Lackfi János: Reklámarcok

Vállas doktornak kedve lett volna ráüvölteni a kedves páciensre, hogy húzzon innen az anyjába, de hát egy reklámban nem azt teszi az ember, amit akar. Hanem amit kell neki. A kamerába mosolyogva hajolt az öregszagú bácsi fölé, elfojtotta hányingerét, és tövig döfte az érzéstelenítő injekciót. Ennyi kis bosszú azért belefért, a világ összes fizikából megnyomorított diákja beleadta erejét ebbe a mozdulatba. A nyugdíjas megvonaglott, de szerencsére nincs benne a képmezőben. A kockázatok és mellékhatások alatt már csak Vállas doktor lájkoló hüvelykujjára fókuszált az operatőr.

Generációk helyezik bizalmukat egy megbízható autómárkába. Pörgette a slusszkulcsot először fiatalemberként, majd szánalmas sminkmesteri ügyetlenséggel megöregítve Kovács úr.

És mosolyogva rögtön ki is nyitotta a megfelelő autó ajtaját, és a kormány mögé tessékelte kisfiát, aki az előző jelenetben még gyerek volt, de itt már Kovács úr fiatalkori másaként szerepelt. Ő játszotta saját magát, miközben öregített mása játszotta öreg magát, illetve saját apját. Hát, ez egy ilyen költségvetés. Nem futja szegény, nyomorult autókereskedőknek a tejbepapira! A gyerekszínészt már hazazavarták, ne legyen láb alatt, csak az elején kellett. A mobil kibírhatatlanul zizegett Kovács úr zsebében. Tudta, hogy az a nő hívja. Akire az ő anyja rá van bízva. Ne finomkodjunk: akire ő maga bízta rá az anyját. Az a nő, aki folyamatosan vegzálja őt, hogy az anyja kibírhatatlan.

„Felmondás lesz ebből, tessék beszélni a kedves mamával, mert dobálja a drága finom ételt, és akkor mi a fészkes fenének főzök éttermi minőséget. A kedves mama nem hajlandó felöltözni. A kedves mama nem hajlandó kijönni velem vécére, és nem engedi, hogy tisztába tegyem. Mit tegyek, ki kell kötöznöm a kedves mamát, amit utálok. Ellenben minden ujjamra találok öt házat, ahol boldogan fogadnának, velem ezt nem lehet megcsinálni. Tessék megkérdezni az előző munkaadóimat, volt-e rám panasz valaha.”

Kovács úr most majdnem őszintén vigyorogva bejárta az autószalont, ámulva bekukkantott a motorháztető alatti, fényesre suvickolt csőrendszerek és dugattyúk kavargásába, és verhetetlen optimizmussal szemlélte az autószalon üvegablakán túl lemenő napot. Vagy feljövő napot. A múlt tapintható jelenlétét. A jövő ígéretét.

Kovács úr azon morfondírozott, mit kezdjen édesanyja bizalmasan elsuttogott vallomásával, miszerint ez a nő, ez a cafka rendszeresen bántalmazza őt. Pokrócot terít rá, és úgy veri, hogy meg ne látsszon. És vannak is rajta lila foltok. Viszont össze-vissza beszél. Viszont attól még simán lehet, hogy tényleg ütik. Viszont ez már bírósági ügy lenne. Viszont semmi, de semmi bizonyíték nincs, csak egy féleszű nyanya vallomása. A mobil kibírhatatlanul zizegett Kovács úr zsebében.

A kibírhatatlan fejfájás egy pillanat alatt elillant Antónia koponyájából. A vérvörösen izzó hajókötelek flitterré foszlottak, és ő, aki az előbb még óvódás lánykája nyafogásától szenvedett kibírhatatlanul, most boldogan sütötte a tortát egy egész zsúrnyi átok rossz kiskölök részére.

Önnek sem kell fájdalomban élnie! Mondta Antónia szájfényes bazsalygással. A fájdalom nem a barátom, huss, elszáll, és marad a vidámság! Közben átfutott a fején, hogy kamaszlánya mennyire erőlteti ezt a síelés-dolgot, és ők valóban soha nem voltak még sehol síelni. Jókora pénzkidobás persze, lehet használt léceket kölcsönözni, de ha egy hétre kölcsönzik, már jobban megéri megvenni, és a tábor után a boltos visszaveszi, persze nyomott áron, mert ugye egyre használtabb a cucc. Tök rendes az a tanárnő, ingyen foglalkozik a kölykökkel a műanyag pályán, a lány a saját zsebpénzéből is beszáll a költségekbe. Az összes barátnője megy, állati buli lesz, mi kell más egy kamasznak, mint barátok, utazás, jókedv? Hát, momentán egy talicska pénz. Az a baj, hogy Antónia számlája lassan a negatívhoz közelít, és úgy egyeztek meg, ő fizeti a villanyt, a férj a gázt. Ha már ilyen önálló, dolgozó nő. Fogorvos az ember, de ekkora sóhert még nem láttál!

Antónia szégyell tőle kérni, amúgy sincs túl jó állapotban a házasságuk, nem vágyik a kötelező prédikációra. Hogy mekkora sznobság ez a síelés, Jägermeistert inni járnak oda az emberek meg havas Facebook-képeket posztolgatni, minek hülyítsük el a gyereket jobban a kelleténél... Azt fogja hinni, minden az övé, mindent a kis hátsója alá pakolnak, csak mert az apja fogorvos. Mintha a fogorvosok vagyonokat keresnének! Amúgy meg tessék, szabad a pálya, lehet nyálas szájakban turkálni a pénzért, ha ez valakinek akkora Hawaii!

Antónia szégyellt volna bátyjától kölcsönkérni erre a sídologra, szegénynek nyakába szakadt most anyu ápolása, egy vagyont kifizet annak a perszónának. Az persze szóba se jöhet, hogy ők beszálljanak a költségbe, mintha az öregasszony nem lenne éppúgy az ő anyja is... Mindegy, Antónia mégis őtőle kér kölcsön, ezt most eldöntötte. Legfeljebb nem ad, akkor még mindig elgondolkodhat, kérjen-e a férjétől.

Vagy inkább a saját főnökétől, aki mindig olyan készséges és jól ápolt? Fiatalabb is a drágalátos fogorvos úrnál... Van ő még annyira nő. Hát nem? Agyő, fájdalom! Integetett bele a kamerába.