csak azt, hogy megszabadultam. Olyan különös az, hogy életünknek ezek azok a pillanatai, amiket nagyon ritkán mondunk el, pedig éppen ezek azok, amik a hitünk igazi alapjai. Félelem és rettegés volt bennem, és ez a félelem alakult át igazi hitté, lelki üzemanyaggá. Most, ha visszagondolok erre a nagyon régi történésre, erőt kapok arra, hogy megbízzak Istenben.

Erőt kapok arra, hogy ne az emberi erők összjátékának lássam az életet, hanem Isten tervének.

Félelmünkből a váltás a hit irányába csak akkor lehetséges, ha szembe nézünk szívünk mély érzéseivel, és ezekben Isten erőforrását keressük. A félelem bezár. A félelem önmagunk körül forgókká tesz bennünket, Isten élete pedig kinyit és látóvá tesz.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti