Hogyan dicsérjünk? – Töltsük fel gyermekünk érzelmi bankját!
Nagyon sok szülő tisztában van azzal – szerencsére – hogy a dicséret milyen fontos szerepet játszik a gyerekek önbizalma szempontjából. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegy, hogyan dicsérünk. Persze jót teszünk az „ügyes vagy” dicsérettel is, de miért állnánk meg itt, ha lehet ezt jobban is?
Azzal, amit gyermekünk viselkedésében pozitívan megerősítünk, énképének, önbecsülésének alapköveit rakjuk le, ezért hát nem mindegy, hogyan tesszük mindezt. Tegyük hozzá, hogy jellemzően kevesebbet dicsérünk, mint amennyit lehetne. Míg kisgyermekkorban minden az önállóság felé tett lépést nagy örömmel, és sok dicsérettel fogadunk, idővel az elvárások növekedésével valahogy természetessé válik, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie kell, és nem dicsérünk az elvégzett feladatokért. Pedig sokkal jobb lenne, ha megtennénk, ha gyakrabban dicsérnénk, és kevesebb időt szánnánk az el nem végzett dolgok feletti hangos méltatlankodásra.
Általában azt látjuk, halljuk, hogy dicsérni mindenki tud, az a legkönnyebb. Pedig van, hogy a legjobb szándékkal elhangzó dicséret is más reakciót vált ki, mint szeretnénk. Kételkedhetünk például a dicséret őszinteségében, ha csekély erőfeszítést igénylő cselekvésünket magasztalja, esetleg ijesztőnek érezhetjük, vagy valami hátsó szándékot feltételezhetünk a dicsérő szavak mögött. Ilyenkor kétségkívül mellétalál a dicséret „feladója”, ez pedig a gyerek-szülő viszonyban is okozhat nehéz perceket.
A dicséreteink általában jelzők, amelyek minősítenek. Nem azt, ami történt, amit a gyerekünk tett – vagy épp nem tett –, hanem leginkább őt magát, gondolván, abból épül, ha ő kapja a dicsérő szavakat. Nem igaz? Így nem!
Bence focimeccs után jön ki az öltözőből. A meccsen két gólpasszt adott, és szerepe volt egy támadás hárításában. Kipirult, lelkes és büszke.
– Apa, láttad? Győztünk!
– Nagyszerű volt!
– Az edző szerint kiemelkedő teljesítményt nyújtottam ma.
– Így is van. Nagyon ügyes voltál! Mindig mondom, hogy tehetséges vagy!
Mi a baj ezzel a dicsérettel? Mondhatjuk azt, hogy jól van így, ahogy van, de nehéz elképzelni, vajon Bence ezek után mi mást tud még mondani…
Az általános, jelzős dicséretek, mint a fenti, nem mindig szolgálják azt a célt, amelyet el szeretnénk vele érni – hogy a gyerekünk valóban olyan nagyszerűnek, ügyesnek és tehetségesnek érezze magát, amilyennek mi látjuk, amely jelzőkre minden kétséget kizáróan rászolgált.
Ezzel szemben a leíró dicséret, amelyben nem használunk jelzőket, másképpen támogatja gyermekünk önbizalmát. Leginkább úgy tudnám megfogalmazni, és szemléletessé tenni, ha azt mondom: élményt adunk vele a gyermekünknek.
Kép: Designed by freepic.diller / Freepik
Nem jelzőket aggatunk rá, amelyeknek néha az ellenkezőjét is átadjuk: Nagyon ügyes volt a focipályán, de hogy lehet olyan ügyetlen, hogy kiöntötte a tejet a reggelinél? Ellentétes jelzőket használunk, amelyek tárgya azonos: a gyerekünk. Csoda, ha zavar támad a rendszerben?
Lássuk, mit jelent az élmény:
– Apa, láttad? Győztünk!
– Nagyon izgalmas meccs volt, a második gólpasszodnál alig tudtam ülve maradni!
– Jó kis csel volt, igaz?
– Úgy futottál, hogy nemigen volt esélyük ellened! Kihasználtad a helyzetet, és segítettél megszerezni a győztes gólt.
– Az edző szerint is kiemelkedő teljesítményt nyújtottam ma.
– Rengeteg munkád van benne, megdolgoztál a sikerért. Büszke lehetsz arra, amit elértél!
A jó dicséret nem minősít vagy értékel. Nem a „fantasztikus” vagy a „nagyszerű” kifejezés okozza a nagyobb örömet, hanem a tény, hogy a szülő odafigyel az esetleges apró részletekre és leírja azokat. A leíró dicséret során kerüljük az általános jelzőket, és igyekezzünk egy vagy több olyan motívumot megragadni abban, amit tett, amely igazán felkeltette a figyelmünket, vagy tetszik nekünk. Írjuk le, amit látunk, vagy amit érzünk az adott dologgal kapcsolatban: „Nagyon tetszik, hogy a vár egyik bástyája csak zöld kockákból építetted.” „Milyen élethűen rajzoltad le a házat, a Mikulás így biztosan megtalálja!”
Amennyiben leírtuk, amit látunk, és azt, hogy ezt milyen nagyra értékeljük, gyermekünk vonja le a következtetést, és dicséri meg önmagát. „Remek várakat építek. Jól használom a színeket!” „Segítettem, hogy a Mikulás könnyebben megtalálja a házunkat!”
Hasznos lehet egy-két olyan szó is, amellyel összefoglaljuk a dicséretre méltó viselkedést.
„Azt ígérted, hogy este 6-ra itthon leszel, és 6. 00-ra itt is vagy. Ez aztán pontosság!” Ez nem kíván hatalmas energiát, de a pozitív magatartásnak ez a fajta megerősítése még inkább önbizalmat ad.
Ezekkel az élményekkel úgy erősítjük meg az önbizalmát, hogy közben megtöltjük az „érzelmi bankot”, komoly kezdőtőkét teremtve gyermekünk számára. Minden egyes alkalommal, amikor elbizonytalanodik, vagy kétségei támadnának önmaga értékeivel szemben, előveheti ezeket az emlékeket.
Elmondhatja magáról, hogy képes volt megnevettetni anyát, amikor szomorúan jött haza a munkahelyéről; örömet szerzett a húgának azzal, hogy megosztotta vele az utolsó kekszet vagy segített felépíteni az összedőlt babaházat. Elraktározta a szomszéd néni mosolyát, amikor előtte is összeszedte a faleveleket, és ma is melegséggel tölti el, amikor a nagymama könnyes szemmel ölelte meg a saját versének felolvasása után. Mivel nem jelzőket kapott, hanem élményeket, amelyek megerősítették a képességeiben, és az önmagába vetett hitében, azokon a napokon, amikor minden nehezebbnek tűnik, lesz miből erőt merítenie, mert elmondhatja magáról, hogy amire képes voltam egyszer, arra továbbra is, és bármikor képes vagyok, mert minden, amire szükségem van hozzá, továbbra is ott van, ahol akkor: bennem.
A cikk a Képmás magazin 2013. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
