„Különleges életek” – tragikomédia az autizmusról
Az „Életrevalók” című, nagy sikerű film óta a francia Olivier Nakache–Eric Toledano rendezőpáros neve garancia a minőségi és tartalmas szórakoztatásra. Legújabb filmjük, a „Különleges életek” címéhez méltóan különleges témához nyúl: egy autista gyermekeket gondozó francia alapítvány hétköznapjairól és kálváriájáról szól. Ennek a dokumentarista jellegű játékfilmnek a célja egy olyan, hangját alig hallató és kevés figyelmet kapó csoport bemutatása, akiket a (jelen esetben francia) szociális háló alig-alig tart meg, és akiknek a kellő színvonalú, egyben emberi gondozását megszállott civilek, hétköznapi szentek végzik.
A film két főszereplője két terapeuta, Bruno (Vincent Cassel) és Malik (Reda Kateb), akik két különálló, mégis szorosan együttműködő szervezetet vezetnek, és akik életüket tették az autista gyermekek fejlesztésére, gondozására. Míg Bruno a helyi zsidó közösség oszlopos tagja, addig Malik hithű muzulmánként él, kettejük munkakapcsolatból barátsággá növő viszonya pedig az egyik legszebb, amit mostanában a vásznon látni lehet. A film egyik legnagyobb erőssége, hogy még csak utalás szintjén sem veszi elő az eltérő vallású kollégák között éppenséggel akár felmerülhető ellentéteket. Ehelyett ugyanolyan végtelen megértéssel és szeretettel viszonyul egymáshoz a két férfi, mint ahogyan a gondozottjaikhoz is, és nem kérdőjelezik meg a másik vallásából fakadó, néha furcsának tűnő szokásokat sem. Malik például még segít is oldani Bruno egyik szerencsétlen véget érő feleségkereső randevújának hangulatát, amikor barátjának halaszthatatlan ügyben távoznia kell.
A közös cél és a megszállottságig tartó elköteleződés esetükben tényleg minden mást felülír, és mindenen átível.
A történet valós eseményeken alapul: Bruno karakterét Stéphane Benhamou-ról mintázták, míg az „igazi” Malik a való életben Daoud Tatou, és ahogy a filmben, úgy az életben is mindketten egy-egy autistákat segítő alapítványt, illetve szervezetet vezetnek. Talán ennek az igazságalapnak is köszönhető a film hitelessége. Az autizmus különböző fokozatainak bemutatása egészen életszerű, ahogyan az is, hogy minden gyereknek más a személyisége és mások az igényei, a terapeutáknak pedig meg kell tanulniuk, hogy kihez hogyan érdemes közeledni, hogy azután hatékony munkát tudjanak végezni velük.
A „Különleges életek” másik erőssége, hogy nem osztja „jó” és „rossz” szereplőkre a filmben megjelenő karaktereket. Végig embereket látunk, akik próbálnak a saját helyzetükben helytállni. Bruno és Malik őszinte elhivatottságához nem fér kétség, de a maguk szintjén és a maguk módszereivel a kórházi dolgozók is mindent megtesznek a sérült gyerekekért. Persze más az, ahogy ők fogják le a hisztérikus ápoltat a kórház padlójára szorítva, de a körülmények ismeretében ez is érthetővé válik.
A film fő konfliktusa fokozatosan bomlik ki. Bruno alapítványánál megjelennek a hatóságok, hogy felülvizsgálják, mennyire működik szabályosan a szervezet. A válasz persze az, hogy semennyire, hiszen az érdemi és minőségi munka mellett semmi idejük nem marad a megfelelő adminisztrációra, a szükséges engedélyek beszerzésére és a kollégák elvárt szintű oktatására. A bürokrácia és a rugalmatlan állami gépezet segítség helyett irreális elvárásokat állít az eleve küzdelmes munkát végzők elé, akik természetesen nem tudnak ezeknek megfelelni. A film egyik legerősebb jelenete, amikor az egyébként mindig nyugodt és végtelenül türelmes Bruno egyre ingerültebben kezdi el sorolni a hivatal embereinek, hogy melyik gyermek milyen súlyos problémákkal küzd, és hogy vigyék csak nyugodtan, próbálják meg kezelni őket.
A „Különleges életek” hangsúlyt fektet olyan aktuális jelenségekre is, mint az új generációs bevándorlók beilleszkedési problémái, de még ezt is az érzékenyítés legnemesebb értelmében teszi. Ahogy ez lenni szokott, a sérült gyerekekkel foglalkozó hátrányos helyzetű fiatalok legalább annyit, ha nem többet kapnak munkájuktól, mint amennyit ők maguk beleadnak. Azáltal, hogy a napi rutinjuk részévé válnak a közös foglalkozások, hétköznapjaik is célt és értelmet nyernek. Felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen ki segít kicsodán, hiszen a kallódó, utcáról összeszedett huszonévesek ugyanúgy támaszra és biztonságra szorulnak, mint az általuk kísért autista gyerekek.
Reda Kateb és Vincent Cassel alakítása, valamint a téma érzékeny és hiteles bemutatása miatt a „Különleges életek” hiánypótló és végtelenül szeretnivaló film. Pátosz helyett empátiával, megértéssel és nagyon finom humorral közelít ehhez az egyébként nehéz témához.
Vannak olyan történetek, amelyeket egyszerűen el kell mesélni – különösen abban a korban, amikor annyi kisebbség és hátrányos helyzetű csoport kap egyre nagyobb figyelmet. Azt pedig, hogy ez a film a legteljesebb mértékben eléri a célját, mi sem jelzi jobban, mint hogy a stáblista végéig csendben ült a mozi közönsége, kifelé menet pedig könnyes szemmel, de mosolyogva igyekeztünk leplezni kollektív megindultságunkat.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>