A NAT határán – avagy milyen egy innovatív iskola?
A gyógypedagógus és mérnök házaspár mindhárom gyerekét kivette az állami iskolából, miután egyéves előkészület után létrehoztak egy innovatív magániskolát. Itt az órák nem csak 45 percesek, nincs csengő és házi feladat, van viszont állandó gyógypedagógiai segítség, babzsák, zongora és iskolagyűlés. Indokolt esetben ki lehet menni az óráról, egymástól is tanulnak a diákok és tanárok, és mindenki otthon érzi magát – mindezt a NAT keretein belül. Jelenleg harminckét diák tanul az első, összevont második-harmadik és ötödik osztályban. Az első hónapok tanulságairól Berecz Zoltán és Berecz Melinda alapítókkal beszélgettünk.
Iskolaalapítás előtt Berecz Zoltán elolvasott rengeteg pedagógiai szakirodalmat, írt egy oktatási helyzetjelentést és egy pedagógiai programvázlatot. Megállapításai nem meglepők: míg az alapismeretek átadására épülő, frontális módszerű iskolai oktatás változatlan, a világ soha nem látott mértékben változik, ezért rugalmasan, kreatívan gondolkodó, együttműködő emberekre, a jövő munkahelyein szükséges készségek elsajátítására van szükség. Ehhez az erősségek kiemelésével, személyre szabottan kell a gyerekhez fordulni, és elérni, hogy önállóan, saját belső motivációjukra alapozva tanuljanak. Meglepő módon az alapítók szerint ez lehetséges a Nemzeti Alaptanterv (NAT) keretein belül.
És hogy mitől innovatív a Fürkész suli? Zoltán korábban innovációval foglalkozó cégnél dolgozott, és ezt a szemléletet vallja alapítóként is: lépésről lépésre haladni az oktatás és nevelés megújítása irányába, s közben a NAT keretei között maradni.
„Én nem azt keresem a jogszabályt olvasva, mit nem szabad, hanem azt, hogy mit tesz lehetővé.” Nem alternatív iskola, hiszen nincs alternatív tanterv, de a NAT kereteit szétfeszítik, amennyire csak lehet.
„Nincs leírva sehol, hogy az elsős tanulónak karácsonyra írnia kell. Az viszont igen, hogy a pedagógus alkalmazhat projekt-módszert, témaheteket, kooperatív technikákat. Mi is sokféle, hagyományostól lényegesen eltérő módszerrel működünk. Egyelőre terveink 40-50%-a valósult meg, és biztos léptekkel haladunk a kitűzött irányba. Két hónap után már sok tekintetben kiderült az is, meddig jók a NAT keretei és hol szorítanak.” Például, a NAT szerint az órák 35–135 percesek lehetnek. Olyan tárgyak esetén, amire nem elég a 45 perc (például magyar, matek, természetismeret, technika), két-három órát tartanak pár perces szünetekkel, amikor mozgásos és gondolkodós feladatok váltják egymást. Vannak viszont olyan tárgyak, amelyekre szerintük kevesebb idő kellene, de többször (például idegen nyelv, ének) – egy optimális órarend eléréséhez picit „szorítja” őket a NAT. A vágyott, többszöri 20–25–30 perces órák helyett angol anyanyelvű diákokkal terveznek Skype-olást; nagy vágyuk pedig egy nap, amikor minden foglalkozás angolul zajlana (Friday Happening), ezt viszont egyelőre nem tudják finanszírozni.
Másik „különlegességük”: nincs csengetés. Eleinte nehéz volt, Melinda szerint „szétkiabálták a torkukat az udvaron, mire meghallották, hogy XY tanár várja őket”, de most már első szóra mennek, mert tudják: az óra izgalmasan kezdődik, nem szeretnének lemaradni róla.
Az is rendhagyó, hogy jellemzően két pedagógus van bent az órákon: egy gyógypedagógus, aki így jobban látja, kivel kell külön is foglalkozni, vagy egy másik pedagógus, aki segíti az óravezető tanárt, és módszereket is el tud lesni a tapasztaltabb kollégától. A szakmai csapat komoly tapasztalattal rendelkező, hagyományos és alternatív iskolából érkező pedagógusokból, a szükségesnél magasabb létszámú gyógypedagógusból és természettudományi vonalról érkező nem-pedagógus szakemberekből áll, akik között nagyon hasznosnak tűnik a hangsúlyosan motivált párbeszéd, együttműködés. A gyógypedagógusok révén gyakorolják az ún. inkluzív módszert, amikor is csoporton belül próbálják megoldani a felmerülő problémákat – eltérően a hagyományos iskolától, ahol jellemzően kiviszik vagy kiküldik az osztályból a problémás gyereket.
„Mi a pozitív megerősítés hívei vagyunk, de egyeseknél ez nem feltétlenül elég, muszáj következményeket is említeni; büntetni viszont nem szeretnénk, mert ellenkezik az elveinkkel.”
„Még szülőktől is sokszor kapjuk azt a visszajelzést: kedves tőletek, hogy próbálkoztok, de nem fog menni. Mire mi: türelmeteket kérjük, mi szeretnénk megpróbálni.”
Zoltán nemrég másfél óra alatt érte el, hogy egy diák megírja a nyelvtan házi feladatát: miután a rábeszélés nem segített, felajánlotta helyette, hogy indokolja írásban, miért nem szeretné elkészíteni. Gyakran érvel így: „Mindenkinek el kell végeznie a dolgát. Ha például én nem tenném, akkor nem lenne Fürkész suli, és te sem járhatnál ide. Végezd el te is a dolgod, ahogy én is.” Sokszor elmagyarázza nekik azt is: ahhoz, hogy később valami nagyon izgalmassal foglalkozzanak, sok mindent meg kell tanulniuk. Melinda elismeri: a nap végére nincs hangjuk, mindenkivel mindent próbálnak megbeszélni, ahogy otthon is szokták, és bár harminckét gyerekkel ez sokkal nehezebb, nem adják fel, mert ebben hisznek, és úgy látják, ha lassan is, de megtérül. „Ezért is jó, hogy kicsiben kezdtük, és velük együtt alakítjuk ki a szabályokat, például az iskolagyűlésen. Most tizenegy-tizenkét gyerek jár egy osztályba és nem tervezünk húsz fölé menni.” Az iskolagyűléseken Zoltánnak és az iskolaigazgatónak vétójoga van, a döntés pedig írásba kerül, így később lehet rá hivatkozni. A diákok kezdeményezte vásárt is itt szavazták meg; először igazi pénzt használtak, de kiderült, nem volt jó ötlet, így legközelebb másképp szervezik, a részleteket együtt dolgozzák ki. Legújabb ötletük az iskolai kártyaverseny a matektanulás támogatására; ha beválik, hagyomány lesz belőle, ha nem, kitalálnak majd valami mást.
Tornaórán igyekeznek minél több, változatosabb fejlesztő játékot beépíteni. A diákok szerint „nem olyan unalmas, mint a régi suliban, ahol mindig ugyanazt kellett csinálni”, a szülők megspórolhatják az extra fejlesztőórákat, és tájékoztatást kapnak, ha erre mégis szükség van. Van olyan ötödikes, akiről náluk derült ki, nem tud kúszni. Megnézték azt is, milyen, ha a nagyobb diákok együtt tornáznak a kicsikkel és oktatják őket. Kiderült: működik, sikerélmény mindenkinek. Lépésről lépésre próbálják ezt ki más tantárgyak esetén is.
Berecz Zoltán szerint a gyerekek mindent megtanulnak, ami érdekli őket, ezért ő jegyzetelni szokott, kit mi érdekel, és a délutáni szabad foglalkozás alatt, a fürkészidőben ezekről szoktak beszélgetni: a Marsra szállástól az atomfizikáig.
A tanulóidőt kaméleonidőnek hívják: együtt van mindenki, de személyre szabottan mást-mást kell tanulniuk. Mire bejönnek az udvarról, a táblán a lecke. A kezdeti időhúzás után mára elérték, hogy többé-kevésbé mindenki önállóan elkészíti a feladatait. A tabletek használatát csak nemrég sikerült bevezetni, így ezzel kapcsolatban még nincs tapasztalatuk, de annyit elárultak: a digitális eszközöket kizárólag tanulási eszköznek tekintik, például saját ötödikes gyerekeiknek sincs még okostelefonjuk.
Míg Zoltán számára az első hónapok a Fürkész-elvek kialakításáról és a folyamatos adminisztrációról szóltak, Melindának az összeszokásról és a diákok-tanárok „rehabilitációjáról”, ugyanis nem kevés idő kellett a hagyományos iskolarendszerben szerzett sebek, rossz tapasztalatok és téves berögződések levetkőzéséhez.
Szükség van a rugalmas, személyre szabott hozzáállásra, ugyanakkor elengedhetetlen a mindenkire vonatkozó alapszabályok szigorú betartása, betartatása, mindez persze a Fürkész-elvekkel összhangban történik.
„Egy első osztályunk van, mégis olyan, mintha három lenne, hiszen mindenkinek minden új, beleértve a tanárokat is, akiknek ugyancsak idő kellett, hogy elhiggyék és mára már a saját szemükkel is lássák: másképp is lehet tanítani, tanulni.”
Nem tudom kihagyni a kérdést: jó az, ha az egész család ugyanabba a suliba jár? Összenevetnek: „Nem könnyű, de igyekszünk és egyre jobban sikerül tartani magánéleti korlátainkat. Itthon már egyre ritkábban, a gyerekek előtt pedig egyáltalán nem beszélünk iskolai ügyekről, és ők is egyre többször szólítanak az iskolában a nevünkön, és egyre jobban elfogadják: ugyanazok a lehetőségeik-feladataik, mint a többieknek. A tanároknak pedig gyakran hangsúlyozzuk: pontosan ugyanúgy kezeljék őket, mint a többieket.”
Támogatott tartalom. A cikk a Fürkész suli megbízásából a Képmás Natív Stúdió közreműködésével készült.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>