Hajhúzás, harapás, ruhatépés: önvédelem a legkisebb korban

– Saját érintettség miatt kezdtél el önvédelemmel foglalkozni?
– Nem ért komolyabb trauma. Még a húszas éveim elején sok évnyi csapatsport után kerestem új mozgásformát – a küzdősportokra és harcművészetre esett a választásom.

2011-ben összeraktam egy női önvédelmi programot az akkori csapattársaimmal. A fiúk segítettek a módszerek tesztelésében, így saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen egy-egy helyzetet megélni különböző alkatú férfiakkal.

Később kamaszoknak, szociális területen dolgozóknak, pszichológusoknak, vendéglátósoknak is kifejlesztettem módszereket. A különböző stílusokból kivettem azokat az elemeket, amelyek szerintem jól használhatók, és összegyúrtam azokat, a helyzethez igazítva. Fontos, hogy nem arra tanítom a hozzám fordulókat, hogy verekedjenek, hanem arra, hogy legyenek éberek, és próbáljanak minél gyorsabban kimenekülni egy veszélyes helyzetből. Úgy gondolom, az önvédelem nemcsak egy technika, sport, hanem egy életszemlélet is.

– A nemrég megjelent kötete „Kalandos hétköznapok – Önvédelem gyerekeknek” címen a 2–6 éveseknek szól, amelyet szerzőtársával, Kassai Eszterrel írtak. Hogyan bántják egymást az ilyen kis gyerekek?
– Ők nem rosszak vagy gonoszak, csak még nem tudják jól kezelni a bennük felgyülemlett indulatot. Pedig számos helyzet kelthet bennük feszültséget, például, ha valaki önállóan akarja felhúzni a cipőjét, de nem sikerül neki, vagy ha le „kell” szoknia a cumiról, esetleg túl sok agresszív rajzfilmet néz.

Ha ezek az ingerek felgyülemlenek, akkor le kell vezetniük valahogy, ezért ütnek, harapnak vagy ellökik a másikat. Ezt általában fegyelmezés vagy büntetés követi, ami további feszültséget kelt a kicsikben, amikor viszont megtanulja az indulatait kezelni, csökkennek a konfliktusai is.

– Hogyan tudja megvédeni magát egy 3–4 éves kisgyerek?
– A szülő nincs mindig ott, hogy megóvja a gyermekét, és őrlődik, hogy mit tanácsoljon neki, hiszen legszívesebben azt mondaná, hogy üssön vissza, de természetesen nem ösztönözheti verekedésre. Az óvónők sem tudnak mindig minden pillanatban a csoport összes tagja mellett ott lenni, tehát olyan eszközöket kell adni a gyermek kezébe, amivel meg tudja védeni magát. Tavaly készítettem egy kirakót, illetve most megszületett a mesekönyv, amelyek a bölcsődés-óvodás gyermekeknek segítenek. Az ő nyelvükön mondjuk el, hogy mit kell tenni az ilyen szituációkban. Például, ha el akarják venni a kedvenc babáját, ami a szívének annyira kedves, hogy csak maga szeretne vele játszani. A meséből megtudják, hogy ilyenkor erősen kell fogni, ne engedje el, vagy ha kiveszik a kezéből, lépjen oda és vegye vissza. Ettől még nem lesz agresszív, de meg tudja mutatni, hogy hol vannak a határai, és komfortosan fogja érezni magát abban a közegben, amiben van.

Kép

Kovács Ildikó önvédelmi oktató

A könyv tizenkét mesén keresztül mutatja be, hogy a gyerekek milyen konfliktusokba kerülhetnek, és ezekben hogyan tudják megvédeni magukat. Van benne hajhúzás, harapás, rúgás, falhoz szorítás, ruhatépés.

– Egy harapást hogy tud kivédeni egy kisgyerek?
– Úgy, hogy eltolja a másikat magától. Az a fontos, hogy ne tehetetlenül állja azt, hogy bántják, hanem reagáljon. Ezzel azt üzeni a társának, hogy „velem ezt nem lehet megtenni”, kikerül az áldozatszerepből. Ilyenkor cselekedni kell.

– Ha önvédelemről van szó, nem feltétlenül az ilyen picik jutnak eszünkbe.
– Tavaly elkészítettem az önvédelmi kirakót, amely képek formájában már azoknak a gyerekeknek is segít, akik nem tudnak beszélni. Majd úgy gondoltam, ezeket a történeteket kellene mesébe foglalni. Hat éve tartok óvodásoknak és iskolásoknak is foglalkozást, előtte pedig a női önvédelmi csoportba járó anyukák tettek fel kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy mit tud tenni a gyermekük egy kortársukkal kialakult konfliktusban. Nekem is van egy kislányom, szülőként én is megéltem ezeket a problémákat, ezért elmélyedtem a gyermeklélek pszichológiájában.

Óvodáskorban mozgásfejlesztést végzek, illetve önvédelmi alapmozdulatokat tanítok. A komplett önvédelmi technikát egyszerűsítettem le számukra. Alapeséseket, kúszást, stabilitást tanítok nekik, és sokat számít ez a tudás, mert magabiztosak lesznek.

Ha valaki meglöki őket az oviban és nem esnek el, hanem beleállnak a szituációba, azt üzenik, hogy velük ezt nem lehet megtenni. A szülő felelőssége pedig az, hogy kialakítsa a gyermekében azt az érzést, hogy ő értékes. Hiszen, ha van a gyermeknek önbizalma, akkor viszonylag gyorsan túllép ezeken a helyzeteken. Az önvédelmi technikáknak köszönhetően az élet minden területén magabiztosságra tesznek szert, tisztában vannak vele, hogy meg tudnak oldani nehezebb szituációkat is. Így sokkal kevésbé válnak célponttá. Az önvédelem módszerének elsajátítása nemcsak gyerekeknek, a felnőtteknek is sokat ad. Azt szoktam tanítani, hogy „százszor lekerülünk a földre, de onnan mindig felállunk”.

Kép

– Nemcsak kicsiknek, de középiskolásoknak is tart önvédelmi oktatást.
– Nekik már azt is tanítom, hogy mindig járjanak nyitott szemmel, nézzék, hogy egy támadás esetén hova tudnak bemenekülni, legyen az egy dohánybolt, gyógyszertár, kozmetika. Tanulják meg fejből a szüleik számát, ha elveszik a telefonjukat, akkor is tudják értesíteni őket. Fontos, hogy a szülők tudjanak a gyerekük hollétéről, napirendjéről. A tinédzser lányok már azt is elsajátíthatják az órákon, hogyan tudnak kiszabadulni egy erőszakkísérletből, hiszen az anyák nem biztos, hogy szívesen beszélnek erről a lányaikkal. Ide azonban sok anya is lejár a lányával, és talán könnyebben hozzák szóba ezt a témát az edzésen.

– Mi jellemzi az áldozattípust?

– Bizonytalan, magába forduló, nem figyeli maga körül a világot, nem reagál az üzenetekre az utcai közlekedésben, zenét hallgat, kapucniban van. Nincs jelen, nem érzékeli a környezetét.

– Azt gondolom, hogy ha megtámadnának, biztos lefagynék, még akkor is, ha már elsajátítottam az önvédelem technikáját.
– Mindenki lefagy. Azért dermedünk meg egy-egy szituációban, mert új, ismeretlen a helyzet, de ha itt edzésen gyakoroljuk, akkor ismerős lesz. Éles szituációban ugyan lefagyhatunk, de sokkal rövidebb ideig tart ez az állapot, utána pedig már gyorsan tudunk reagálni. Egyre többen jönnek megelőző jelleggel, de még mindig többen vannak azok, akiket már megtámadtak. Azokkal, akik komoly traumát szenvedtek el, magánedzéseken dolgozom, és csak úgy, ha mellette járnak pszichológushoz. Ilyen esetekben nagyon tudatosan építem fel a folyamatot, feszültségoldással, beszélgetéssel, majd számos helyzet begyakorlásával.