A mosolygó bohóc ideje – A bartendaz mozgalom már nem foglal le parkot, nekik építenek!

Sebek és jelek

„Az ilyen alkalmakat egyre többre értékelem, igyekszem is megadni a módját: csak nézem az embereket, elbeszélgetek a felbukkanó régi ismerősökkel” – mondja, noha most egy budapesti kávézóban ülünk és tea van előttünk. Hogy jött szóba Mohács? „2011-ben ott kezdtük el a többiekkel azt a szabadtéri edzést egy játszótér mászókáin, amit a rendőrség oszlatott fel. Azóta viszont épült a városban kifejezetten erre a célra egy kondipark, amelyben egy hónapja ugyanazokkal az arcokkal futottam össze, akikkel anno még „illegálisan” tréningeztünk. Jó volt látni, hogy ők is kitartottak a sport mellett! Így kötődik ide a felszolgálós sztori is, hiszen átvitt értelemben mi is italt szolgálunk fel másoknak, csak a mi italaink a gyakorlatok. Régen az alkohollal együtt az utcai edzés is tiltott volt, de mára elértük, hogy az emberek a szabadban tréningezhessenek. Kaptunk sebeket is a cél érdekében, de ezeket a sebeket büszkén viseljük…”

Ahogyan Norbi büszkén viseli a testét borító tetoválássorozatot is, amelynek epizódjaiban egy-egy életszakaszát ismeri fel. „Van, amelyik erőt ad, de olyan is, amelyik negatív tartalmat hordoz: valamit ki akartam szabadítani vele magamból, ahogy egy író is az írásaival. Utáltam például a pénz hatását a világra, ezért magamra tetováltattam egy köteg dollárt, és ez megtanított együtt élni vele, mert nélküle nyilván én sem boldogulnék.” Van hősünk bőrén még sok más izgalmas szimbólum, védőangyaltól és bibliai idézettől kezdve az egyetemista éveire emlékeztető pécsi tévétornyon át a viharfelhőket megvilágító villanykörtéig, betonból kinövő rózsáig. Néma, de beszédes jelek, sportos életképek, a múlt és a jelen fontos állomásai. Mindezt mégis kevesen láthatják rajta – de miért is?

Nem valóságshow, hanem életérzés!

„A közösségünk szellemiségének az is része, hogy mi sokakkal ellentétben nem úgy edzünk a szabadban, hogy magunkat, a testünket mutogatjuk. A bemutatóinkon sem vesszük le a pólót.

A gyakorlatok mögötti fizikai és mentális erőt csak sejtetni szeretnénk, nem vagyunk cirkuszi produkció vagy valóságshow. A médiában a nonstop félmeztelenkedés hódít, és a neten is azzal tudnánk beállni a fősodorba, de nálunk más az irány.

Egy kicsit művészetként is szeretnénk bemutatni a mozdulatsorainkat, amelyek kívülről így akár könnyednek is hathatnak. Persze, aki megpróbálkozik velük, rájön, mennyi munkát kell beléjük fektetni. Bárki megteheti!”

Radányi Norbert – Kép: Buthi Patrik

A bartendaz mozgalom hazai elindulása óta az elmúlt néhány évben gombamód szaporodtak a kültéri szabadidőparkok Magyarországon. A Budapest Európa Sportfővárosa 2019 projekt keretében tizenkettő, a Magyar Szabadidősport Szövetség segítségével további ötven ingyenes edzést tarthattak Norberték Budapesten – s még néhány városban az új helyszíneken – idén tavasszal és nyáron. Aki csak egy ilyenen is részt vett, az utána akár a saját baráti körével, internetes oktatóvideók alapján is boldogulhat e mozgásformával, nem muszáj személyi edzőhöz járnia, noha egyre többen rendelkeznek a csapatból tréneri papírral: „Nem egyszemélyes hadsereget építek, nem magamat akarom híressé tenni, hanem egy életérzést népszerűsíteni. Már csak azért is, mert a mozgalom arcaként nem tudnék mindenütt személyesen ott lenni, a szellemiségünknek nélkülem is működnie kell. És működik is: volt, hogy egy nálam sokkal fiatalabb csapattársamhoz álltam be magam is edzeni, és óriási öröm volt átélni, hogy aki velem kezdte, az milyen szuper edzést tart! Főleg, hogy közben így, harmincévesen már magamat is karban kell tartanom. Ha egy autót nem viszel olajcserére, előbb-utóbb elromlik – ebben a sportban az olajcsere az ízületekkel való törődés. Nem szabad mindig csúcsra járni!

A növekedés nemes dolog

A nyári bemutatók – idén ebből is volt vagy ötven – sűrű szezonja után ősszel-télen Norbi is újraépíti magát. A mennyiség helyett a minőségre megy rá: amit a hétköznapokban másoknak tanít, azt a saját repertoárjában is tökéletesítené, néha pedig már nemcsak tréner, hanem üzletember is, aki egy rendszert működtet. Sportolónak nem tekinti magát, mert: „Sportoló a barátom lánya, aki tizenöt évesen nemcsak brutálisan sokat edz, hanem akkor is elutazott egy világversenyre és kiúszta magából a maximumot, amikor előtte egy vírus ledöntötte a lábáról. Én csak addig voltam sportoló, amíg az NB II-ben kosaraztam.”

Mert ilyen is volt, sőt, az utcai kosárlabda vitte őt közel a hiphop zenéhez, amelyben már saját videoklipet is alkotott Nincs végszó címmel, a Bartendaz közösséggel, Gabó énekesnővel és a Stereo Kollektív pécsi rapcsapattal. A hiphop Harlemben is kapcsolódik a mozgalomhoz, ahol Norbi már kétszer is járt, többek között GIANT, a Bartendaz kinti „atyja” látta őt vendégül. A neve mozaikszó, jelentése: Growing Is a Noble Thing, vagyis „a növekedés nemes dolog”.

Az ebből kiinduló szemléletmód pedig a Giant Thinking, amely az USA-ban bűnmegelőző célt is szolgál: a veszélyes közegben felnövő fiatalokat tereli a szabadtéri mozgás eszközével helyes irányba. A hazai Bartendaz-nak is szándéka eljutni javítóintézetekbe és büntetésvégrehajtási intézményekbe, ha sikerül mindezt kellő védelem mellett megszervezni.

Az „Óriási Filozófia” importálója dolgozik rajta, de közben Harlemet is fel-felidézi: „GIANT társaságában nem voltam ott veszélyben, de azért akadtak érdekes helyzetek, amikben nem szívesen lettem volna egyedül, sötétedéskor pedig siettem haza… Az egyik amerikai csapattársam viszont elvitt kint egy gospel-misére, ami felejthetetlen volt!” – bukkan fel egy-egy maradandó emlék az utazásából.    

Közös nevező a túléléshez

Norbert nem ragadt le a kinti szemlélet átvételénél. „Egy olimpikon barátommal szoktuk beszélgetni, milyen jó volna, ha minden ember közös nyelve a sport volna! Mert akik mozognak vagy rajonganak a sportért, sokkal könnyebben megértik egymást. A jó kommunikációhoz kell a közös nevező. És remek párkapcsolat-építő lehetőség is: vannak, akik nálam találtak egymásra, és ma már házasok, gyerekük is van. Nyilván a kicsi is szeretni fogja majd a mozgást” – véli interjúalanyom, aki azért tudja: nem foroghat a világ a sport körül, nem sikerülhet mindenkit kiszakítani a szobája nyugalmából. Szerinte a sportolás egy túlélési esély, amely révén egészségesebbé válhatunk másoknál, de senkinek sem kötelező élnie vele.

Kép: Buthi Patrik

„Azért jó volna, ha idővel – ahogy a keleti országokban leállnak az emberek az utcán is tai chi-zni – úgy nálunk a szabadtéri kondiparkokban jönnének össze minél többen!”

A Bartendaz Hungary vezetője közösségben gondolkodik. Korábban hajléktalanoknak is szervezett ételosztást, de úgy látta, egy-két alkalom nem oldotta meg a problémát, az edzések viszont sorsokon változtatnak. A korosztály és a nemek szerinti részvétel vegyes, a nulláról is belevághatunk a saját testsúlyos edzésbe. „Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, megfogadtam, hogy addig folytatom, amíg azt nem látom valamelyik év végén, hogy hátrébb tartunk, mint 365 napja. Ilyen még nem volt, csak előre léptünk! A kevésbé fontos dolgok lepotyognak rólunk, ám az irányt tartjuk, és ez az irány jó” – összegez Norbi, aki ezek szerint a karjaira tetovált – jó és rossz időket jelképező – könnyező, illetve mosolygó bohóc közül a mosolygó idejét éli. Még jobb, hogy amit képvisel, az másokat is mosolyhoz segíthet.