A szívedbe fogadnál egy hajléktalant?
Ha valaki megkérdezte volna tőlem pár héttel ezelőtt, hogy szívesen olvasnék-e a hajléktalanságról a három- és az ötéves kislányaimnak, gondolkodás nélkül rávágtam volna: dehogyis! Eddig menekültem a téma elől, akárcsak attól a kellemetlen kérdéstől, hogy miként kerül a baba a nénik pocakjába. Csakhogy a hajléktalankérdés ennél is kényelmetlenebb, nehezebb téma.
Molnár T. Eszter meseregényét, A Kóbor Szállót nemrégiben beválogatta a Magyar Gyermekirodalmi Intézet által felkért szakmai zsűri az 50 legfigyelemreméltóbb, 2018-ban megjelent gyermek- és ifjúsági könyv közé. Az illusztris társaságból (az 50 könyv közt szerepel például Varró Dániel legújabb nagy dobása, A szomjas troll és a Fodor Marcsi-Neset Adrienn páros sokat emlegetett, hiánypótló könyve, az 50 elszánt magyar nő) is kiemelkedik A Kóbor Szálló.
Molnár T. Eszter megtalálta azt a hangot és beszédmódot, amin lehet szólni a hajléktalanságról érzékenyen, varázslatosan, mégsem vesztve szem elől a valóságot. Megalkotta Hetedhét Hugó alakját, a csörgő nejlonszatyraival a városka egyik végéből a másikba buszozgató földönfutót, aki igazi „szerencsétlen flótás volt: üldözték a felhők, megtalálták a balesetek, szívébe ki-be járt a bánat”.
Annak idején az iskolában jó gyerek volt, éppen olyan, mint a többi, csak magyarból bukott meg; bélyeget gyűjtött, csatár volt a focicsapatban.
Semmiben nem különbözött egykori padtársától, Fricitől, akinek felnőtt korára nagy háza és zöldséges boltja lett, hacsak abban nem, hogy Frici matekból bukott meg, kapus volt és autós kártyákat gyűjtött.
Hetedhét Hugó mellett a meseregény másik hajléktalan figurája Búbanya, aki a legmagasabbról zuhant a legnagyobb mélységbe: az egykori tündöklő, ígéretes tehetséget erdőszéli barlanglakó titokzatos rémként látjuk viszont, akitől minden gyermek fél. Minden gyermek, kivéve Rikit, a meseregény egyik kis hősét, a kócos, bodros hajú ovis kislányt. Nem is csoda, hogy nem fél, hiszen nagymamája, a csodabogárnak tartott Gizike fantasztikus példát mutat neki emberségből. Ő az egyetlen, aki rendszeresen beszélget Búbanyával, és enni visz neki a barlanghoz, ahol teljes magányban él. Gizike szuperképessége abban áll, hogy előítéletek nélkül tudja megszólítani az embereket.
A Kóbor Szállóban, vagyis a saját otthonában a kívülállók számára nevetséges figurák fordulnak meg, vagy éppen olyanok, akiktől a felnőtt társadalom rendszerint elhatárolódik. Gizike Kóbor Szállója csupa-csupa varázslat.
A szállóvendégek névsorát végigtekintve azt is mondhatjuk, hogy a meseregény Molnár T. Eszter főhajtása Lázár Ervin mesevilága előtt azzal az üzenettel, hogy a legvarázslatosabb és legizgalmasabb mesebeli karakterek mind-mind a valóságban gyökereznek.
Gizike nem varázsló, nem boszorkány, mégis valódi mesevilágot tud teremteni unokájának. Amikor oviba megy a kislányért, felveszi a gyermeki szem számára csodaszép kalapját, amit műanyag gyümölcsök és madártollak díszítenek, sosem siet, ráér az unokájával csak úgy eltévedni, vagy éppen eladó pingvineket keresni a városban.
Sokat tanulhatunk Gizikétől mi, szülők – például azt, hogy a gyerekeknek szükségük van a sok kötöttség és a napirend szorítása mellett a szabálytalanságra, a formabontásra, a zabolátlan játékra.
Arra, hogy ne tudjanak semmit az időről, hogy ne a legrövidebb úton menjenek úti céljuk felé, hogy valaki azt mondja nekik: érdemes elindulni eladó pingvint keresni a városban – és ha nem találnak, legfeljebb fagyiznak egy jót.
Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló. Illusztrációk: Molnár Jacqueline. Pozsonyi Pagony Kft., 2018. 113 oldal. A kiadó által ajánlott korosztály: 6-10 év
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>