„Fesztiválozol keresztényként? Nem bűn az?”

„Reggeli” 14:00 óra van, amikor végighaladok a Strand Fesztivál főutcáján, hogy sietős lépteim a KözösPont misszió sátrához vezessenek. Még mindenki meglehetősen óvatos mozdulatokat tesz, vagy csak a koncertek előtti pihenőjét tartja a zamárdi vízparton. Menet közben hallom, hogy „csináljunk most olyat, amit megbánunk majd holnap”. Valamelyik reklámstand karaoke-pultjánál énekeli egy srác, ritmustól és dallamtól nem zavartatva Fluor Tomi számát, de senkinek a szeme sem rebben.

Nappal van. A civil falu ilyenkor a legforgalmasabb. Meg is állok a megállító táblánál: rajzolj csokiért! Bálint, a KözösPont sátorvezetője szerint az előző este italra elvert utolsó forintok hirtelen kreativitást szülnek, nem csoda hát, ha ez a legcsábítóbb pont a közös beszélgetésre. Már pár éve járja a fesztiválokat, fiatal, értelmes, jól kommunikál a teammel és az érdeklődőkkel is. Ezen a fesztiválon ő felel azért a munkáért, amit ez a 16 fiatal végez.

Immár 20 éve, hogy a keresztény felekezetek együtt, az ökumené és a misszió jegyében látogatnak ki a nyári nagy fesztiválokra. EFOTT, SZIN, Double Rise, Ördögkatlan és Strand Fesztivál – ez az idei program.

Ide betérhet hívő és hitetlen, itt, ezeken a fiatalokon keresztül van módja bárkinek megismerni a hitet – ismerős terepen, két koncert között, vagy inkább az első koncertek előtt. „Nagyjából délben kezdünk, és este hatig-hétig folyamatosan jönnek az érdeklődők” – mondja Bálint, és megerősítem: csak egy fél órája vagyok ott, mégis nagy a mozgás.

Minden évben van valami keret. Az idei téma az útkeresés, a népmesék legkisebb fiainak története. Ehhez járulnak napi idézetek, résztémák, ez az, ami a betérőkkel folytatott beszélgetések témája is egyben. „A Strand Fesztivál közönsége elég fiatal – mondják a résztvevő önkéntesek. – Nagygimnazisták, egyetemisták, akiknek napi szinten kérdés, merre induljanak el az életben. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani, hogy megtapasztalják: nincsenek egyedül.”

Nagy felelősség ez, hiszen hívő közegből érkező fiatalok (a felső korhatár a krisztusi kor) képviselik most itt a felekezeteket.

Amit ők mondanak, azt fogják tapasztalni azok, akik a hittől távol vagy keresőként ülnek le rajzolni csokiért, hogy aztán beszélgessenek. A misszióban résztvevők képzésben vesznek részt, ami három hétvégét jelent. Meg kell tanulni az alapvető kommunikációs stílusokat – például hogy mit ne tegyél, ha valaki támadólag lép fel az egyházzal, a vallással, a hiteddel szemben. Mert azért mesélnek meghökkentő eseteket. A legtöbben például azt nem értik, mit keres egy keresztény csapat egy fesztiválon. Hát az nem halálos bűn? Van tehát beszélgetnivaló bőven arról, milyen is ma egy keresztény fiatal.

De vajon miért teszik ezt? Mi motivál valakit, hogy féléves felkészülés után jöjjön el egy ilyen szolgálatra? – kérdezem Bálintot, miközben fürkészem a tekinteteket, a csapatot munka közben. Nem jó, ha az ingyen hetijegy a hajtóerő, éppen ezért a folyamat elején felvételi is van.

Fontosabb motiváció talán az a közösség, ami ilyenkor kialakul a sátor lakói között. Ez lehet az, ami aztán tényleg vonzóvá teszi az általuk megélteket.

„Mindenki meghal, de csak kevesen élnek” – olvasom az egyik kifüggesztett, csokiért elkészített rajzon, és pillanatok alatt eloszlik a kételyem: vajon tényleg lehet-e mélységekről beszélgetni, eljutni valahová, amikor közben a háttérben szól a dobon a kettőnégy? Tényleg valami érdekeset fogalmazott meg az ismeretlen művész, ami nyilván jó alap volt a beszélgetéshez is. Bár mi ezt úgy mondjuk: mindenki meghal, de sokan fel is támadnak!

Már a Punnany Massif játszik a közeli nagyszínpadon, amikor a kis csapat a záróimát tartja. Áthallatszik, hogy „csak lazán, mély levegő, és ének, nincs itt félelem. / Hisz szabad vagy, az élet örök, a lélek végtelen.” Hiába, egyről beszélünk. Ez a közös pont.