Biomókus 7. – Hívő-e a biomókus?

Nos, a biomókus(nő) értelmes ember. Nem gondolja, hogy az ő kis szemétszedése miatt lesz tiszta Budapest, az ő kis szelektív gyűjtése miatt tűnnek el a mikrorészecskék a világ óceánjaiból, az ő energiatakarékossága miatt nem fogynak el a fosszilis energiahordozók. Amit tesz, az csak csepp a tengerben, esetleg példamutatása inspirálhat másokat. Az Arcok Könyvében talán megosztják néhányan, esetleg még követőkre is lel. De hát ezt sem nevezném hólabda-effektusnak, hiszen számtalan a más rossz példa – a 999.700 medúzából általában alig dobnak vissza mások.

De akkor miért csinálja?

A biomókus – látens módon vagy explicite – valamiféle túlvilági jutalmat remél egyéni hősies erőfeszítéseiért.

Vallási meggyőződésének függvényében úgy véli, a lelkiismeret-vizsgálatok és egyéb beugrók mellett van valamiféle környezettudatossági felmérés is a mennyország kapujában; a nirvánában még nyugodtabb sarokban olvadhatnak semmivé az ex-biomókusok; esetleg alacsonyabb létformában öltenek testet a fenntarthatatlan fejlődésért felelős HÖM-ök (homo ökomókusok). A hitnek ez a szelete tehát nem vallásspecifikus! Sőt: talán még hívőnek sem kell lenni hozzá (bár nem árt).

Ellenkezőleg: az 1960-70-es évek környezeti mozgalmai egyfajta lázadást jelentettek minden hagyományos érték ellen, beleértve a globálkapitalizmust, de a nyugati világvallásokat is. A buddhizmus felé fordult Steve Jobs Apple-guru, Tiger Woods golfbajnok, az 1960-es évek egyik legjelentősebb alternatív gondolkodója, E. F. Schumacher pedig a gondok megoldásaként buddhista közgazdaságtanról álmodott. Emlékezhetünk John Lennon kiszólására: „Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus!” A zöld témákban is vizionárius beatle a kereszténység közeli eltűnését vélte látni, bár az igazság kedvéért tegyük hozzá: elhamarkodott kijelentéseiért bocsánatot kért, s azt a Vatikán elfogadta.

Nem véletlen tehát – bár véleményem szerint megalapozatlan –, hogy például a Római Katolikus Egyház eleinte némi visszafogott kétkedéssel tekintett az olyan mozgalmakra, mint az EarthFirst! környezetvédő mozgalom vagy James Lovelock „Gaia”c. könyve. A felszínes kritika talán helyes volt: ne imádjuk a teremtettet, még ha anyabolygónk is, a Teremtő helyett. De a keresztény tanítás lényegével semmi ellentétes nem volt ezekben a korai, néha naiv vagy túlkapásokra hajlamos mozgalmakban. Az Egyház talán kissé lassan, de bölcsen fel is karolta a környezet megóvását, elkeresztelte teremtésvédelemnek, s ma a legmagasabb szinten kezeli (ld. Ferenc pápa első önálló enciklikája, a Laudatosi' – azaz ’Áldott légy’ című).

De nem kell katolikusnak lenni, hogy belássuk: isteni küldetés a biomókusság!

A református egyházak puritanizmusával, az önmérséklet erényével is nagyon összevág a környezettudatosság. A folyamat kicsit hasonló a Max Weber által leírt protestáns etikával: a kapitalizmus szellemének uralomra jutása lényegi részben a zömében protestáns nagyvállalkozóknak volt köszönhető. (Weber szerint ez a protestáns nagyvállalkozó az igazi „kapitalista” archeo-prototípusa, aki pozitív hős: szöges ellentéte a régi marxista grafikák által ábrázolt kövér, szivaros pénzeszsáknak.)

Kép: Wikipedia

Nos, Henry Ford és társai úgy vélték: Isten kedvére szorgoskodnak, s nem annyira a földi luxus, hatalom és profit motiválta őket, mint a mennyei nyereség.

Ezért is voltak hihetetlenül sikeresek saját életükben, s hozták létre azokat a multikat, amelyeknek logói ma is a legfényesebben ragyognak (habár szellemiségük jócskán megváltozott, s félő, hogy a jelenlegi paradigmát tovább mélyítve kincseiket moly, rozsda és rablók fogják felemészteni).

De térjünk vissza a biomókus vallási motivációira! Nem akarunk itt teljeskörű katalógust készíteni a vallások természeti környezethez és jövő generációkhoz való hozzáállásáról, de azért azt sommásan megállapíthatjuk, hogy mindegyiknek központi eleme az önmérséklet, a teremtett (anyagi és szellemi) javakkal, pénzzel, hatalommal való felelős sáfárkodás, mások érdekében. A vallások rendkívül különbözőek, de közöttük és a materialisták közötti fő választóvonal talán az, hogy a vallásos ember egy hosszú, végtelen egyenes kis szakaszának tekinti földi létét. Valamint többnyire meg van győződve róla, hogy ezen kis földi szakasz, itteni viselkedése, erkölcsi sikerei és kudarcai lényegi befolyást gyakorolnak a következő, végtelen szakaszra. A homo oeconomicus gondolkodásmóddal – habár emelkedettebb dimenzióból – tehát teljesen egybevág, ha befektetünk az önmegtartóztatásba és a Jó keresésébe itt, e sártekén, hogy nagyobb eséllyel megtaláljuk azt a mennyországban. Nem is beszélve, a homo bionomicus gondolkodásmódról…

S talán itt találjuk meg azt a kulcsot, amely a kvázi-materialista biomókust is a vallásosok térfelére sorolja: ő tetteinek következő generációkra, az emberiség jövőjére gyakorolt hatásában hisz.

Így maga is környezet- és jövőtudatosan, „ökoerkölcsösen” él. Valamint egészségesen és tudatosan, hogy kis hatását minél jobban tudja gyakorolni. Nem bóklászik, lustálkodik, beosztja energiáit, hogy óránként vissza tudja dobálni a száz medúzát.

Sokak szerint vannak környezetet leigázó és felemelő vallások

Közhelyszerűen a „zsidó-keresztény hagyományt” szokták felemlegetni negatív, a lélekvándorlást valló hinduizmust pedig pozitív példaként. Az utóbbi nyilvánvaló: ha édesanyám élhet a szobába repülő cserebogárban, nem fogom agyonütni. Tegyük hozzá: bár a hithű hindu nem lép bogárra, a bogarak igazi holokausztját jelentő növényvédőszereket ugyanúgy használják Indiában, mint máshol.

A kereszténység leszólására általában a Teremtés könyvének egy-két mondatát idézik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” A felszólítást Isten megismétli Noénak és fiainak is, amikor az Ararát hegyén kijönnek a bárkából. Kritikusai szerint tehát a zsidó-keresztény vallások a Föld leigázását és a (túl)népesedést tűzik ki az emberiség számára egyfajta vállalati misszióként. Az ilyen tulajdonosi elvárások ellen minden önérzetes biomókus fellázad, kilép a multitól: diszkvalifikálja Istent. Jómagam nem osztom ezt a nézetet, mivel féltudásból fakad.

Nézzük meg a kontextust! Akkoriban bolygónk körülbelül akkora volt, mint ma, a természet végtelen(nek tűnt), az emberek száma elenyészőnek. Ádám és Éva kettő, Noé bárkában túlélő családja körülbelül tíz főt képeztek az emberiség e pillanatban becsült 7,68 milliárdos lélekszámához képest. Így már érthetőbb a misszió. Isten azért bátorítja az embert, mert bölcs uralmát jobbnak alkotta, mint a természet kaotikus burjánzását, a bűnbeesés után a fajok kíméletlen, véres harcát. Persze a bűnbeesés után ez a „bölcs uralom” is hibákkal terhelt, ám mégsem egészében elvetendő! Amit Isten alkotott, azt a bűn és az ördög elronthatja, akadályozhatja, rosszul használhatja, de nem ronthatja le! Ajánlom emellett az eredeti forrást, érdemes tovább olvasni a Teremtő utasítását: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” Kiemelt szerepet kaptunk tehát, de csak mint elsők az egyenlők között, nem mint mindenhatók a semmirekellők között. A másodikak (mező vadjai, ég madarai) is kaptak kiemelkedő jogokat a harmadikak (növények) felett.

Ha az ember jó kertészként, s nem kapzsi favágó nagyvállalatként fogja fel küldetését, jó úton jár!