És még tuti, ki is fogok kapni

Hát most, sajnos nagyobb a baj. Tomi, a szomszéd házból (ő már negyedikes), megmondta, hogy aki abból a piros bogyóból eszik a játszótér mögötti bokorról, az először émelygést érez, aztán megállás nélkül hányni fog és végül meghal.
Nekem már émelyeg. Ez van. Eléggé émelyeg. Tegnap ettem abból a bogyóból a Petivel. A Petit mondjuk azóta nem láttam.

Este sokat gondolkodtam azon, hogy szóljak-e anyuéknak erről a bogyóevésről, vagy sem. Végül nem szóltam. Nem mertem szólni, csak feküdtem az ágyamban és vártam a halált. Meg még arra gondoltam, hogy ha meghalok, akkor micsoda leszúrás lesz ebből, tutira ki is fogok kapni érte.

A matchboxaimra gondoltam, oda akartam adni őket az öcsémnek. Arra az esetre, ha meghalok, de végül nem adtam őket oda neki. Mondjuk a piros, turbós sportkocsit amúgy is, mindenképpen megtartottam volna. Még akkor is. Ha meg már egyet megtartok, akkor már tényleg hülyeség lenne odaadni neki a Ford Caprit, meg a VW bogarat, nem beszélve az emelhető létrás tűzoltóról, mert azért már nehogy az ember öccsének jobb kocsijai legyenek, mint saját magának!
Aztán ott vannak még a katonáim, de az hagyján, a gombfocicsapataim! Az öcsém olyan egy béna, hogy lefogadom, kikapna a Barcelonával még a Sturm Graz-tól is. És kikapna mindenkitől, bárkitől, akárkitől, micsoda gáz! Különben is a Barca az én kedvenc csapatom és nem fogom odaadni senkinek, még a saját öcsémnek sem!
Reggelre elmúlt az émelygésem, viszont nem haltam meg. Hú, gondoltam ezt a halál dolgot most igazán megúszhatnám, mert itt lenne más, még be kellene vallanom, hogy úgy ahogy van, mindenestül elhagytam a vadonatúj tolltartómat és, hogy hát sajnos, de kettes leszek félévkor magatartásból. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>