Meglepő újévi jóslat: több emberi szeretetre, empátiára és kreativitásra kapunk esélyt a robotokkal

Klímaváltozás, népvándorlás, mesterséges intelligencia-kutatás mind olyan folyamatok, amelyeket az emberiség indított el, és olyan léptékű jelenséggé nőttek, mintha természeti erők állnának mögötte. Az egyes ember számára éppen ezért talán szorongatóbbak, mint egy pöfögő vulkán lábánál éldegélni, mert még felelősnek is érezzük magunkat, amellett, hogy tehetetlennek is. Az emberiség ugyanis képes olyan dolgokra, amiktől az egyes ember aztán frászt kap – de hiszek abban, hogy az a bizonyos egyes ember mégsem tehetetlen.

Mondhatjuk, hogy a mesterséges intelligencia nem probléma, hanem kifejezetten akart eredmény, ezért nem helyes a klíma- és a menekültválság mellé helyezni. Abban azonban hasonlít ez a három trend, hogy minőségi emberi választ követel.

Kai-Fu Lee, mesterséges intelligencia-kutató egy TED-előadásban beszél arról, szerinte hogyan mentheti meg az MI az emberiséget. Úgy, hogy rákényszeríti az embert, hogy fókuszáljon arra, ami benne esszenciálisan emberi.

Kai-Fu Lee elmeséli, hogy kezdetben, mint a világ élvonalába tartozó kutatónak a munka határozta meg az életét annyira, hogy a feleségét is magára hagyta volna a szülőágyon, ha a gyermeke nem születik meg egy nagyon fontos prezentáció kezdetéig. Az ideje és figyelme csaknem kilencven százalékát töltötte ki a munka, amely ráadásul igen fontosnak is tűnt, és amelyben valóban világszínvonalat ért el. Az az értékrend, amely szerint az élet igazi értelme és az identitás alapja a munka, Kai-Fu Lee életében addig tartott, amíg súlyos betegséget nem diagnosztizáltak nála. Ekkor rádöbbent, hogy hibás döntés volt a munkát az emberi kapcsolatai elé helyezni. Szerencsére meggyógyult, és kapott egy esélyt, hogy változtasson. Ma kevesebbet dolgozik, többet van a családjával, ráadásul a munkájára is máshogyan tekint.

Kép

Kai-Fu Lee előadást tart a TED 2018-on – TED Conference / Flickr

Kai-Fu Lee szerint az MI lehetőség. Valóban munkahelyeket fog megszüntetni, változtat a megszokott életünkön, de lehetőséget is teremt arra, hogy sokkal több ember végezzen hivatásszerűen olyan tevékenységet, amit csak ember képes elvégezni, mert empátiát igényel és kreativitást.

Nem veszteség ér bennünket, hanem felszabadulunk az emberséget igénylő munkákra.

A mesterséges intelligencia ugyanis – a népszerű disztópiákkal ellentétben – nem tud együttérezni, nem tud szeretni, és nem kreatív. Csak olyan következtetésekre tud jutni, amelyek a nagyon nagy mennyiségű feldolgozott adatból származnak, de újat nem tud alkotni.

Én nem gondolom, hogy ez a téma egy ilyen egyszerű matematikai egyenletben megfogalmazható, mint amit egy TED-előadás tanulságként elbír, miszerint annyival több szociális munkás lehet a jövőben, amennyivel kevesebb fuvaros. A lényeg mégis benne van, miszerint korunk kihívása, hogy elkülönítsük és tápláljuk kizárólagosa humanoid tulajdonságainkat.

Az állatok nem tudnak olyat tenni, amivel el tudnák veszíteni állatmivoltukat. A nyúl nem tud olyat tenni, amivel elveszti az ő nyúlságát. Az ember vajon képes úgy élni, hogy közben elveszti emberségét? A kultúránkban mindig is jelen volt a gondolat, hogy az ember képes kimenni a vonalból, képes úgy viselkedni, amit az emberi közösség alantasnak, ember alattinak tart. De képes „emberhiányosan” is működni, amikor nem használja a gondolkodás, a szellem és az érzelmek mélységeit.

Úgy tűnik, az emberlét a puszta levésen túl valami többet is kíván tőlünk, ami fárasztó, amit szeretünk néha felfüggeszteni. A gondolkodás, a felelősség és a mély érzelmek elől pihentető az ürességbe menekülni.

A Harry Potter-féle varázsvilágban három főbenjáró átok létezik, amit tilos emberre szórni. Ebből az egyik fájdalmas, a másik halálos, de a harmadikat elszenvedni kifejezetten kellemes. Ez az imperius-átok, amellyel az átkot szóró teljesen a maga akarata alá vonja a másikat. Annak, akire az átkot szórják, teljesen kiürül az elméje, és megszabadul minden felelősségtől, minden döntéskényszertől, ami tulajdonképpen csodálatos könnyűséggel ajándékoz meg. Mégis annyira méltatlan, annyira ember-telen, hogy ugyanolyan súlyos vétség használni, mint a halálos vagy a kínzó átkot.

Ray Bradbury kisregénye, a „Fahrenheit 451” (amelyből François Truffaut 1966-os, azonos című kultfilmje készült) szintén azzal a gondolattal játszik, hogy az ember, sőt, egy egész társadalom képes úgy élni, hogy nem használja azt, ami benne igazán emberi. Az emberiesség helyén tátongó űrt nem egy imperius-átok idézi elő, hanem a kultúra hiánya és az ember eltompítása fogyasztással és folyamatos médiajelenléttel. Abban a világban a hatalom agressziója nem is az emberek, hanem a könyvek ellen irányul, amelyek megtestesítik azokat a lehetőségeket, amelyekkel az ember nem él. A jelen nagy változásai, a mesterséges intelligencia, a népvándorlás, a klímaváltozás mind olyan kihívások elé állítanak, amelyek speciálisan humanoid, emberi választ kívánnak.

Egy szülő vagy nevelő nem is tudja annál jobban felkészíteni a gyerekeket a jövőre, mintha minél mélyebben bevezeti az emberi világba. Ehhez nem kell mást tenni, mint lehetőséget adni az igazi tapasztalásra, az érzelmek megélésére és a gondolkodásra.

Csak azt kell tenni, amit tudunk, a kultúra még hozzáférhető, és mi magunk is hozzáférhetők vagyunk egymásnak, ha engedjük. Az újesztendőre mást nem is tanácsolhatok, mint hogy legyetek sokat együtt, ne térjetek ki a kis és nagy érzelmek elől, menjetek ki a természetbe, olvassatok, zenéljetek, beszélgessetek sokat! És kívánom, hogy tudjatok egyedül is lenni, otthonosan, magatokkal! (És csak keveset kütyüzzetek.)