Lombikveszteségek: „Szorítottam még a lábujjaimat is, hátha a babáimat így benntartom”
Termékenység, meddőség – hihetetlenül megnőtt a társadalom érdeklődése és érzékenysége e témák iránt. 2020 július elsejéig megalakul az országos, meddőséggel foglalkozó ellátórendszer, a Nemzeti Humán Reprodukciós Program. Kevés szó esik azonban a mesterséges reprodukciós folyamatok embrió- vagy magzatveszteségeiről és a szülők gyászáról. Geiszbühl-Szimon Petra mentálhigiénés szakembert kérdeztem a meddőséggel, mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos szakmai segítő feladatokról.
Kép: Unsplash
– A várandósság és szülés körüli veszteségek még mindig mostoha területnek számítanak, és ezen belül is minimális figyelem jut az asszisztált reprodukciós eljárások (ART) okozta pszichés veszteségekre. Az egész folyamat egy időkényszer alatti teljesítménytúrához hasonlítható, a sorozatos veszteségek feldolgozására egyszerűen nincs lehetőség, pedig nagyon fontos lenne, hisz ezek nagyban befolyásolhatják a megfoganás és kihordás eredményességét. Nagyon nem mindegy, hogy a résztvevő párok (nem csak a nők!) lelki egészségére hogyan hat a folyamat. Maguk sincsenek tisztában azzal, milyen kihívások elé állítják őket és azok mivel járnak. A gyakorlat azt mutatja: a szakmai protokoll még nehezebbé teszi a veszteség fel- és elismerését, a feldolgozás lehetőségét.
Attól a pillanattól fogva, hogy a pár elengedte a természetes foganás lehetőségét és elindul a meddőségi kivizsgálások és kezelések útján, életük gyökeresen megváltozik. Minden e köré szerveződik, és jelentős veszteségek, megpróbáltatások érik őket:
anyagi- és időráfordítás, munkahelyi nehézségek, megváltozott vagy eltűnt intimitás, módosult önértékelés, terhelt családi és baráti kapcsolatok. Úgy kell elvégezniük a mindennapi tevékenységeiket, hogy közben a háttérben a program által diktált erőfeszítések és testi-lelki küzdelmek állnak. E krízishelyzetben számos faktor együtt határozza meg a pár lelki egészségét, szorongásuk mértékét. A folyamatból származó veszteségek széles spektruma, az ún. halmozott veszteségek mellett döntéseket befolyásoló külső nyomásként, így további stresszforrásként jelennek meg a világnézeti-etikai kérdések és társadalmi elvárások, amelyek az ART egyes fázisaiban további jelentős lelki terhelést gyakorolhatnak a párra.
– Milyen halmozott veszteségekről van szó?
– A pár mindkét tagját rosszul érinthetik például azok az önértékelési problémák, amelyek a genetikai szűrések negatív eredményéből vagy a sikertelen megtermékenyítésből adódnak. De lelki sérülést okozhat a lefagyasztott embriók és a szelektív redukció tudata . Hosszú távú hatása lehet a sikertelenségnek is, ha nem következik be a várva-várt gyermekáldás. Egzisztenciális krízist okozhat a szülővé, nagyszülővé válás elmaradása, az ebből fakadó zavarok a párkapcsolatban. Kevesen számolnak vele, hogy az asszisztált reprodukciós folyamat munkavállalási nehézségeket is okozhat, a kivizsgálások és beavatkozások ugyanis szigorú kötöttséggel járnak. És végül az egyik legerőteljesebb tapasztalat a kontrollvesztés: miközben a folyamat technikailag és orvosi szempontból szigorúan kontrollált, a pár számára a tehetetlen sodródás érzését keltheti.
|
„Egy év után elirányítottak bennünket egy budapesti kórházba, ahol futószalag-rendszerben történt minden. A férfiak spermavizsgálatának és a nők peteérésének ,»eredményhirdetése« a folyosón, nyilvánosan zajlott. Mindkettő szörnyű érzés volt! Többszöri sikertelen inszemináció után, amelyektől már első alkalommal cisztám, s végül elegem lett, férjemmel úgy döntöttünk, itt és így nem folytatjuk. Ez már régen, 25 éve volt, azóta változhatott a helyzet abban a kórházban, de szörnyű emlék maradt számunkra.” |
A párok akár évekig tartó érzelmi hullámvasúton ülnek, ahol a beavatkozást reményteli várakozás, a sikertelenséget pedig kétségbeesés és veszteségélmény követi.
A sikertelenségek lehetőségét sok esetben hárítják, ilyenkor a vetélés hirtelen, nem várt halált jelent. A meddőség tudata önmagában is a gyászhoz hasonló pszichés mechanizmusokat indít be, ahogy a további veszteségélmények is. Emellett persze a kezelések során kapott hormonkészítmények is jelentős érzelmi ingadozást okozhatnak.
|
„Ekkorra már lelkileg úgy kikészültem – bár a férjem mindenben partner volt, mellettem állt, biztatott –, hogy volt, amikor a buszról le kellett szállnom, mert egyre inkább azt vettem észre, hogy rajtam kívül minden nő vagy babát vár, vagy babakocsit tol, csak én nem! Utáltam magamat azért, mert képtelen voltam teherbe esni, és utáltam magamat azért is, mert utáltam az anyákat. Haragudtam az egész világra.” |
A halmozott veszteségek magukban hordozzák az ún. komplikált gyász, a szorongásos betegségek és a depresszió veszélyét. A meddőséggel kezelt nők szorongása és lehangoltsága a rákkal, a krónikus magas vérnyomású és a szívinfarktusból felépült betegekéhez hasonló. Idővel a stressz és a depresszió szintje emelkedik, kivéve azoknál a pároknál, akik hozzászoktak a folyamathoz és kialakítottak egyfajta megküzdési stratégiát.
Nem elhanyagolható a transzgenerációs hatás sem: a fel nem dolgozott veszteség, a szorongás és a lehangoltság kihatással van a sikeres terhességre, a szülői kompetenciaérzésre és a születendő gyermek életére is.
Megjelenhet a pótgyermek-szindróma, a lombikbabák története pedig sokszor elhallgatott családi tabu, ami további zavarokhoz vezethet a gyerekek életében is.
|
„A terhességem legnagyobbrészt az aggódásról szólt. Mindig pánikba estem, ha történt valami nem várt dolog! Ráadásul terhességi mérgezésem is lett. Miután a kisfiam megszületett, az aggódásomat teljesen kivetítettem rá, nem mertem egyedül hagyni. A hordozóban vittem magammal, még a fürdőszobába is.” |
– Az etikai, világnézeti kérdésekről nyilvános viták is zajlottak pár éve, de mindenki számára megnyugtató válaszok nem születtek...
– Nem is nagyon tudnak, hiszen ez egy nagyon kényes terület, ami sokak világnézetével összeegyeztethetetlen döntési helyzeteket és válaszokat teremthet. Ilyen például a leszívott és beültetett megtermékenyített petesejtek száma, a magzati redukció vagy a lefagyasztott embriók sorsa. Kettőnél több embrió sikeres beültetése után választania kell a párnak, melyiktől váljanak meg, az édesanya és a többi magzat egészségének védelmében. Ma már nem nagyon vállalnak hármas-négyes beültetést, de korábban gyakoribb volt. A lefagyasztott embriók sorsa is a szülők döntése: felajánlhatják tudományos kísérletekre, eladományozhatják vagy felhasználhatják később. Az intézmények tájékoztatnak a kockázatokról, de a döntések súlyosságát és következményeit nem említik.
|
„A második lombik során három embriót helyeztek fel, és mind megtapadt. Orvosunk figyelmeztetett: előfordulhat, hogy az egyik embrió elhal, ne éljük még bele magunkat a három gyermek gondolatába. Telt az idő, és mindhárom babánk megvolt. Annyira boldogok voltunk, hogy nincs rá szó! A legelső pofon akkor ért, amikor egy orvos azt ajánlotta: egyet vetessünk el, ha egészséges és normális gyermekeket akarunk! Megállapította, hogy mindhárom baba a korának megfelelően fejlődik, bár az egyikük mintha kisebb lenne. Ezután megkérdeztem, mi is az a redukció, hogyan történik. Elmondta, hogy a babát gyakorlatilag szíven szúrják, és így meghal. Nem is voltam többre kíváncsi! Több mint hat éve csak arról szól az életünk, hogy kisbabánk szülessen; hogyan nézzek majd a két gyermekemre úgy, hogy ne lássam a feláldozott harmadikat?! (…) 22 hetesen vérezni kezdtem, befektettek. Másnap meghalt a kisebbik babám, a rá következő napon pedig a harmadik gyermekünket is elvesztettük.” |
Rendkívül nehéz, életről és életre szóló döntések ezek, amelyekről senkinek sincs joga kívülről ítélkezni. Sem családtagként, sem barátként, de szakemberként különösen nem; a mi dolgunk segíteni a veszteségek felismerésében és kísérni, támogatni őket ezek feldolgozása során.
Kép: Freepik
– Milyen szakmai lehetőségek vannak e veszteségek feldolgozására?
– A halmozott veszteségek alapos és folyamatos feldolgozására gyakorlatilag nincs lehetőség, ugyanis a sikertelen lombik-beültetés után legtöbb esetben három hónap vagy kevesebb idő telik el a következőig. Ezt írja elő az orvosi protokoll, ezt kívánja a párok vágya és ezt diktálja a versenyfutás az idővel, ami további nehezítő tényező a lelki egészség szempontjából. A megnövekedett állami támogatásból és a résztvevők növekvő számából adódó hosszabb várakozási idő ambivalens: lehetőséget adhat a veszteségélmények feldolgozásának elkezdésére, viszont továbbra is fontosabb a versenyfutás az idővel. A segítő szakma egyik fő kérdése: az időnyomás figyelembevételével hogyan optimalizálható a veszteségek és az elveszett lehetőségek miatt érzett pszichés teher, hogyan oldható fel az ebből fakadó szorongás.
Nagyon sok pár nem bírja ezt a pszichés terhelést, ezért nem élnek mind az öt lehetőséggel. Körülbelül felük három ciklus után megszakítja a folyamatot. Ez több szempontból kudarc és újabb veszteségélmény, amivel foglalkozni kellene.
|
„A férjem ismételten szóba hozta a lombikbébi-programot, amiről hallani sem akartam, mert közel fél év telt el, és azóta nem volt menstruációm. A férjem végül rábeszélt egy újabb beültetésre, mert »gyerek nélkül nem élet az élet«. Ekkor már csak két embriót engedtünk beültetni, féltünk az újbóli tragédiától. Nem sikerült. Úgy döntöttem, elég volt, nem csinálom tovább. Felajánlottam a férjemnek, hogy váljunk el, mert én gyerekcsinálás-ügyben nem vagyok hajlandó többször orvoshoz fordulni. Megemlítettem az örökbefogadást, de erről ő hallani sem akart. Szörnyű heteink voltak.” |
A termékenységi centrumok honlapjai írnak a pszichológus igénybevételének fontosságáról, de inkább csak a stresszkezelés szempontjából, veszteségoldalról nem, így arról a lelki támogatásról sem, amely a döntésekre felkészüléshez és a következményekkel való szembenézéshez szükséges. Ráadásul a pszichés támogatás lehetőségére ritkán, vagy csak a sokadik kudarc után hívják fel a párok figyelmét, amikor azok bizalomvesztés miatt már máshová mennek vagy kilépnek a rendszerből.
Pedig kutatások igazolják: megfelelő preventív támogatással – amely során már érdemes az apákra is figyelni – és a folyamatot végigkísérő pszichés támogatással lehet a legnagyobb hatékonyságot elérni.
A kognitív viselkedésterápiák csökkenthetik a szorongást, fokozhatják az élet értelmébe vetett hitet. A csoportban zajló felkészítés új kapcsolatokat, sorstársi közösségeket adhat. Egyéni vagy párterápiás támogató programokra is szükség lenne, és segítséget adhatnak a relaxációs technikák.
És végül: rendkívül fontos, hogy bevonjuk az egészségügyi dolgozókat is a támogatói programba. A párok gyakran hiányolják az empátiát az intézményekben dolgozók részéről, pedig a veszteségekre koncentráló, beszűkült tudatállapotban rendkívüli jelentőségű a megfelelő kommunikáció. Szakmai továbbképzésekre, a személyzet érzékenyítő felkészítésére és mentálhigiénés egészségvédelmére van szükség. Ezek mind növelik a foganás esélyét, ami nemcsak a párok, hanem az intézmények érdeke is.
|
„Emlékszem, hogy a helyi kórházban egész éjszaka mozdulni sem mertem, feküdtem az ágyon, szorítottam mindenemet, még a lábujjaimat is, hátha így benntartom a babáimat. Reggel aztán berobogott egy szülésznő, aki roppant határozottan felszólított, hogy keljek fel, menjek mosakodni, pakoljak össze az éjjeliszekrényen és simítsam feszesre az ágytakarót. Neki ez igen fontos volt!” |
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
